Hazai Tudósítások, 1807. 1. félév (1-51. szám)
1807-05-16 / 39. szám
— С з'З ) — boldogság , és tsendesség. Valamit tehát az Ország Rendei etekre nézve vagy Segedelmeknek , vagy Akadályoknak lenni találnak , az maga elejébe terjesztetni kegyesen megengedi, így illendően elvégeztetvén a’ Királyi Előadások, azután az Ország Rendeinek minden nehézségeit, és kívánságait még ezen Ország Gyűlés alatt, valamint megígérte Ő Felsége, a’ 1791-diki 13-difc Czikkely szerént igazságosan elintézi. Mellyeket hogy annál hamarább és foganatosabban lehessen elővenni, semmit sem kételkedik . Felsége , hogy az Ország Rendei nyomos tanátskozásaikat minden Serénységgel fogják elintézni, ’s azon buzgóságot, mellyet jelentenek, ez által is megbizonyitják. Kikhez .Felsége Császári ’s Királyi kegyelmeivel állandóul hajlandó marad. A Császári és Apostoli Királyi Felsége által Budán 1. Máj. 1807. Majláth György, s. k. Levélnek Külső felírása ez volt)» Ő Tsászári ’s Királyi Felségének nagy Kegyelmességű Urunknak nevében a’ Felséges Fő Herczegnek, Fő Tisztelendő , ismét Fő Herczegnek, és Tisztelendő, Betses, Tekéntetes és Nagyságos, ismét Nagyságos , Nemzetes és Nemes, nem különben Becsületes Magyar Országi Statusok és Rendeknek az Uraknak, kik vagy Személyeikben, vagy követségben, azt Küldőiknek nevőkben a mostani Ország Köz Gyűlésére, mellyet Császári és Királyi Felsége kegyelmesen hirdetett vala , öszvegyültek, (kegyelmesen adandó.)— Ezen két szó helyett a’ levél kezdetén belől ez volt: (kegyelmesen tudtára adatik) a’ többi titulus ugyan az. — —• .P. H. KALOTSÁRÓL, 10. Máj. Azon váratlan szerentsét, melly minden Lakosainknak szíveiket elragadtatásig felelevenítette , ezen hónap 8-dikán érte el városunk, midőn Felséges Uralkodónk I. Ferencz az legidősbb Fő Herczeg Aszszonykával Gróf Wrbnak Excellentiája, és Ts. Kir. Adjutáns Kutsera Úrtól késértetvén hozzánk érkezett. A’ határig elejébe ment egy Káptalanbéli Úr, és az Érsekség Praefectusa. A’ Városban a’ Nemzeti Iskolák, a’Czéhek, a' Gymnasium, az Uradalmi, és Városi Elöljárók fogadták. Az Érseki lakóhelyben a’ Papság, mellynek nevében a’ mostani Fő Prépost, Mélt. Takáts Márton Püspök Úr köszöntötte. Megnézegette Ő Felsége a’ Seminariumot, a’ Tiszt. Piaristák házát és az iskolákat, holott mind a’ Szerzetesek, mind a' Deák Ifjúság illendő Beszéddel köszöntötték. Nagy volt mindenfelé az öröm. Estves Felső-