Havi Magyar Fórum, 2009 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2009-01-01 / 1. szám
Székely Dezső téli versei TÁMAD A TÉL Szúrós szél fúj észak felől, Szibéria üzenetét hozza. Kék könnyeit hullajtja a bodza, a kardvirág kardjába dől, a napraforgó elvetél s fejvesztetten futna, menekülne, mert a nyarat támadva, legyűrve hófehér lován itt a tél. EGYHANGÚLAG: HÓ HULL! ]N/Meglepetésre, mint a népmesékben, csoda történt a Kárpát-medencében: elhallgatott az évszázados átok, a népek elásták a csatabárdot. Kitekintve a párás ablakon, szívükben csönd lett, béke, nyugalom, látva, hogy a hó halkan esni kezdett, a főkérdésben rögtön megegyeztek, nem volt vita, se ellenvélemény. (Lám, a hóban is éled a remény!) Teleharsogva a téli világot, mind ujjongott és újra felkiáltott; ilyen döntés még nem történt sosem, egyhangúlag kimondták, hogy: igen! Mondták románul, szerb-horvátul, tótul meg magyarul... És aláírták: hó hull! TÉLI KERT Ke,írtünk fáit is meglepte a tél: fehér kesztyűt hozott a csonka ágnak, mely kezét nyújtaná felém, de fél, az én kezemen hátha még ott szárad minden mulasztás és vétek, amit zord életemben eddig elkövettem... Ki lesz a védőm? Várok valakit e határtalan tárgyalóteremben. Havi Magyar Fórum, 2009. január 1