Hazanéző, 2019 (30. évfolyam, 1-2. szám)

2019 / 1-2. szám

Ráduly János: FÉLPERCES TÖRTÉNETEK TISZTELETADÁS Papné nagyanyám, aztán édesanyám jut eszembe: esténként, lefekvéskor, imára kulcsoltuk össze a kezeinket, és imádkoztunk. A testvéreimmel gyakran kérdez­tük­­, mért kell imádkozni? A nagyanyánk így válaszolt: Imával az égben lakó Istent vidámítjuk, mert ő örökkévaló. Az ima tiszteletadás­a halhatatlannak. TÖRVÉNY TILTOTTA Nő, mondta Margit, amikor megkezdődött a mezőgazdaság szocialista átalakítá­sa, a gazdák az állataikat be kellett vigyék a kollektívbe. A mi lovunkat a nagyapám vezette el, ott megkötözték, de a ló elszakította a köteleket, és haza trappolt. Nyerített a kapunál. A pláne most ez: nem nyithattuk ki a kaput, mert törvény tiltotta. CIPELEM A DÉDAPÁMAT A postán átvettem a súlyos csomagot, s elindultam hazafelé. Egyik tanítványom megkérdezte: Mit cipel a tanár úr? Én, válaszoltam, cipelem a dédapámat, aki ötven évig tanító volt Csókfalván (ma Hármasfalu). Róla szóló könyvet állítottam össze, száz példányt küldött a kiadó. Mint szerző, nagyon boldog vagyok. MELYIK OLLÓVAL? Péterke már több mint egy félórája hintázik, rendületlenül hajtja magát. Mama, a türelmét elveszítve, reá mordul: No, ha nem jössz rögtön tízóraizni, én az ollóval a hintádat levágom. Péterke felkacag, magabiztosan megkérdezi: Melyik ollóval vágod le a szépséges hintámat, a nagy ollóval-e, vagy talán a kisebbik ollóval? ILYEN A TÖRVÉNY Úgy jártam, mesélte Ábel, hogy nyár közepén a vaddisznó a nagy zöldséges kertünkben kötött ki. Kezdtem hajkurászni, s a nyitott kertkapun előfutott az udvarra, s behúzódott a disznópajtába. A pajta ajtaját rögtön rázártam, az ese­tet jelentettem a Hivatalnak. Azt mondták: A vadállomány védelem alatt van, a disznót szabadon kell engedni. KUTYABŐRÖS Az egyik régi-régi apámat, mondta Gyuri, úgy hívják, hogy Nemes Kutyabőrös Madaras András. Sokáig nem tudtuk, hogy honnan kapta a Kutyabőrös nevet. Meg­próbálták úgy magyarázni, hogy valami sintér, kutyapecér lehetett Aztán kiderült: módos gazda volt, az ősei nemeslevéllel rendelkeztek, amelyet tartós kutyabőrre írtak. ÁLLOVÁNY Az öreg Mari néni sietve ment az utcán. Megyek az óvodába, mondta, a kicsi unoká­mat haza kell vezessem, másként azzal szórakozik, hogy az utcán minden álloványba belegázol. Jó, Mari néni, szóltam, de mit jelent az állovány szó? Ez bizony régi beszéd, válaszolt Mari néni, az állovány az eső utáni állóvizet, a pocsolyát jelenti. NEM RAKÓDIK Emlékszem, hogy varrónő édesanyám énektudását valósággal csodáltam, pe­dig vegyesen énekelt népdalt és műdalt. Meg is kezdtem énekeinek füzetekben való rögzítését. Édesanyám rendszerint biztatott: Pontos légy a munkádban, mert a dalkincs érték, életünk egyik fő kísérője. Figyelmes légy, mert akkor nem rakódik utánad semmi csalódás. BESZÉDMODOR Né, tanár úr, szólt hozzám Vencel, a régi tanítványa, aki az imént ment el, üngetve beszélt a régi dolgokról, alig értettem, miket magyaráz. Jó, vála­szoltam Vencelnek, de mit jelent az, hogy üngetve? Az üngetve azt jelenti, hogy hümmögve, nagyon szaggatottan beszél. Az apósuknak volt ez a be­szédmodora. Tehát tökéletes családi örökség. SZUSZÉKDÖNGETŐK Régebben a falusi házak egyik elmaradhatatlan bútordarabja volt a ga­bona és a liszttartó láda, ezt szuszéknak nevezték. Ősszel rendszerint meg is telt a frissen termett gabonával. A Kis-Küküllő mentén főleg Sóváradon készültek a szuszékok (hombárok). Messze vidékekről is kaptak rendelése­ket. A mestereket Szuszékdöngetőknek hívták. Banner Zoltán magyar vonat az éjszakában a kocsikban félhomály tántorgásában meg-megáll a sötétből olykor szemedbe vág egy-egy kósza fénysugár de nem világít és nem vakít nincs is szemed más néz ki rajtad nem ismered, de más és idegen minden állomás nem is oda érkezel ahol leszállsz magyar vonat robog az éjszakában elfüggönyözött ablakok s az ablakokon át sikoltó lámpák reflektorok senkit sem bántanak hiszen az utasok vakok hazanéző nem úgy múlik el a múlt, hogy összeomlik, hanem kiköltözik az idő résein a végtelenbe; a végtelen­­ te vagy, újrateremteni képtelen önmagad de te vagy mindörökké: a Ma, az érkező, az idegen, minden nap új ajtón s ablakon kaparsz, felbillen veled a föld, a fák, hegyek és falak, veled kering millió alak, az árnyékból kilép a Nap, mögötte minden árnyékban marad, hatalmas láz a világ, csukott szemmel menekül, aki lát, az otthonra vágyó visszanéz -s ott találja a fénytörésben önmagát Józsa János kerámiája

Next