Havi Magyar Fórum, 2007 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2007-09-01 / 9. szám

78 SZÍNHÁZ gott: - Szegény nyavalyás poéta! Azt képzeli, ilyes­mivel lehet a női szíveket megejteni! Többet nem beszéltek erről a dologról. Különben is egy külö­nös eset foglalkoztatta őket. Vajda uram ugyanis kihívta délután a vejét az udvarra: - Gyere csak, Pista! Kimentek és Vajda uram a hóban csizma­nyomokat mutatott a vejének.­­ Tegnap reggel vettem észre ezeket a nyomokat. Valaki itt járt az éjjel. Nézd! A kert felől ugrott be a kerítésen át és eljött egészen a pitvarajtóig, aztán megint vissza­ment. És az éjjel megint itt volt, látod, itt a második nyom! Lévai uram összevonta szemöldökét: - Ta­lán valami tolvaj volt? Nem hiányzik az udvarból semmi? Vajda uram a fejét rázta: - Hiszen az a kü­lönös, hogy nem! Lévai uram tűnődött kissé, majd azt felelte: - Bizonyosan valamely szerelmes le­gény leselkedik a szolgálók után! Egy darabig szót­lanul néztek egymásra, majd azt kérdezte Lévai uram: - Kinél szokott lenni éjszakánként a pitvar­ajtó kulcsa? Vajda uram vállat vont: - Ezt az ajtót, amióta itt van, Juli szokta becsukni, a feleséged. A kulcsot pedig a párnája alatt tartja! Ezen az úton hát hiába keresgélünk. Itt csak az segít, ha megles­sük a gazembert. Lévai bólintott. Lestek is aztán egész éjjel, de hiába, mert a titokzatos éjszakai lá­togató nem jelentkezett többé. Ez az esemény teljesen elterelte a figyelmet Cso­konairól, akinek a szereplése különben sem igen érdekelte sem Vajda uramat, sem Lévai Istvánt, s akiről nem is beszéltek egymás között egy szót sem. Minek is? Ők jól ismerték Julit és tudták róla, milyen tiszta lelkű és mennyire nem férhet hozzá a gyanúnak még az árnyéka sem. Amiről, remélem, most már Önök is meggyő­ződhettek, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, és belátják azt is, hogy az irodalomtörténet a maga szűkszavúságában is mennyire igazmondó és megbízható. Mert nem esetleges jelenségekből al­kotja meg a véleményét, hanem csak világos és fél­re nem ismerhető adatokból, s amiről írást nem ta­lál, arra azt mondja, hogy nem is létezett, nem tör­tént semmi. És ha történt is? Ugyan minek azt fe­szegetni? Hát nem teljesen mindegy az ma már Csokonainak is, Lillának is, hogy ki hagyta ott csiz­mája nyomát a komáromi kertek havában ezelőtt százhúsz és egynéhány esztendővel?" Női hang: Az 1964-ben elhunyt Csathó Kálmánra Fekete István többek közt így emlékezett: „1935- ben kezdődött barátságunk. Ő akkor 54 éves volt, én 35. De az első látogatásnak meleget éreztem há­rom évtized messzeségéből is. Novelláimat vittem hozzá. Nélkülem is befutnál - mondta. De miért is kínlódnál ostoba emberekkel. A kéziratokat elvitte az Új Időhöz és más lapokhoz is. Írjál színdarabot! Bíztatott egyszer, mikor már a Magyar Színház dramaturg igazgatója volt, de egyúttal főrendező is. - Nem írtam még! Próbáld meg, de jó legyen! Megírtam a Hajnalodik első felvonását. Felküldtem Pestre és jött a távirat: A Royal szállóban szobát foglaltunk! Azonnal gyere. A szállóban fejeztem be a darabot, melyet ő rendezett. És akkor megcsodál­tam éleslátását minden rossz mozdulattal és éles hallását minden hamis hangsúllyal szemben. Nem csoda, 27 évig volt a Nemzeti Színház rendezője, majd főrendezője. Egy hónap múlva már ott ültem a Magyar Színház rendezői páholyában Csathó Kálmánnal. Mikor felcsattant a taps, nevetve ölelte át vállamat. - Nos, milyen íze van a sikernek? - kérdezte. Igaz és őszinte öröme jobban esett, mint a siker." Ffi hang: Csathó Kálmán már 1928-ban röviden, tö­mören fogalmazta meg, hogy mi a színész felada­ta, hivatása. Szavai ma is igazak, érvényesek: „A magyar színésznek temploma legyen a színház, amelybe áhítattal lép be és oltára a színpad. Ott áldozik, de egyúttal csatázik is, naponta megújuló harcot vív zengő, magyar szóval egy maroknyi nemzet fennmaradásáért!" A dokumentum-összeállítás elhangzott 2003. jú­lius 12-én délután 16:04-kor a Kossuth Rádióban. (A fenti anyag az eredeti műsor rövidített változata.) Összeállította: Tertinszky Edit Havi Magyar Fórum, 2007. szeptember

Next