Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1835. 1. félév (1-52. szám)

1835-04-08 / 29. szám

220 ) Me összegyülekeztek a’ mind szolgálatban mind nyugalomban lévő minden h­aditisztek is, úgy nem különben az egész városi Tanács, számos polgárok a tanuló ifjúság, ’s annyi nép, a’ mennyi csak a’ templomba férhetett. A’ gyászos szertartást nagy prépost Főtiszt. Miskolczy András úr nyitotta­­meg, a’ tárgy méltóságához képest ékes beszéd­ben adván­ elé a’ megdicsőűlt Fejedelem fényes virtusait. Ezután a’ halotti­ misét és annakutána a’ gyász-alkotvány körüli egyházi szertartásokat maga báró Szepessy Ignácz püspök ő Excellentiá­­ja vitte véghez fényes papi szolgálat mellett; a’ szertartásnak délutáni két óra felé lett vége,—így mi is megadánk a’ végtisztességet néhai felséges Fejedelmünknek, kit az Isten, a’ népek szeren­cséjére, Europa legveszélyesebb korában ajándé­­koza nekünk, ki a’ földet akkor megrázott kegyet­len háborúk és köz veszedelmek között rendíthe­tetlen állhatatossággal oltalmazta népeit,’s legyőz­vén a’ veszély viharait, azoknak a’ békét és csen­dességet visszaszerezte; visszaadta ősi jussaikat a’ nemzeteknek; a’ birodalmakat, országokat, és nemzeteket kölcsönös szövetségek által egybekap­csolván olly csendességet szerzett, melly máig is háborítatlanúl tart. Budán a’ fő plébánia egyház részéről Martius 26, 27, és 28dik napjain tartattak dicső emléke­zetű néhai s Ferencz , cs. k. Felségéért a’ halot­tas isteni szolgálatok. A’ szent ájtatosságokat ve­­zeté itt Főtiszt. Viszhoffer József apát ’s pleba­­nus úr. — A’ magyar kir. Pesti fő oskola részéről tartott fényes requiem alkalmával Főtiszt. Szanisz­­ló Ferencz kanonok úr ’s e’ tudományos intézet egyházi szónoka tartott szívreható emlékbeszédet. — Esztergomban a’ főkáptalan részéről Mart. 26, 27. és 28­. napjain a’ székes egyházban tartattak gyász­misék elluinyt d. e. ő cs. k. Felségéért. Mind a’ három nap Méltóságos és Főtiszt. Irményi Pé­ter úr, Kor­­czai püspök és az esztergomi főkáp­talan főprépostja szívreható requiem zengése közt mutatá-be az örök Irgalomnak az engesztelő áldo­zatot. A’ sacrum gloriosumot 3dik napon Főtiszt. Miskólczy Márton apát és kanonok úr éneklé. Vesz­prémben Martius végnapjain tartattak a’ székes egyházban elhunyt­­ cs. k. Felségéért halottas is­teni­ szolgálatok a’ tek. Megye Rendei, hadi vi­tézek, kir. hivatalt viselők, ’s Összetódult városi nép jelenlétében. A’ gyász­ misét buzgó áhitatos­­ságga! Főtiszt. Külley János, nagyprépost úr, szá­mos papság segéd szolgálatával mutatá­ be a’ min­denek Urának. — Az ágostai vallásuaknál Martius 29 dikén tiszt. Mozgay Sámuel úr magyar nyelven jeles beszéddel áldozott az elhunyt nagy Fejede­lem dicső emlékezetének. — Ó-Budán a’ r. cath. egyházban Mart. 26, 27. és 28­. napjain tartat­tak gyász-isteni szolgálatok ’s ezeket Főtiszt. Péch- Ujfalusi Péchy Ferencz apát ’s plebanus úr vezeté. Kolozsvárit Martius 26, 27, és 28dik napjain tartattak a’ romai catholikusok piaczi nagy templomában felséges Fejedelmünk­b­­e. Is. Ferenczért a’ halottas isteni szolgálatok. Ezen czélra a’ nagy templom közepette egy majd a’ boltozatokig ható gyász alkotvány állíttatott, mellynek közepette magosan felemelve a’ gyász koporsó, ’s erre a’ királyi koronák valának hely­­heztetve; az alkot­vány­t tartó oszlopokon a’ szé­lesen kiterjedő ausztriai birodalomhoz tartozó számos országok czímereit lehete szemlélni, a’ lépcsők fokain égő gyertya sorok tündököltek. A’ gyász­alkotvány homlokán gyászba öltözve állott áldott emlékezetű Fejedelmünk mes­képe, mellette két felől a’ Magyarország ’s Erdély czí­­mereire síró geniusok könyököltek. — A’ gyász­­alkotvány körül cs. kir. kamarás urak égő viasz fáklyákkal állottak.­­ Mind a’ három nevezett napokon a’ gyász mise áldozatot, valamint a’ gyász-alkotvány melletti halotti szertartást erdé­lyi r. katholikus püspök Kovács Miklós ő Expája, Szabó János ’s Knechtel Ádám abbás és kano­nok , méltóságok segéd szolgálatokkal, díszes muzsika ’s ének kísérete mellett innepiesen tar­totta. Mart. 26-án egyházi szent beszédet tartott magyar nyelven kanonok ’s kolozsvári plebanus Főtiszt. Kedves István úr, beszédében előad­ván az idvezűlt Fejedelem karakter vonásait,’s a’ magyar nemzetre nézve tett érdemeit. — Más nap tisztelendő felfalusi Kovács Antal úr Er­délyben a’ r. katholika normális oskoláknak újból kinevezett igazgatója német nyelven tartott egy szívreható szent beszédet, mellyben is éke­sen előadta 1) Micsoda próbáltatásokat szenve­dett az idvezült Fejedelem ez életben,mint em­ber indulatitól — mint fejedelem helyheztetéséből — ’s miket a’ sors játékától? 2) Mi dicsőséggel állotta légyen ki ezen próbákat? ’s végre 3) Miként nyerte légyen el az élet koronáját, ’s­­ ennélfogva élni fog alattvalói szívekben, élni a’ históriában ’s az örök boldogságban. 28kán az

Next