Hazanéző, 2014 (25. évfolyam, 1-2. szám)
2014 / 1-2. szám
Király László Menyasszony-bokrok Kasztos Endrének Égett az ég falud felett, láttad-e, érezted-e, szeretett mindent a májusi reggel. Pál volt ott, Attila, Péter s mi ketten az önkéntes apostolok közül. Útban épp valami felé, jövet épp valahonnan, fáradtan, s kissé meghatottam És magához ölelt nyugtatón, biztatón egy pillanatra a táj. Már nem feledjük soha az öreg házakat, a hegyre futó kertet. Töltsd borod, Bátyám íze a szereteté, s hadd szívjuk e földből a szédületét is. Nézd, hogy intenek utánunk a ragyogó menyasszony-bokrok. Mert ne remélnénk: e szent szédület sosem múlik el. Tudom, indulsz már, hajt a nyugtalanság titkos hegyeid közé. Vésed szénnel gyémánt-papírra mit te véshetsz rá csupán. Hallgatod áhítattal: verseket dong a domb, mormol az erdő, nyög a villám-vert fa. S születésnapodon nagy, ünnepi hó hull a Hargitán. Színes formák költője A mindennapi élet kifutópályájáról landolnak a színes formák költőjének remekei, a terrakotta-szobrok, hogy eljussanak a szépségre vágyó emberekhez. Józsa Judit művészete felismerése annak a költői törekvésnek, mely cinkostársnak fogad minket, nézőket - szépséggel kontúrozott töprengéseibe. A valóság hétköznapjaiból kiragadott szellemi élményeit gyúrja agyagba, hogy az ötvözetből egy új világ születhessen. A téma fénye mellett keresi a csúcsnak titkát, így juthat majd a mélyben rejtőzködő kincsekhez. A magyar nagyasszonyok, a honfoglalás sorozatok, a népi életképeket ábrázoló kisplasztikái népművészeti örökségből is születtek, ama forrásból, amelynek tiszta vizét itta gyermekkorának köröndi éveiben. Magukon hordozzák a lélekformálás magas művészi regiszterét, melynek húrjain zeng a dal és ébred a világ. Nem feledkezik meg arról sem, hogy a múlt sötétsége miként váltható fel a mának fényével és szépségével. És mindezt teszi célratörő kitartással, a szépség reményt és bizakodást sugalló harmóniájával. Szobraiba tények épülnek, formáit ünnepi ruhába öltözeti, a tartalmat mély érzelemmel fűszerezi. Alkotói világának bensőségét tárja a szépre, a jóra éhező szemlélő elé a két vigyázó torony árnyékából, a szép nevű Kebeled vize partjáról a kicsi királyfik hitével útnak indult, kiváló művész, hogy a székelyföldi ősök bűvköréből fakadó művészete a keze nyomán a feltárulkozó világban igazán örökfényű gyönggyé válhasson. Kecsei Zoltán Józsa Judit: Erdély (kerámiaszobor) MOLNOS LAJOS HAZAÉRKEZŐBEN Mostanság, egyre közelebb s közelebb érvén ama Túlsó Parthoz, oda, ahová mindannyian átkelünk, s ahonnan majd nem kell semerre vágyódni, menni, mostanában egyre gyakrabban indulok el gondolatban, hogy még egyszer bejárjam - mintegy búcsúzóban - az elmúlt töméntelen soknak tetsző esztendőim tájait, történéseit, még újra átélhető hangulatait, hol erre, hol arra vágok neki e barangolásnak, s aztán egy idő után mindig azon veszem észre magam, hogy ismét, hogy újra, szándékaimtól függetlenül, haza, Korond felé vette az irányt az emlékezés ösvénye, és újra tűz-virág-gombolyag-nap ragyog az égen liliom-békesség lengedezik kéken zsuzsukol a mező rengő arany tenger zsong a búzatábla peng a szíjas kender nagy tarka pillangó lebeg a rét lomhán szellők himbálóznak apró fűszál-hintán töprengő kis bokrok szunyókálnak csendben mondikál a patak boldog-önfeledten jődögélek szótlan végig az ösvényen mintha jődögélnék pázsit-puha fényen csordultig a szívem csokros violákkal csordultig a lelkem nefelejcs-virággal mintha most születnék bolyhos-meleg fényben ringató tulipán ölelő kelyhében -könnyű virágokat pilinkéznek a cseresznyefákra a bőkezű tavaszi reggelek, s ballagok csendesen az otthoni tájon, s körülvesz újra a szülőföldem, s szívembe kapaszkodik újra, s csipeszkedem én is újra és újra a szíve felé, s úgy örülök, mint egy gyermek, ha elkaphatom, még mindig elkaphatom figyelmező pillantását, egy-egy mosolyát, repdeső örömök köröskörül újra, és beteljesedhető csodák tarka virágaival behintett mezők s a bóbiskoló Firtos, a mondikálva szöszmötölő Kebeled-vize, a zsúpfedeles régi csűr, amelynek tetejéről belátni a körül történő délutánokat, s el is lehetne repülni, akár a madarak és a régi ház és AZ A TORNÁC, akárha lebegő híd két láthatatlan makacs part között, bármerre indul a barangoló emlékezés, mindig haza, Korond felé kanyarodik végül az ösvény, mert menni kell, haza kell nézni, sok tarka-barka irány (elioteca Municipal Alf Oderheiu Secuiesc 1 3