Havi Magyar Fórum, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2006-01-01 / 1. szám

Jacopone da Todi A világ hiúságáról Cur mundus militat* Hívságos fény után A világ mért sohol, Amely ma még ragyog, S holnap már nincs sehol, Oly könnyen elhasad, Oly gyorsan szétomol, Mint fazekas műve, A rossz agyagcsupor. Megbízhatóbb a jég Hátára írt betű, Mint a világi fény, Ha még oly gyönyörű, Édeseket ígér, De magja keserű. Hogy bízzál benne, hisz Arasznyi idejű! Törékeny üvegen Lépdelni biztosabb, Mint a hitvány világ, Amikkel csalogat. Csak illanó gyönyört, Csak üres álmokat, Csak hazug szenvedélyt, Csak hiúságot ad. Mondd, hol van Salamon, A hajdan glóriás? Hát Sámson hova lett, A bajnok óriás? S az ékes Absolon, Aki szép volt, csodás? S a nyájas jó barát, A kedves Jonatás? Mondd, Caesar hova tűnt, Császárok elseje? Hát Xerses hova lett, S a lakomák vele? Hova ment Tullius, A szónokok feje? És Aristoteles, Mesterek mestere? Olyannyi századok, Oly sok nagyúr, kevély, Erős birodalom És büszke hadvezér, Gő­gös világnagyok És annyi szenvedély, Csak egy szemvillanás, És mindez véget ér. Világi pompa, fény, Jaj, kurta ünnepély! Öröme, mint a test Árnyéka, annyit ér. Attól von el, ami Örökös jót ígér. Nyomában életed Rossz tévutakra tér. Férgek falatja te, Egy markolásnyi por, Harmatcsepp, semmiség Miért fuvalkodol? Hogy holnap élsz-e még, Ennyit sem tudhatok Addig míveld a jót. Míg itt sáfárkodol! Mi néked oly becses, A test hát ennyit ér. Mint a mezők füve: Az írás így beszél, Úgy elsodortatik, Ha jó könnyűcske szél, Az emberélet is, Akár a falevél. Ne mondd, hogy a tiéd, Mi elveszíthető. Mit a világ adott, Vissza is kéri ő. Hát fölfelé legyen Szíved reménykedő, Csak egy a boldog itt, A világmegvető. (Sík Sándor fordítása) * 700 éve, 1306-ban halt meg Jacopone da Todi, akit sírfelirata szerint az Isten lantosának (giullare di Dio) tekintettek kortársai. Havi Magyar Fórum, 2006. január 1

Next