Hazanéző, 1994 (5. évfolyam, 1-2. szám)

1994 / 1. szám

r HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Főszerkesztő: Ambrus Lajos A szerkesztőbizottság tagjai Bölöni Domokos Király László Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐTANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök: Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok: Balázs János Balázs Zoltán György József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Készült az INFOPRESS Rt-nél, Székelyudvarhelyen. A fedőlapon: Páll Lajos: Tusrajz A hátsó borítón Jakab Tibor fotói ________________________) . A Hazanéző nemzetközi irodalmi tábor vendégei közt 1993 nyarán a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny díjazottjai is jelen lehettek. A győri Har­gita Alapítvány jóvoltából Aradon, a nemes vetélkedő színhelyén folyóiratunk díjat is ajánlhatott fel. Alább a Hazanéző-díj boldog tulajdonosának a hozzánk küldött írását közöljük. - ambrus - „Körülvesz­em a szülőföldem..." Igen, valóban ezt érzem, amikor a szoba sarkában álldogáló vázára pillantok. Benne foglaltatik mindaz, amit otthonnak, szülőföldnek mondhatok. Az első pillantás természetesen Ara­­dot juttatja eszembe, hisz ott kaptam a vázát. Újra átélem az izgalmakat, újra magam előtt látom a díjazottakat, akik büszke mosollyal veszik át a jutalmukat. S ezzel együtt újra Ágyán vagyok, Olosz Lajos szülőháza mellett, Pankotán, ahol Csíky Gergely élt, majd a világosi fegyverletétel színhelyén... Azután, bár még soha nem jártam a Székelyföldön, Korond jut az eszembe, s átélem az egész országban ismert község hangulatát. A váza zöldes-barnás mintájában ott van a magas hegyek messzesége, az érő búzatáblák lágy susogása. Ha meg­­pendül, az égetett földdarab hangja egyszerre madárdal és a fazekas kedves pentaton hangsora, amely megidézi az évszáza­dos mesterség minden örömét és tapasztalatát. Sok száz kilométerre van Szatmártól ez a fazekas­világ, és mégis olyan ismerős, mintha szőkébb szülőhazám része lenne. Csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet, s mégis úgy érzem, hogy voltam már ott. Nem hiszem, hogy pusztán a váza köt össze. Ez a kötődés sokkal mélyebbről fakadó. Hisz ott is, akárcsak itt, kiszárítja a nap a földet, megáradnak a patakok, porrá ég egy-egy ház, de az emberek küzdenek, derűsen-le­­mondóan dolgoznak a jövőért. A küzdelem kapcsolja össze a lelkeket, a sorsokat és az emberi életeket, mert bárhol él az ember, élete boldog-szomorú küzdelem... S végül eszembe jut az út, amelyet a váza megtett, míg hozzám került. Átszelte egész erdélyt Korond-Arad, majd Arad-Szatmár között. Látta és magába szívta a fel-feltűnő tájak képét és levegőjét. A termékeny dombok gyümölcseinek zama­tét érezte, és a gyorsvizű patakok csobogását hallotta. Majd látta az alföld síkját, a már zöldellő szántóföldeket, a dolgos parasztokat, és hallotta az útmenti gémeskutak csörgését. Ím, ezért vesz körül a szülőföldem, amikor a vázára pillan­tok. Az együvétartozás gondolatát, a közös küzdelem értelmét ébreszti és érleli bennem, s valóban érzem ilyenkor, hogy nem vagyok egyedül. Sokan vannak körülöttem, akik ugyanúgy élnek és éreznek, mint én, akik soha nem hagynak magamra. És ez kimondhatatlanul jó érzés. Dorka Beáta Szatmárnémeti

Next