Hazanéző, 1995 (6. évfolyam, 1-2. szám)

1995 / 1. szám

­ HAZANÉZŐ a köröndi FIRTOS Művelődési Egylet folyóirata Főszerkesztő: Ambrus Lajos A szerkesztőbizottság tagjai Bölöni Domokos Király László Molnos Lajos Páll Lajos Ráduly János Tófalvi Zoltán AZ EGYLET VEZETŐTANÁCSA Tiszteletbeli elnök: Páll Lajos Elnök: Ambrus Lajos Alelnök: István Lajos Titkár: Kovács György Tagok: Balázs János Balázs Zoltán György József Páll Ágoston Postacím: 4169 Korond, Főút 664. Tel. 185 Készült az INFOPRESS Rt-nél, Székelyudvarhelyen. A fedő­lapon: Páll Lajos: Tusrajz V_________________ Levélváltás Tisztelt Szerkesztőség! Amikor kézhez kaptam az értesítést, hogy én is részt vehetek a Hazanéző irodalmi táborban, még nem is álmodhattam arról, hogy majd hét nap múltán mennyi kedves, új baráttól kell fájdalmas búcsút vennem. Óriási élmény volt számomra találkozni olyan hazai és külföldön élő, velem egykorú magyar diákokkal, akik — akárcsak én — ápolják és őrzik anyanyelvünk tisztaságát, irodalmunk szépségét. Bár mindannyian más-más vidékről, más-más gondola­tokkal és érzésekkel szívünkben érkeztünk Koronára, tiszta emberi érzéssel töltött el annak a tudata, hogy általunk—ha egy hétre is —, de újra egymásra találhatott a szétszórt magyarság. A tiszta emberséget alakító tevékenységeink után esténként hosszan elbeszélgettünk, s gyakran aludtunk el azzal a boldog tudattal, hogy bárhol és bármilyen körülmények között is kell élnünk, imádkozunk egymásért. (...) Hazatérésem után vetettem papírra gondolataimat és írtam az alábbi jegyzetet. Kérem, fogadják szeretettel! Sok szerzetettel üdvözli Lelek Judit Szatmárnémetiből Az én földem... Hét nap alatt teremtette Isten a világot. Először megformálta az eget, a földet, a vizet, a hegyeket, az erdőket, a mezőket és az élőlények milliárdjait. Az utolsó előtti napon a tökéletesnek tűnő világ tökéletes Alkotója úgy érezte, hogy alkotni nemcsak szellemével, hanem két kezével is képes. Kezébe vett hát egy marékföldet és összegyúrta. Ártatlan öröm és az alkotás nagyszerű érzése töltötte el. A mennyei korongon lassan tökéletes művé formálta az isteni kéz az utolsó teremtményt—az Embert. Porból vagyunk, porrá leszünk... Színes kancsók, kulacsok, edények, színesre mázolt arcokkal... Ezek vagyunk, s ezt csak most értettem meg! János bácsi ült a korong mellett. Az agyag nedvesen csillogott a korongon, amint a két teremtő két vázát formált belőle. Lassan-lassan, már nem is vázát, embert láttam a korongon: a szülőföldjét szerető, igaz embert, akit isteni akarat szült e földre és nevet adott neki. Arcát mintha az égetőkemence tüze pörkölte volna barnára, termetét az úr a délceg fenyőkről mintázta, igaz szívet a sasoktól kapott számára. Íme az ember, akit utoljára alkotott az Úr! Az ember, a magyar, a tökéletes. A kész vázát mosolyogva nyújtja át nekem. Amint megfogom, az élet vad lüktetése áramlik szét bennem — a váza meleg! Az anyaföld melegségét leheli rám. Tudom, többé soha el nem engedhetem: ez az én földem, amelyből vétettem... Hét nap alatt teremtette Isten a világot, az eget, a földet, a vizet és az élőlények milliárdjait. Az utolsó előtti napon a nedves agyag Emberré formálódott a mennyei korongon. Kedves Jutka! Soraidat szeretettel fogadta, kéréseidet pedig örömmel teljesíti a Hazanéző. (—a­—1)

Next