Havi Magyar Fórum, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
Jacopone da Todi A világ hiúságáról Cur mundus militat* Hívságos fény után A világ mért sohol, Amely ma még ragyog, S holnap már nincs sehol, Oly könnyen elhasad, Oly gyorsan szétomol, Mint fazekas műve, A rossz agyagcsupor. Megbízhatóbb a jég Hátára írt betű, Mint a világi fény, Ha még oly gyönyörű, Édeseket ígér, De magja keserű. Hogy bízzál benne, hisz Arasznyi idejű! Törékeny üvegen Lépdelni biztosabb, Mint a hitvány világ, Amikkel csalogat. Csak illanó gyönyört, Csak üres álmokat, Csak hazug szenvedélyt, Csak hiúságot ad. Mondd, hol van Salamon, A hajdan glóriás? Hát Sámson hova lett, A bajnok óriás? S az ékes Absolon, Aki szép volt, csodás? S a nyájas jó barát, A kedves Jonatás? Mondd, Caesar hova tűnt, Császárok elseje? Hát Xerses hova lett, S a lakomák vele? Hova ment Tullius, A szónokok feje? És Aristoteles, Mesterek mestere? Olyannyi századok, Oly sok nagyúr, kevély, Erős birodalom És büszke hadvezér, Gőgös világnagyok És annyi szenvedély, Csak egy szemvillanás, És mindez véget ér. Világi pompa, fény, Jaj, kurta ünnepély! Öröme, mint a test Árnyéka, annyit ér. Attól von el, ami Örökös jót ígér. Nyomában életed Rossz tévutakra tér. Férgek falatja te, Egy markolásnyi por, Harmatcsepp, semmiség Miért fuvalkodol? Hogy holnap élsz-e még, Ennyit sem tudhatok Addig míveld a jót. Míg itt sáfárkodol! Mi néked oly becses, A test hát ennyit ér. Mint a mezők füve: Az írás így beszél, Úgy elsodortatik, Ha jó könnyűcske szél, Az emberélet is, Akár a falevél. Ne mondd, hogy a tiéd, Mi elveszíthető. Mit a világ adott, Vissza is kéri ő. Hát fölfelé legyen Szíved reménykedő, Csak egy a boldog itt, A világmegvető. (Sík Sándor fordítása) * 700 éve, 1306-ban halt meg Jacopone da Todi, akit sírfelirata szerint az Isten lantosának (giullare di Dio) tekintettek kortársai. Havi Magyar Fórum, 2006. január 1