Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1991-10-25 / 43. szám (95.)

SZÉP ILONKA A vadász ül hosszú méla lesben, Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár, Vértes belsejében Nyugszik a vad hús forrás tövében. A vadász még lesben ül sokáig, Alkonyaitól vár szerencséjeb­: Vár feszülten a nap áldoztáig, S­em a várt szerencse megjelent: Ah de nem vad, könnyű kis pillangó, S szép sugár lány, röpteként csapongó, «Tarka lepke, szép arany pillangó! Lepj meg engem, szállj rám kis madár, Vagy vezess el, merre vagy szállandó, Ahol a nap nyugodóba jár.» Szól, s iramlik, s mint az őz futása, Könnyű s játszi a lány illanása. «Istenemre!» szóla felszékelve A vadász:­­ez már királyi vad!» És legottan, minden mást feledve, Hévvel a lány nyomdokán halad­­ a lányért, lány a pillangóért, Versenyeznek tündér kedvtelésért. «Megvagy!» így szól a leány örömmel, Elfogván a szállongó lepét; «Megvagy!» így szól a vadász, gyönyörrel A leányra nyújtva jobb kezét: S rezzent kézből kis pillangó elszáll; A leány rab szép szem sugaránál. N­ Áll-e még az ősz Peterdi háza? Él-e még a régi harc fia? Áll a ház még, bár fogy gazdasága S telt pohárnál ül az ősz maga. A sugár lány körben és a vendég: Lángszemében csábító varázs ég. S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért, A kupák már felvillantanak, ősz vezére s a hon nagy nevéért A vén bajnok könnyei hulltanak; Most könyvi, vére hajdanában Bőven omlott Nándor ostromában.­ «Hunyt vezérem ifjú szép sugára» Szól az ősz most »éljen a király!» A vadásznak vér tolál arcára S még kupája illetetlen áll. «Illetetlen mért hagyod kupádat? Fogd fel gyermek és kövesd apádat. Mert apád én kétszer is lehetnék, És ha ittam, az nincs cenkekért; Talpig ember, akit én emlitek, Nem gyaláz még ő oly hősi vért!» S illetődve s méltóság szemében, Kél az ifjú, tölt pohár kezében: «Éljen hát a hős vezér magzatja, Addig éljen, míg a honnak él! De szakadjon élte pillanatra. Melyben attól elpártolni kél; Egy király se inkább, mint hitetlen: Nyűg a népen a rész s telhetetlen.» S mind zajosban, mindig hevesebben Víg beszéd közt a gyors óra ment. A leányka híven és hivebben Bámulá a lelkes idegent. «Vajh ki ő, és merre van hazája?» Gondolá, de nem mondotta szája. A BÚVÁR KUND Túl a mezőn, túl a hazán, S a part fölött, a nagy Dunán Ki népe zajlik ott? Föl Endre! Béla! föl magyar! Ellenhad az, mely vészt akar, Ellenség zajlik ott. Ő az, ki partidon halad És száz hajót és száz hadat Hoz, oh hon, ellened, A gőgös Henrik az, ki rád Hoz háborút, és hoz halált, S bízik, hogy eltemet. Föl Endre! Béla! föl magyar! Pozsonyhoz kell a férfikar: A vitt Pozsony remeg. — S melyik magyar nem megy, ha kell? Utánok a hon puszta hely, Mind harcon termenek. De a király bús, s Béla szól: «Csaták miatt ha nyughatol Oh ifjú szép hazánk? Teremt-e isten több magyart, Mig a világ, mig napja tart, Ha mink is elfogyánk?» S fellázad a bú, a harag Busult szivekben háborog, Mint tenger és vihar; Még inkább vért, hadat kiált S hírért, hazáért száz halált kész halni a magyar. Csak barna Kund nem háborog; De bátor szive feldobog, Mint hegyben a tütár; «Halld, Béla, majd ha él jövend S a part fölé száll néma csend, Ott Kund egy szóra vár.» Csekély a szó, köz a vitéz, De úgy van mondva, oly merész, Hogy nem lehet hazug. Hős Béla parthoz tart legott, Hol részben a megcsapdosott Dunának árja zúg. Járása, mint a rémeké, Éjfélig le s fölfelé Dobog magányosan; S még semmi hang, még semmi jel: Kund nem jő, távol és közel A puszta szél rohan. Ki az, ki a víz szörnyekint A förgetegre föltekint S meg habba öltözik? Ki vagy te, aki jársz alatt­a Téged is, te erdők szép virága, Üdvözölve tisztel e pohár! Hozzon isten egykor fel Budába, Ősz apáddal a vadász elvár; Fenn lakozva a magas Budában Leltek engem Mátyás udvarában.» Szól s búcsúzik a vadász, rivalva Inti őt a kürthang: menni kell. Semmi szóra, semmi bíztatásra Nem maradhat vendéglőivel. «Emlékezzél visszatérni hozzánk, Jó vadász, ha meg nem látogatnánk.» Mond szerényen szép Ilonka, állván A kis csarnok végső lépcsején, S homlokán az ifjú megcsókolván, Útnak indúl a hold éjjelén. S csendes a ház, ah de nincs nyugalma: Fölverő azt szerelem hatalma. III Föl Peterdi s bájos unokája Látogatni mentenek Budát. Minden lépten nő az agg csodája, Mert sok újat meglepetve lát. A leányka titkon édes óra jövetén vár szép találkozóra. S van tolongás s új öröm Budában. Győzelemből várják a királyt.« Aki Bécset vívó haragában Vérboszút a rossz szomszédon állt. Vágyva néz sok hű szem ellenébe: Nem indul meg szép Ilonka képe. «Hol van ő, a nyájas ösmeretlen? Mily szerencse fordúlt életén? Honn­e, vagy tán messze költözötten jár az őzek hűvös rejtekén?» Kérdi titkon aggó gondolattal, S arca majd ég, majd színében elhal. S felrobognak hadvész-ülte képpel Újlaki s a megbékült Garák. S a király jő, fölség érzetével környékezvén őt a hős apák, ősz Peterdi ösmer vendégére, A király az: «Áldás életére!» «Fény nevére, áldás életére!» Fenn kiáltja minden hű alak; Százszorozva vissza zeng nevére A hegy és völgy és a zárt falak. Haloványan hófehér szobornál Szép Ilonka némán és mezőn áll. «A vadászhoz Mátyás udvarában, Szép leánykám, elmenjünk-e hát? Jobb nekünk a Vértes vadonában, Kis tanyánk ott nyugodalmat ad.» Szól az ősz jól sejtő fájdalommal, S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal. És ha láttál szépen nőtt virágot Elhajolni belső baj miatt: Úgy hajolt el, félvén a világot, Szép Ilonka titkos bú alatt. Társasága lángzó érzemények, kínos emlék, és kihalt remények. A rövid, de gyötrő élet elfolyt. Szép Ilonka hervadt sír felé. Hervadása liliomhullás volt. Ártatlanság képe s bánaté. A király jön s áll a puszta házban: ők nyugosznak örökös hazában. 1833­­ Hunyadi János utolsó nagy csatája, az 1456-os nándorfehérvári (belgrádi) győze­lem. 2 Mátyás király 1485. évi hadjára­táról van szó. S ijeszted a futó halat, Mely mélyeken lakik? — Vésztűzben néha vízen át Henriknek látni táborát, S Pozsony kivillanik. Sima Dunából szirt gyanánt Egy ember, kit mély árja hányt. Sötéten felbukik. «Hah Kund te vagy?» s még nem hiszi: «Hah ember!» őt így kérdezi: «Mi dolgod ott alant?» «Hejh Béla! víz hullámiban, Míg rajta zúgó vész rohan, Jó lenni ott alant.» Szól Kund — és ő az — «Nézz oda. Hol Henrik felriadt hada Tolong a víz iránt! Nézd, táborában mint remeg: Hajóit e kar fúrta meg; Hadd vesszen aki bánt.» S villám tüzénél Béla néz. Túl parton minden habba vész. A zászlók hullanak, özön fut rajtok el vadon. És száz hajón, és száz hadon Hullámok omlanak. Kind hol van? félre költözött. De olyat száz ezer között Hős Béla feltalál. S túl a mezőn, túl a hazán, Fut, búsong Henrik vert hadán, S Pozsony végvára áll. Vörösmarty már 1823-ban is feldolgoz­ta a történetet. A 11. sz. derekán III. Henrik német császár két ízben betört Magyarországra. A honvédő se­reg vezére Béla herceg volt, a későbbi I. Béla király. Zotmund (illetőleg Kund) hőstettének emlékét Túróczi János krónikája őrizte meg. SZÓZAT Hazádnak rendületlenül Légy híve, oh magyar; Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszú harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem. Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: "Egy ezredévi szenvedés kér éltet vagy halált!» KÉK SZEM Szép a fekete szem, Én azt is szeretem; De még szebb a kék szem, Kék szemű szerelem. Az én szeretőmnek Ilyen kék a szeme; Valahányszor nyílik Ibolya kél benne. S hejh mikor benézek Mélyen közepébe. Látom a szerelmet Mulatozni benne; Akkor azt gondolom, Kedvem nagy voltában: Nincs több boldog ember Nagy Magyarországban. 1830 PUSZTA CSÁRDA Ez a csárda nevezetes, Gólya jár rá, nagy kelepes. Ha én gólyamadár volnék, ilyen házra nem is szállnék. Kidőlt-bedőlt az oldala, Bele jár az isten nyila, A forgószél dúdol rajta. Boszorkánytánc van alatta. Hej kívül is, haj belül is, Ki van itthon, ha beteg is? Ki hoz nekem bort eleget, Piros lánytól hókenyeret? Puha kenyér eledelem, Szomjam ellen borral telem, S ha felvidít a szerelem, A szép leányt megölelem. Hej, de itt senki nem felel, Csak az egy gólya kelepei: Útra készül az is szegény, Nem ülhet a ház tetején. Gyerünk innen, fakó lovam! Tisza ide nem messze van, A Tiszában megitatok, A Dunáig még sem állok. Isten hozzád, puszta szállás, Güzűtanya, denevérház! Hordjon el az őszi zápor, Mért nincs benned egy ital bor. 1829 Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakon. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászköny ál, l­égy hive rendületlenül Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halljod kell. FEKETE SZEM Szép a kék szem, nem tagadom, Én a kékre sem haragszom, De a barna szem sugára Emlékeztet éjszakára, A sötétes éjszakára. Boldog szeretők napjára! S nekem nappal éjszaka van, Fényes delem éjféltájban. Pillants egyet édes rózsám, Fekete szemű violám! Fekete szem pillantása Olyan mint a holló szárnya; Ha benézek,tükröt mutat, Játékival szivem mulat, S boldog vagyok, mint virágszál, Mely szűz leány kebelén hál. 1830 HAJ, SZÁJ, SZEM Haj, haj, haj, Be szép selyemhaj Ez a leányhaj! Bomlott fürti tengerében Hattyúvállak fürdenek benn. Haj, haj, haj, Beh szép selyemhaj Ez a leányhaj! Száj, száj, száj, Beh szép rózsaszáj Ez a leányszáj! Fülemile danol benne, Legszebb sor gyöngy ragyog benne. Száj, száj, száj, Beh szép rózsaszáj Ez a leányszáj! Szem, szem, szem, Beh gyönyörű szem, Ez a leányszem. Mennyország nyildokol benne, Szerelem az isten benne. Szem, szem, szem, Bel gyönyörű szem, Ez a leányszem! 1830 A GYŰJTEMÉNYT SZERKESZTI K. JAKAB ANTAL 1829

Next