Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1818. 1. félév (1-51. szám)

1818-01-03 / 1. szám

dig mégis, ha engem halálra ítél­nének , és arra kellene ítélni, hogy ezen híres Tragédia kifejtődjék , úgy reménytem , hogy azon asz­­­Szony, a’ kiért én illy sokat szen­vedtem, a' vesztő helyre sietne, és mindent felfedözne, hogy en­­gemet a’ haláltól megmentsen.“ — Manson Aszszonyság З2 eszten­dős,középszerű termetű,orczájának színe halavány, haja barna, sze­me mindazáltal tüzes, szép fogai, könnyű forgolódása, elmés felele­tei , de a­ maga tartásában , és sza­vának hangjában egy kevéssé fér­fias. Senki előtt világossan nem beszéli , és álhatatossan tagad min­dent , ’s midőn egyik tiszteletes Bírája az igaz megvallásra unszol­ná , így felele: mit sürget, mit kérdez az Ur többé? még sem lát­ja , hogy hazudok , és hazudni fo­gok? Azt tudja meg az Ur , hogy többet ki nem vesz belőlem, mint én megvallani akarok. — Midőn a’ bíró említené, hogy az igasság még nem esett ké­tségbe eránta , ’s végre várja tőle az eddig taga­dott valóságot. Ö gúnyolódva szól­ja : az igasságot ? és semmit mást? — Mikor fog már egyszer szólla­­ni a’ dologról. Ö azt felejé: Al­­byban. — Tehát oda akarja ma­gát vitetni , és ott a’ vádoltattak­­nak padján ülni ? Erre elkesered­ve: ,,igen, úgymond, Beneit An­na, és Bancalné mellett, és­­ a X , M­i­s­s о n i e г С­о­t­a­r d ots­­máriy vétkesek mellett э’s hirtelen felkiáltván : Hatni hol a’ fiam !—­­Ezen zűrzavarban még eszemet vesztem. Az jón fejem le­ esik , ’s ez ollyan golyóbis, melly sok teker­két le fog ütni! — Midőn kérdez­nék, mit akar vele? azt felelé : ez az én titkom.“ — M­éha tréfássan beszél; minap azt mondá a’Bíró­­nak : ugyan nem únt e’ meg az Ur ? én az Urra szívemből rá un­tam. Azt akarja tehát, hogy szól­jak? ide az íródeák! hadd írja ; ek­kor tsudálkozásra méltó szapora­­sággal beszélt, de mindenféle hi­­­ábavalóságokat. Köbben - közben megállapodott, és a’ bírónak gram­matikai kérdéseket tett, vagy a’ Deák Authorokból némely nehe­zebb értelmű helyeket hordott fel, ’s a’ Bírótól tanátsot kérdett. — Majd megint tovább folytatta me­séit , ’s Bertrand Úrhoz fordul­ván mosolyogván monda: Tur­pe est mentiri. Ha valamelly szoros kérdést tesznek neki, azt mondja reá: non int­eilig­o. »« Szobájában a’ kályha fölébe ezt a’ verset írta : Quel que sóit le sort qui m’accable, Mon coeursaura le soutenir ; Infortuné et non coupable , le prends pour juge l’avenir. D un forfait on me erőit сотрЦре; Le terns me rendra mon honneur ; Et sur la tömbe deClarisse On viendra pleurer son maleur.

Next