Hazanéző, 1998 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1998 / 1. szám
Ambrus Lajos JÁTSZIK AZ IDŐ Tanítvány Nem nyert s nem veszített soha várakat, nem főúrnak, költőnek született, s míg korom festő vár felett az eget, nem a halál, a vád kínzás megmaradt! A rejtőzködő Úrhoz hogy kell szólnia, ha sorsát már előre megírták? Tréfát nem ismer, ő buzgó protestáns, fülébe rí az elköltözött fia. Nagyúr, a nyelv itt erős vár nekünk, lázadhat most a pokol ellenünk, vegyülhet vérünkben méz és méreg, ígéret földje valahol erre van, nem kiválni, szolgálni akartam, menedékünk legyen egy madárfészek. Mester kitörött fejjel porban hever, napra furcsán tekinthet. Vándorbot kezén a fegyver, gúny-palást a költészet. Csak tározni akar az éhes, a világ így kárhozik. Balga, ki süketnek énekel, s vár a Paradicsomig. Mester, ki ily magára maradt, megtarthatja-e váradat? Fölötted Hold vigyorog, és üzen a nagyfejedelem: altasd a költőt ha követem, arany a porban is ragyog. Sztergován Sápadt fény játszik, sovány kutya csahol, poharát a költő kiitta, Gyehenna tüzén sárkánykígyó trónol, fohász lesz értünk a kúria, átkot a negyedik hoz majd a fejünkre, két lábát siratja a báró, turbános foglyokkal fizet Tündérkert, tollait borzolja a holló. A csendnek ára van, égbe száll Vizsoly, lopd vissza, Uram, arcokra a mosolyt, míg bennünk szunnyadoz a vércse, s játszik az idő a véres végeken, hol balga az, aki még bűntelen, anyanyelve az egyetlen kincse. Mellékdal Aki gyakran perelt értünk megváltónkkal, és mindig meghallgat s jó útra vezérel, hogy legyen ízletes szánkban az étel . Az nemes nemzetes Rimay Jánosnak, kit porondra küldtek szívében a dallal, de ment a Portára is, mint ki aranyat visz, ejtsük nevét diccsel.