Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-04-08 / 14. szám
210 HAZÁNK S A KÜLFÖLD. Erdély külön törvényhozói jogának kiküzdött bevégzését kimondani. A lezajlott forradalom után, természetesen magányába vonult vissza; nem azért, hogy honfiúi fájdalmában magát tevéketlenségre kárhoztassa, hanem azért, hogy újra kezdett életének nemes feladatát, gazdag tanulmányok szerzése után, ott igyekezték kivívni, hol a jobbakra bilincsként sulyosodó idő és alkalom megengedte. Csak a társasélet és az irodalom maradt fönn azok számára, kik eszmegazdagságukat, s emberbaráti nemes érzelmüket tettekkel akarták hasznossá tenni. Erdély legnevezetesebb iskoláját, a rombadiát n.-enyedi kollégiumot, mint főgondnok újra fölvirágzásra segítette. Saját erejét mások buzgalmának fölébresztése és irányzása által, mint igazi vezérszerepre hivatott kiváló szellem, tudta növelni. 1856-ben Kolozsvár legszebb angol kertjét, diszes palotával együtt a nemzetnek ajándékozta, hogy a muzeum alapja meg legyen vetve. Buzdítására az áldozat oltárán minden honfi igyekezett tőle telhető tömjénnel járulni. Ő volt az első, de utána ezer meg ezer következett.És a megtört ösvényen végighaladva, nem tudott megpihenni, másfelé fordította tekintetét, így a fennebb érintett erdélyi gazdasági egylet létesítése által a gazdasági viszonyok javítására nagy befolyással volt. Azon számtalan apróbb mozzanatot, mely a közjó föntartására, emelésére mindegyre nélkülözhetlennek mutatkozott, mely éber figyelmét sohasem kerülte ki, alig szükséges fölmutatnunk. Mint író, már 1854-ben egy elrejtett kincseset ajándékozta meg szépirodalmunkat. Egy szerény költő, ki életében a múzsáktól csak láthatatlan babérokat fogadott el, halála után benne talált nagylelkű maecenasra. Debreczeni Márton haláláig dolgozott „Kióvi csata“ c. eposzán. Ez elbeszélő költemény az író költői szellemét, tanulmányát árulja el, s bár később jött, hogysem átalános érdeket lett volna képes ébreszteni, a már túlszárnyalt Vörösmarty-iskola epigonja ugyan, de a költséges kiadást mégis megérdemelte. Gr. Mikó jelentékeny tehetséget látott benne, s nem röstelte az elszórt iratokat önmaga rendezni, sajátkezüleg letisztázni, s a díszes, nagy kötettel irodalomtörténetünket megajándékozni. Ő adta ki az „Erdélyi történelmi adatok“ című becses gyűjtemény eddig megjelent négy kötetét. A magy. akadémia történeti osztályának tiszt. tagjává lévén, „Erdély különvállása Magyarországtól“ című becses értekezésével 1859-ben köszöntött be. A jobbra fordult idők, 1860-ban a politika terére szólították. Dec. 10-kén szeretett Erdélyének kormányzójává lön, s midőn 1861-ben Nádasdy vette kezébe a kormány rudját, közsajnálatra leköszönt az áldást árasztó magas hivatalról s újra az irodalomhoz fordult. Termékeny életének dús tapasztalásait, hazafius érzéseinek nemes nyilvánulását találjuk az 1861-ki „ Budapesti Szemle“ben megkezdett és bevégzett „Irányeszmék“ c. művében. Még 1860-ban időt vett magának a hires történetbuvár, derék barátja, gr. Kemény József emlékét a magy. akadémia gyűlésén méltó fényben tüntetni elő. Vegyes dolgozatait egyéb folyóiratokban és lapokban elhallgatva, elég legyen fölhoznunk ugyancsak a „Budapesti Szemlédben megjelent „Bod Péter életrajza és munkái“ c. tanulmányát és a Zilahy Károly és Reviczky Szever által szerkesztett „Alföldiek segély-albumá“-ban napvilágot látott essayi „Kendeffi Ádám“-ról. 1863- ban Kriza János 30 évig gyűjtött székely népköltészeti becses gyűjteményét, „Vadrózsák“ c. alatt saját költségén adta ki. 1864- ben a szebeni országgyűlésen királyi hivatalos lett. A magyarok nem léptek be e törvénytelen alapokon egybehívott gyűlésre. A felterjesztett emlékiratot minden magyar képviselő aláírásával, K. Kemény Ferenc társaságában ő vitte Bécsbe. E miatt az akkori kormányférfiak szemében épen annyit vesztett, amennyit nyert a később helyesnek bizonyult közvélemény előtt. Az 1865-ki kolozsvári gyűlésen , mint királyi hivatalos újra egyik vezére volt a magyar pártnak. Most már a pesti országgyűlésen is megjelent, mint Kolozsvár egyik követe. Mindenki tudja, hogy aki Erdélyben oly nagy, hasznos és dicsőséges szerepet vitt, az egész hazánknak is egyik legkitűnőbb fia, s egyik legnagyobb alakja. Mint tudóst, íróasztala mellett, mint irodalombarátot, könyvtárában, mint házigazdát, baráti körében, mint politikust az országgyűlésen, s mint emberbarátot a köztisztelet ítélete előtt, mindenki egyaránt tiszteli és szereti.