Hazai 's Külföldi Tudósítások, 1836. 2. félév (1-52. szám)

1836-11-16 / 40. szám

( 315 ) lelni, hogy akár melly törvényes képzetnek félbe nem szakadó szelídséggel indítványba jötte után — Gsupán annak további felfejtése volt — mi az ezt követett tanácskozásoknak ellenül szolgált. — Gy­­rás gyűlésünknek folyamatja bebizonyította, hogy midőn a’ fejedelem és haza iránt egyaránti hívséget parancsoló törvénynek minden polgár elméje, és szíve hódolni tartozik, egyedül a’ törvénynek a’ maga valódi értelmében követése elégséges a’ pol­gároknak érzéseit egy hangzatuvá tenni! — így olvada egy érzetté a’ nagy számmal öszvegyült és polgártársait valódilag becsülő főispányi helytartó gróf úr által gazdagon megvendégelt Rendeknek ■s azon őszinte kívánások is — mi szerént: a­ fejede­lemnek, és az egész uralkodó háznak számos évek - í re terjedő boldog életéért az öröm poharak ismé­telt „éljen“ kiáltások között üríttettek. Érd. Hir. Friedländer úr a’ philadelphiai vakok intéze­tének igazgatója f. évi sept. 14dikéről Dolezsalek Antal úrhoz, a’ pesti vakok intézete igazgatójához­­ levelet intézett, melly­ben írja, hogy ő 1832. au­­gustusában hagyta­ el Európát olly szándékkal, hogy Philadelphiában vakok’ intézetet állítson. Novem­ber hónapban érkezett az említett városba ’s egy vak gyermeket véve magához, ezzel rövid idő múl­tával olly jeles próbatételt állott­ ki, hogy tüstént is társaság alakult őt egy vakok’ intézete felállításá­­­­­ban gyámolítani. 1833. mart. 7dikén 4 nevendékkel nyitott oskolát. Hét hónappal ezután maga a’ sta­k­­tus fogta­ fel az intézet ügyét, ’s évenként 45 ne­­vendékre egyenként 200 font sterlinget határozott. Most már 100 nevendékre építetett ház ’stb. Köszö­ni Dolezsalek úrnak a’ pesti vakok intézetéről tett­­ tudósítását, melly költ 1836. apr. 26dikáról; Phil­­­­­adelphiába érkezett pedig august, hónapban* Fried­­in­lauder úrnak tetszik az új világ ; levele német nyel­­v­ven, az hogy íratott, szorul szóra le van nyomtat­­oz­va az Ofner Zeitungban. Göndörből írják, hogy ott a’ gabonatermés jól­­ ütött­ ki; de a’ káposzta és hüvelyes vetemény, va­si­lamint gyümölcs is igen kevés. Dohány elég és jó­l­ termett; de a’ burgonya nem sokat ér Mind e’ mmellett is Gömör paradicsom a’ tiszántúli vidékh­ez is képest, hol sarló és kasza nem volt mit vágjon. »­ Tokaj hegye, mellyel méltán büszke Hazánk, ez­­ idén nem igen vendégelheti Baelms urat Preszb. JSZeit. Hallatlan! ocz. 31 ke­lyén Esztergom vár­megyei Szölgyén helység tövében, ugyan szölgyé­­nb­in­ mintegy 55 esztendős Kurcz János nevű paraszt­­i ember megfagyott. Malomból útnak indította jó­szágát a’ jámbor, ’s ő jóval hátrább egyedül bal­lagott há­za felé. A’ kemény éjszaki szél annyira is megmerevítő inatt, hogy ellenállhatlanul lerogyott, ’s a’ hidegnek áldozatává lett. Térdre konyultart egybekacsolt kezekkel találtatott; hihetőleg utolsó töredelmes időszakát Teremtőjének szentelte. Más­nap a’ vármegyei orvos minden kitelhető módot használt felelevenítésére, de hasztalan ; vége volt éltének .A’hideg, vidékünkön, nagy széllel be­ütött már od­. 28kán, 29ke reggelén elkezdett ha­vazni, ’s folyvást havazott 3ldiki éjig, úgy hogy a’ bokát túl haladná. 30kán már nagy jégcsapok lógtak; a’ sár és pocséták keményre fagytak, né­hol szán is látszott; ’s csak nov. 4dike óta enged, lassan. Reg. Pest. nov. 13dikán. Leopold-vásárunk első hetében nem sokat ígérő valt; kevés a’ vevő, ’s ezek is szűkén vásárolnak. Hazai termékek nagy bővséggel hozattak, de nem igen kerestetnek. Még­ silányabb vásárunk a’kézművekre nézve, mellyek­­nek éppen semmi keletök.­­ A Duna vize kedve­zőbb állásához képest Nádor gőzhajó ma Bécsbe indult; I. Ferencz holnapután Drenkova felé; Zrínyi pedig nov. 20-án Zimonyba fognak el­indulni. Árpád új gőzhajó nov. 1­0kén az ó­budai hajóműhelytűl Dunakesziig próba­­­utazást tett, melly igen kedvezőleg ütött­ ki; nov. 13dikán pe­dig Nádor gőzhajóval Bácsig próbautazásra és ver­senyfutásra indult. MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG. Az akadémia, költségén megjelentek: 1)­Tudomány­tár, XV. kötet, két kőm­etszettel, Tartalma: Értekezések. Az álom’ philosophiája, Prof. Nyiry Istvántól. Természettörténeti metszótár és létszerirat, Dr. Pólya Józseftől. Bevezetés a’ növények’ organographiájába, Brassai Sámueltől. Emlé­kezet b. Tott Ferenczre, B. Lakos Jánostól. Az angol szépliteratura’ történeteinek veleje. Eichhorn és Wachler után. Lup­­is Jánostól. L­iteratura. Magyar biblio­­graphia 1835ről. Pótlékok az 1831—4diki magyar biblio­­graphiához. Dr. Schedel Ferencztől. Báró Hormayr József, ,Archiv für Geographie, Historie, Staats-und Kriegskunst’ czímű, bécsi folyóírásában előforduló ’s vagy Magyaror­szágot és nemzetet érdeklő vagy magyar tudósok által irt értekezések. Gyurikovics Györgytől. A’ franczia széplite­­ratura 1835 ben. Csató Páltól. Vegyes közlések. Ro­mai felírások Sopronban , Báró Ocskay Ferencztől. Az úgy nevezett Pécsi Szűz Mária’ képe a’ Sz. Istváni főtem­plomban Bécsben. Dr. Rumy Károlytól. A’ lemásolásnak egy legújabb módja. Karácsony Lázártól. A’ Xldik. és XIld., vagy is a’jelen évfolyamat’ harmadik és negyedik kötetei februariusig jelennek meg. (Előfizethetni folyvást az­ akadémiának ezen encyclopaediai folyóiratára 4 frtal közöns., 6 frtal finom papiroson; postai küldésért ennek felette 1 fr. 36 kr. p. tétetik le.) — 2) Eredeti játék­szín, kiadja a’ m. t. társaság. Vd. kötet: Zsarnok apa.. Dráma öt felv. Irta Jakab István. 111. lap. Ára 32 kr. p. ( 3) Külföldi játékszín, kiadja a’ m. t. társaság, XIII. köt. Messzinai hölgy. Szomorujáték , 5 felv. Schil­lertől. Ford. Szenvey József. 201 lap. Ara 50 kr. Pesten , november’ 14. 1836. D. Sc/iedel ferencz у titoknok.,

Next