Hazai Tudósítások, 1806. 2. félév (1-52. szám)

1806-10-11 / 30. szám

*54 ) — A’ többi kritikája ennek s szent és csalhatatlan Városnak nem ér­demli a’ megczáfolást; kétségeit fejtegesse * meg magának, ha tetszik. Illyén az, hogy a’ Római simplicitású kö helyet pyramis kell. — (Cs.nak pyramis! ’S miért? ’s miilyen ? két ölnyi magasságú e?)— Ilyen az, hogy nem jó a’ hamvai, mert ma nem égetnek. Illyen, hogy az első sor a’ harmadik szem­élyben, az utolsó az elsőben mondatik. — (De hát ha a’ Mottó nem csak más s­zemélyben, hanem más nyelven is mondat­nék ? ) -------Debreczennek tetszeni veszedelmes dolog! — Első jelentésemben (Magyar Kurír, Febr. 1805. Nro. XV.) ké­pét festettem volt Csokonainak, ’s a’ Debreczenen kívül lakók azt ítélték felőle, hogy sem igazabb, sem kedvezőbb képét nem festhet­tem. Debreczen ellenben ott is döfést talált. Nagy megbántása vala az az ő szemében a’ Megholtnak , hogy felőle azt mondottam , hogy az ő affectált és nem affectált misanthropiájából a szerént súgárlott­­tn­ mindig az emberek’ igaz szeretete, mint affectált cynismusából az aes­­theticai lélek, é s azok, a’ kik ismerik azt az írót, a’ kinek charakterét ezen szavaim festik , és így értik czélzásomat, — azok, a’ kik tudják, hogy a­ szegény­es, mint sok más szeretetre méltó , de magokat nem kények szerint érző Ifjúnk, ezt az igazság' és terméket' emberét tette volt ideául magának, el fogják e hihetni, hogy ez által a­ Debrec­eni szeretetre legméltóbb fijainak nehezteléseket vontam magamra? Azon juját, hogy kiki a’ maga ízemével láthasson, meg kell hagy­ni mindennek, az igen is becses elsőségünk. De bár csak azok, a’kik nem a’ szerént látnak mint mindnyájan mások, vagy a’ mi még jobb, a' jósze­mű­é­k­­ meggondolnák, hogy a’ sárgaság’kórja is a’ maga ízemé­vel lát és még is hibásan lát, ’s nevetségnek e, vagy csak szánakozás­­nak tárgyává létzen , midőn másokkal ellenkezik és azt vitatja , hogy a’ mit ezek fejérnek mondanak, az sárga, és a’mi nékik kéknek látszik , az zöld ; és így a’ mások’ kárhoztatásában ’s oktathatásában ne volná­nak olly felette serények. Az író szint úgy hibázhat mint a’ Criticus : de miért ne hibázhatna a’ Criticus is valamint az író? Kivált midőn azt lehet sőt kell feltenni, hogy az író, a’ ki magát a' Mesterségben — annyira mennyire! — gyakorlottá, jobban érti azt, mint a’ Criticus , hanem ha szoros stúdiumává tette az Hó­ mesterségét ez is. Mit vesztett a’ Hazai Literatúra Csokonainak korán halála által, ke­vés ember érzi inkább nálamnál: kevés sajnálja ezt jobban nálamnál, ha csak úgy tekintem is, mint embert. Ismertem én a’ szeretetre méltó, noha nem hibátlan ifjúnak egész becsét, ’s szerettem szívesen. De né­­melly tisztelője csak azt tartja igazságos becsülőjének, a’ ki Ötét vakon csudálja. Eszméljünk­­ fel butaságunkból ; nints kínosbb érzés mint aé

Next