Hazánk s a Külföld, 1866 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1866-10-14 / 41. szám
ővá Hazánk s a külföld. Az olasz és német Mboru főszereplői. Tegetthoff Vilmos osztrák altengernagy 1827-ben Marburgban született s már nagyon ifjú korában lépett a tengerészeti pályára. Midőn a tengerészetet Velencében tanulta, egyik évfolyamban ott csak egyetlen tanulótársa volt, a dalmata születésű Mordini, ki 1848-ban olasz szolgálatba lépett s ki Persano oldala mellett csakhamar hajós-kapitánnyá lett. A lissai ütközet alkalmával Mordini volt a „Re d’ Italia“ nevű olasz hajó parancsnoka, melyen hajdani iskolatársa, Tegetthoffal szemben halálát lelte. 1857-ben Miksa főherceg, az osztrák hajóhad akkori főparancsnoka Afrikába küldött egy nehéz vállalatban, később pedig a főherceget braziliai utazásában kisérte. Tegetthoff neve először 1864-ben, a helgolandi tengeri ütközet után kezdett ismeretessé lenni, midőn a dánok ellenében kitüntette magát, a lissai győzelem pedig az utóbbi háború egyik főhősévé tette őt. — Tegetthoff kellemes külsejű, kedves egyéniség, s nemcsak jó tengerész, de tudós államgazdásznak is mondják et, kitől sokan Ausztria kereskedése felvirágoztatását várják. Annál meglepőbb volt azért a közönségre nézve a tudósítás, hogy a győztes hajóhadparancsnokot fölmentették állomásától, mégpedig — mint a lapok írják — nem saját kérelme folytán. Cialdini Henrik, az olasz hadsereg fővezére 1813-ban, Reggióban született s 18 éves korában mint tanuló részt vett az 1831-dikei fölkelésben, melynek elnyomatása után menekülnie kellett. Később portugál, aztán spanyol szolgálatba lépett s mint katona kitünően viselte magát. Már alezredességig emelkedett ez utóbbi helyen, midőn hírét véve 1848 ban, hogy az olasz háború kitört, mire felajánlotta Durando tábornoknak szolgálatát. Az olasz hadsereghez ezredessé nevezték ki, azonban már az első csatában súlyosan megsebesült s így osztrák fogságba esett. Egyéniségét tekintve Cialdini testtel lélekkel katona, de a mellett éhes, szellemes és szeretetreméltó, mely tulajdonok együtt és egymás mellett ritkák. A krimiai hadjárat alkalmával dandárparancsnok volt s később a király hadsegéde lett, ki őt igen megszerette. 1859-ben ő szervezte a hires alpesi vadászokat (bersaglieriket), Palaestrónál hősiesen harcolt s 1860-ban az annektált közép-olaszországi államokban ő vette át a parancsnokságot. Castelfidardónál megsemmisítette a pápai hadsereget, Anconát elfoglalta s a nápolyi király seregeit Isermia és Sessa mellett megverte. A német-olasz háború kitörésekor Victor Emanuel azon hadsereg vezérletét bízta reá, melynek kitűzött feladata volt a Pó folyón átkelni s igy a Mincio táján működő királynak segédkezet nyújtani. Della Marmora Alfons olasz seregparancsnok, miniszterelnök s olasz külügyminiszter igen régi nemes családból származik s 1804-ben született s katonai pályájára 1823-ban lépett. Már 1848-ban kitünően harcolt Peschieránál s Victor Emanuel trónra lépte után hadügyminiszterré neveztetett ki, mely állásában ernyedetlenül munkált hona hadügyei javításán. A krimiai hadjárat alkalmával ő parancsnokoskodott az olasz segélyhad fölött s az 1859-iki háborúban a király oldala mellett mint annak haditanácsnoka szerepelt. Minden izében szigorú katonai szellem lengvén öt át, a szabadcsapatoknak, garibaldistáknak nem barátja, a kik ellen többször szigorral lépett föl, amiért azok nem is szeretik őt. Mint politikus a mérsékelt párt egyik vezére. Sándor hesszeni és rajnai herceg és cs. k. altábornagy 1823-ban született, s legifjabb fia a heszszen-darmstadti hercegnek. Először orosz szolgálatba állott, minthogy II. Sándor, a mostani orosz cár az önök élét révén nőül, sógorává lett, s ott a Kaukázusban hosszabb ideig harcolt a szerencsétlen cserkeszek ellen; azonban 1852-ben osztrák szolgálatba lépett s az 1859-dikei olasz háborúban több ízben kitüntette magát, nevezetesen a Montebello melletti ütközetben, azután pedig Solferino mellett, hol a cavrianoi posiciót sokáig erélyesen védte. Ezután ő volt az, ki Napóleonnal személyesen kötötte meg a fegyernyugvást. Az utóbbi időben hazájában, Darmstadtban időzött, midőn a bonyodalmak kitörtek s midőn a német szövetségi katonai bizottságot a bajorok, bádeniek, nasszauiak és egy osztrák dandárból álló szövetségi 8-dik hadtest parancsnokává nevezte ki, mely minőségében a győztes poroszokkal szemben szomorú szerepet kellett játszania. Legközelebb pedig Goluchowszky Agenor polgári helytartó oldala mellé őt nevezték ki galiciai katonai kormányzóvá, a lengyel Goluchowszky miatt neheztelő orosz némi kiengeszteléséül.