Havi Magyar Fórum, 2017 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2017-09-01 / 9. szám

TANULMÁNY célra egyesülhetett volna, ketten együtt sokkal több jót végezhettek volna, mint a győztes maga". (A beszéd után Bartal György és gr. Apponyi György visszavonta módosító indítványát és a képviselőház a feliratot az eredeti szerkezetben fogadta el.) A Szélsőbal-frakció A későbbi 48-as Párt elődje, a Szélsőbal önálló képviselőházi fellépéséről 1866. február 23-án született döntés. Csiky Sándor így jegyezte be Naplójába az eseményt: "Délután a Nádorban tanácskozmány. Tárgya, a közös ügyek tárgyalásának módja. Megállapodás, Erdélyt bevárni kell vagy előlegesen osztályülésekben" tárgyaljanak róla. „Én (javasoltam a szerző magyarázata), ezen ülések nyíltak legyenek a ház tagjaira nézve". A feljegyzésből tehát kiderül, hogy a Nádor-szálló különtermében folytatták az ellenzéki politikusok „magán-tanácskozmányokat", s úgy döntöttek, hogy csak az erdélyi képviselőkkel kiegészülő országgyűlést tekintik törvényesnek. A közös ügyes alku vitáit bizottsági ülések keretei között, vagy önálló bizottság kinevezése révén kívánják lefolytatni, amelyen minden megválasztott országgyűlési képviselő részt vehet, nemcsak a bizottság tagjai. A Naplófeljegyzés így folytatódik: „Állapodás történt abban is, hogy a válaszfelirat elfogadása iránti szavazat alkalmával, akik annak minden pontjait el nem fogadtuk, fel ne kelljünk." Valóban így történt: másnap az alsóház 1866. február 24-i ülésén, amikor Deák Ferenc feliratának elfogadása volt napirenden, Madarász József szavazást kért az ügyben. A szavazás felállással történt. A felirat mellett felállt szinte az egész ház. A „rengeteg többség" szavazata után az elnöknek ki kellett volna mondania a végzést, de Madarász József kérésére ellenpróba következett. A szavazás alatt, írja Madarász idézett Emlékirataiban: „... mi 20-an, 30-an ülve maradtunk. Vannak, kik a nagy többséggel szembeszállni nem szeretnek. Azt vettük észre, hogy elvtársaink közül néhányan a zaj alatt kisompolyogtak, később, hogy többen ülve maradtak" (Láttuk Csikynaplójából, hogy ez volt az eredeti álláspont!) Ezután következett az ellenpróba, erre így emlékezett vissza Madarász: „Az elnök kérdi ekkor, kik nem fogadják el a feliratot? Ekkor álltunk fel mi heten..." Madarász Józsefnek a MNL Országos Levéltárában található személyes iratai között (K 136. 1. csomó), 1866. február 24. bejegyzéssel az alábbi áll: „A válaszfeliratra ’elyettetvén módosítással', szavazást kértem, Kállay Ödön a témánál tartóztatott, de kértem, s heten álltunk fel ellene: Csanády (Sándor), Kállay (Ödön), László (Imre), Patay (István), Vállyi (János), Vidacs (János) velem. S én örültem, hogy ellenszavazatot kimondtak." A történeti hűség kedvéért meg kell jegyezni, a formálódó szélsőbalhoz ekkor már legalább két tucat képviselő húzott, Csiky Sándor, Böszörményi László, Bobory Károly mindenképp, ők az első szavazásnál ülve maradtak, később kimentek. (Bobory Károlyról is mindenképpen meg kell emlékezni: 1807-ben született Pesten, róm. kat. áldozópap volt, 1848-ban ő készítette elő Kossuth Cegléden elmondott nagygyűlését. A szabadságharc után 15 évi várfogságra ítélték. Nagykátán hunyt el 1879-ben.) A magyar országgyűlés felirata (1866) A magyar képviselőház 1866. február 26-án feliratba foglalta egy esetleges kiegyezés feltételeit az uralkodó számára. A válasz március 2-án még elutasító volt, legalábbis a legfontosabb „feltételek" teljesítését illetően. Kiderült, az uralkodó az „összbirodalom" érdekeire hivatkozva, egyelőre nem hajlandó Magyarországot a birodalom nyugati felével egyenrangú politikai helyzetbe hozni. A Deák Ferenc által képviselt, és az országgyűlés által támogatott magyar államjogi értelmezés szerint a kiegyezésnek az ország és a király között kell létrejönnie. A függetlenséget a közös ügyek - az 1723. évi Pragmatica Sanctióból levezetett kölcsönös védkötelezettségből adódó had, kül- és ezeket fedező pénzügy - körén túlmenően az ország minden más téren megtartaná, még a vám- és kereskedelem kérdéskomplexumát is csak önkéntes és kölcsönös egyezkedés alapján kívánták meghatározott időre összehangolni. Az ország szuverenitását, önrendelkezését teljes törvényhozási önállóság és függetlenség, a magyar országgyűlésnek felelős kormány révén látták érvényesíthetőnek. Első lépésként a „Független Felelős Magyar Minisztérium", vagyis kormány kinevezését követelték, melyet széleskörű konszenzus támogatott. A magyar politikai elit hangadói világosan látták, hogy a végrehajtó hatalom megragadására a kormány kinevezése biztosítékul szolgálhatott abban az esetben is, ha a bécsi kamarilla a „48-as törvények módosítása után vissza kívánná vonni az „engedményeket". Valójában politikai patthelyzet jött létre, ezért Deák Ferenc és társai egyelőre a tárgyalások elhúzására törekedtek. A kiegyezést előkészítő bizottságok A képviselőházban 1866. március 1-én, a tárgyalásos megegyezés hívei, az alkotmány módosításának kidolgozása céljából belementek abba, hogy az országgyűlés felállítson egy 67 tagú Bizottságot, amely két hónappal később egy 15 fős albizottság útján komvetizálta Deák Ferenc 1865-ös híres Húsvéti Cikkében foglalt kiegyezési ajánlatot. Ennek vezetője pedig gr. Andrássy Gyula lett, akit a szabadságharc után távollétében, in effegie (távollétében S. S.) az osztrák hadbíróság halálra ítélt, s jelképesen felakasztatott. Andrássy csak 1857-ben közkegyelem útján térhetett haza. Sátoraljaújhely országgyűlési követeként került be 1861-ben és 1865-ben a képviselőházba. Ezzel párhuzamosan egy másik bizottság a nemzetiségi törvényjavaslat kidolgozását kezdte meg, hisz 1861-ben Bécs részben a nemzetiségek igényeire hivatkozva tagadta meg a magyar területi integritás visszaállítását. Az országgyűlés összetétele a politikai pártállást illetően a következő volt: a 315 képviselő közül 21 konzervatív, 180 Deák-párti, 94 volt határozat párti Balközép és 26 szélsőbal honatya. Havi Magyar Fórum, 2017. szeptember 7.