Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1835. 1. félév (1-52. szám)
1835-02-28 / 18. szám
nyétkezetekből ki ne bocsássátok.“ A’ szegénynek pedig, ki számos fijainak földmívelés vagy mesterség által életmódot szerezni nem tud, azt javaslom, menjen le Lambton-Castleba (Durham grófok lakhelye), ott a’ derék erdőket és szép völgyeket tekintse meg, aztán gondolja meg , hogy gyermekeit sem erény, sem bölcsesség nem részesítheti e’ becses birtokban, mert az másé, ’s adja az ég, hogy ezen mást az ország törvénye még sokáig oltalmazza abban, hogy ő és maradékai háborítatlan maradjanak gazdagságuk birtokában! De ha Lambton-Castleból visszatér a’ szegény, menjen egyházunk tornyába,’s miután kisohajtotta magát a’ sors ellen, melly szükséget mért rá, legeltesse szemeit a’ vidéken, melly éppen olly kellemetes és még terjedtebb, mint Lambton rétjei, értem az egyház birtokát. Ekkor illy gondolat fog benne ébredni: „Ha szeretett gyermekemet jól nevelem, keresztyéniig kimíveltetem, ’s az egyháznak szentelem, egykor még e’ szép birtokból rész juthat neki, ’s a’ hív fiú öregségem áldása leend.“ Váljon e’ remény nem foghatja-e el a’ legcsekélyebb ember keblét is, látván hogy az érdemnek jutalma is van? Jól tudom, hogy nálunk az egyházi előléptetés pyramishez hasonlítható, mellynek csúcsát a’ nagy talentom sasröptében néha egyszerre eléri, a’ békés várakozó pedig csigaként mászik utánna; de a becsületes szorgalom és komoly iparkodás is csakugyan feljuthatnak, ’s azért a’ legszegényebb is reménytheti, hogy czélját eléri. Egyik Canterbury érsek egy szegény mezei ember írja volt Oxford vidékéről. Midőn egykor a’ főpap éppen asztalánál áll, a’ megyéjebeli előkelő uraktól körülvéve, szolgája jelenté, hogy John Potter nevű tisztes Öreg az ajtó előtt áll ’s bebocsátatását kéri. Az érsek elébe ment az öregnek, bevezeté őt, bemutatá mint attyát, leülteté maga mellé, ’s azt nyilatkoztatá, hogy ez életének legszebb pillanata, midőn attyát hivatali megtiszteltetésének féltében fogadhatja, ’s a faluban a’ szülei kunyhó meleg tűzhelyén leélt ifjú korára visszaemlékezhetik.“ — Townsend úr a’ nyilatkozáson végzé beszédét , hogy az egyháznak minden barátja csendesen fogja elvárni, mit a’ király és ministerek jónak találtak az egyház ügyére nézve meghatározni, mert arról kiki meggyőződve lehet, hogy az ügyek jó kezekben vagynak, mellyek az egyház jószágát csonkítani nem fogják. FRANCZIAORSZÁG. A’ Moniteure’ telegraphi jelentést közli Brestből Febr. Ildikóről: „Dupetit-Thouars, királyi biztos Haytiban, a’ tengeri miniszterhez. La Creole corvette Port-au-Princeből Jan. 20 dikán indúlt ki; viszen egy Londonba szóló hitellevelet 4 millió 848 ezer 904 francról és 60 centimről, melly a’ franczia kincstár által követelt adósság tőkéjének lerovására fizettetik, viszi a’ felvilágosításokat is, mellyeket a’ kormány Hayti állapotjáról ’s e’ respublica kormányának czélzatairól kívánt.“ Királyi rendelet által különös biztosság neveztetett ki, melly a’ só eránti törvényjavaslatot megvizsgálja azon eszközökkel együtt, miként kellessék a’ só árát az 1825. Apr. 6diki törvény által kijelölt megyékben leszállítani. Mangin úr, hajdan politia ispánya, Parisban Febr. 4dikén meghalálozott, tizenegy még többnyire gyenge koru magzatot hagyván maga után. A’ Journal des Debats levelezője, M. Chevalier úr, Kentucky status Louisville városából Dec.ledikén így ír az amerikai viszonyokról : Jackson praesidens üzenetét bizonyosan csodálkozással olvasta az úr Francziaországban. A sajtó egy részének metsző szava is már előre súlyos demonstrátióhoz készíti az indulatokat, de az üzenet felülmúlta azok reménységét, kik Francziaországra nézve magas állást akartak venni, úgy azok aggodalmát, kik oktalanságot gyanítottak. Ila az előbbi praesidensek közül, Washingtontól fogva John Quincy Adamsig, valamellyik ilyen oklevelet írt volna, azt úgy kellene tekinteni, mint az amerikai nép többségének kifejezését. Egyik se merte volna az egyesült statusokat illy módon koczkáztatni, éppen ha meggyőződök vala a’ felől, hogy ezzel a’ nemzeti akaratot fejezi ki. Azon praesidensek azt tárták szabályul, hogy inkább őket ösztönözze a’ nemzet, mint ők zaklassák a’ nemzetet. Ilyen ügy mély vitatkozást támasztott volna az ő kabinetjük tagjai közt. Különösen pedig azokat, kikre a háború legnehezebb súlya közvetetten esik, t. i. Boston, Ltfork, Philadelphia, Baltimore, Charleston, Lyorleans nagy kikötők kereskedőit környűletesen kihalgatták volna. Ha végre minden ellenvetéseket, nehézségeket megfontolván, világosan általlátták AMERIKA. K