Hazanéző, 1994 (5. évfolyam, 1-2. szám)
1994 / 1. szám
r HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Főszerkesztő: Ambrus Lajos A szerkesztőbizottság tagjai Bölöni Domokos Király László Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐTANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök: Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok: Balázs János Balázs Zoltán György József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Készült az INFOPRESS Rt-nél, Székelyudvarhelyen. A fedőlapon: Páll Lajos: Tusrajz A hátsó borítón Jakab Tibor fotói ________________________) . A Hazanéző nemzetközi irodalmi tábor vendégei közt 1993 nyarán a Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny díjazottjai is jelen lehettek. A győri Hargita Alapítvány jóvoltából Aradon, a nemes vetélkedő színhelyén folyóiratunk díjat is ajánlhatott fel. Alább a Hazanéző-díj boldog tulajdonosának a hozzánk küldött írását közöljük. - ambrus - „Körülveszem a szülőföldem..." Igen, valóban ezt érzem, amikor a szoba sarkában álldogáló vázára pillantok. Benne foglaltatik mindaz, amit otthonnak, szülőföldnek mondhatok. Az első pillantás természetesen Aradot juttatja eszembe, hisz ott kaptam a vázát. Újra átélem az izgalmakat, újra magam előtt látom a díjazottakat, akik büszke mosollyal veszik át a jutalmukat. S ezzel együtt újra Ágyán vagyok, Olosz Lajos szülőháza mellett, Pankotán, ahol Csíky Gergely élt, majd a világosi fegyverletétel színhelyén... Azután, bár még soha nem jártam a Székelyföldön, Korond jut az eszembe, s átélem az egész országban ismert község hangulatát. A váza zöldes-barnás mintájában ott van a magas hegyek messzesége, az érő búzatáblák lágy susogása. Ha megpendül, az égetett földdarab hangja egyszerre madárdal és a fazekas kedves pentaton hangsora, amely megidézi az évszázados mesterség minden örömét és tapasztalatát. Sok száz kilométerre van Szatmártól ez a fazekasvilág, és mégis olyan ismerős, mintha szőkébb szülőhazám része lenne. Csak elképzelni tudom, hogy milyen lehet, s mégis úgy érzem, hogy voltam már ott. Nem hiszem, hogy pusztán a váza köt össze. Ez a kötődés sokkal mélyebbről fakadó. Hisz ott is, akárcsak itt, kiszárítja a nap a földet, megáradnak a patakok, porrá ég egy-egy ház, de az emberek küzdenek, derűsen-lemondóan dolgoznak a jövőért. A küzdelem kapcsolja össze a lelkeket, a sorsokat és az emberi életeket, mert bárhol él az ember, élete boldog-szomorú küzdelem... S végül eszembe jut az út, amelyet a váza megtett, míg hozzám került. Átszelte egész erdélyt Korond-Arad, majd Arad-Szatmár között. Látta és magába szívta a fel-feltűnő tájak képét és levegőjét. A termékeny dombok gyümölcseinek zamatét érezte, és a gyorsvizű patakok csobogását hallotta. Majd látta az alföld síkját, a már zöldellő szántóföldeket, a dolgos parasztokat, és hallotta az útmenti gémeskutak csörgését. Ím, ezért vesz körül a szülőföldem, amikor a vázára pillantok. Az együvétartozás gondolatát, a közös küzdelem értelmét ébreszti és érleli bennem, s valóban érzem ilyenkor, hogy nem vagyok egyedül. Sokan vannak körülöttem, akik ugyanúgy élnek és éreznek, mint én, akik soha nem hagynak magamra. És ez kimondhatatlanul jó érzés. Dorka Beáta Szatmárnémeti