Havi Magyar Fórum, 2006 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2006-06-01 / 6. szám
62 MÚLTFAGGATÓ akit már említettem, s akinek az ünnepi szavaló unokahúga volt. Itt ismerkedett meg Csokonai Vajda Juliskával, Vajda Pál szenátor, módos gabonakereskedő, hajóács (super) és mindennel kalmárkodó tekintélyes polgár, ama kor szerint gondosan nevelt, szép leányával. Csokonai aztán beczézve a Juliska névről Lillára bérmálta el, s nap-nap után vígan turbékoltak. Kilenc s némi megszakítással tizenegy hónapig tartott ez a szerelmi ömlengés. Közben az insurgensek is elszéledtek, mert Napóleon is meggondolta magát, s későbbre halasztotta a leszámolást apósával. Csokonai azonban úgy elemerült az udvarlásba, hogy mindezt észre sem vette. Fábián Júlianna költő-barátnője ugyan váltig nógatja, hogy nézzen valami biztos állás után, mert különben a lányt elviszik az orra elől. Lehet is a szerelmesekkel okosan beszélni..." Valóban így történtek a dolgok? Más források szerint, Csokonai még meg sem érkezett Komáromba, készen volt már a - többször említett - vers, ami bizony inkább egy politikai kortesbeszéd volt a javából. Ezt a - s még egy - versét mielőbb ki akarta nyomatni. Mivel azonban erre nem volt pénze, abban reménykedett, hogy az egyik komáromi nyomdász azt hitelbe „megcsinálja". Ha mégsem, akkor majd csak talál egy lelkes és pénzes támogatót. Talált is egyet nemes Csepy Zsigmond (11) földbirtokos személyében. (Leszármazottját személyesen ismertem, mert apám barátja volt és szinte naponta belátogatott komáromi könyvkereskedésünkbe.) Csokonai a nyomdásszal is megalkudott. Abban egyeztek meg, hogy az ötszáz példány kinyomatása hatvan forintba kerül. A költő nyomban ki is számította, ha darabját tíz garasért adják el, százhúsz példány ára fedezi az összes költséget. (Egy forint akkor húsz garas, vagy negyven krajcár.) Húszat szétoszt ajándékba, s „a maradék ingyenbe háromszázhatvan exemplár, ami száznyolcvan forint tiszta haszon..." Soha még ennyi pénze nem volt egy csomóban! (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem is lett abból a megálmodott száznyolcvan forintból semmi, hiszen a könyvkereskedő mindössze hetven példányt adott el a kinyomtatott versből, s a megmaradó példányokat csomagolópapírként használták fel!..." A kinyomatott vers címoldalára a következő szöveg került: „A Nemes Magyarságnak/ Felülésére/ Tekintetes Nemes Komárom Vármegye'/ Rendésnek/ készítette, és/ Nemes Nemzetes és Vitézlő Vár-Bogyai/ Csepy Zsigmond Úrnak,/ 's Hites Társának Nemes Nemzetes/ Készely Klára Asszonynak/ segedelmekkel/ azon T. N. Vármegyének Április 26./ tartott Közönséges Gyűlésekor/ kiadta/ Csokonay Mihály./ Komáromban,/ Weinmüller Bálint betűivel. 1797./" Csathó Kálmán (12) Földiekkel játszó égi tünemény című, Csokonairól szóló életrajzi regényében azt írja, hogy a költő emlegetett versét a nagyközönség előtt először, Laky Mihály (más forrás szerint Bálint) (23) szolgabíró szavalta el, a megyeháza nagytermében. Utána „felzúgott a vivát és megdördült a taps. A dámák keszkenőiket lobogtatták a galériáról, az urak a kalpagjukat lengették". Csokonai mégis megkeseredett szájízzel távozott az ünnepségről. Versének azt a példányát, amit a szolgabíró tett elé, a nemes vármegye örökös főispánja, Nádasdy Mihály (14) gróf úr arra sem érdemesítette, hogy magával vigye... „Az az egyetlen exemplár, amit a legnagyobb úr ottfelejtett az asztalon, megmutatta neki, mennyire nem törődnek a hatalmasok semmivel, ami arra hivatott, hogy a magyar literatúra és a nemzeti művelődés ügyét előbbre vigye" - írja Csathó Kálmán. „A taps és a lelkesedés pedig nem a poézisnek szól, hanem csak a politikai korteskedésnek." Ily nagy csalódások, kiábrándulások után vigaszért csak barátaihoz mehetett, vagy Lillájához menekülhetett, aki iránt „heves szerelemre gyulladt" (Révai Nagy Lexikona). Ilyenkor újjáéledtek emberi és költői reményei, s írta halhatatlanná tett szerelmeséhez a szebbnél szebb szerelmes verseket. .. Biztatták a barátai is, hogy előbb-utóbb talál igazi támogatót tervei megvalósításához, kiadásra kerülnek gyorsan szaporodó versei, és bizonyára sikerül beindítania azt a folyóiratot is, amit ő Nyájas Múzsa címmel akart megjelentetni. Péczeli József (5) 1792-ben megszűnt Mindenes Gyűjteménye folytatásaként. Közben igen sok meghívást kapott barátaitól és tisztelőitől a Komárom környéki falvakba, így jutott el Martosra (16), ahol szívesen látott és gyakori vendége lett a lelkész (mások szerint rektor) családjának. E lelkész unokája, akinek apja viszont Nagykeszin (16) volt pap, családjukról írt naplójában (ennek kézirata a tulajdonomban van, NLE) említi is ezeket a látogatásokat. Idézem Lux Lajosné, született Závory Terézia erre vonatkozó sorait: „...Az anyának igen szép szoprán hangja volt, az egész életében nagyon szeretett dalolni... Hát még amikor Csokonai dalai csendültek fel az ajkán! Édesapja urának, Oroszy Nagy Mihálynak még a pataki kollégiumból jó barátja volt a halhatatlan poéta. Csokonai személyesen is járt Martoson, meglátogatta kedves jó cimboráját, vidám napokat töltve a Nyitra mellett, s feledhetetlen emlékeket hagyva maga után Oroszyéknál. Ezekre a látogatásokra Oroszyék leánya, az akkor alig négyéves Oroszy Nagy Zsuzsika teljes életében visszaemlékezett, s Csokonai emlékét, dalainak kultuszát ápolta, s továbbadta gyermekeinek is, mint drága örökséget. Nagyobbik leánya, Lujzika, a család szemefénye igen jól gitározott. Ujjai gyakran végigfutottak a kedves hangszeren, s felcsendültek Csokonai dalai. Az anya és gyermeki kardalát az apa pompás basszusa kísérte. Földiekkel játszó Égi tünemény! Istenségnek látszó Csalfa, vak remény!..." A Komáromban töltött meglehetősen rövid időszakban „a szerelem mély vermébe zuhant", kétség és remény közt hányódó költő már-már úgy érezte, hogy ő maga is komáromivá lett. Maga is írja ezt a Bálint napja című versében. Havi Magyar Fórum, 2006. június