Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1991-09-27 / 39. szám (91.)
ANTRACIT ARTISZTIKUS TRAKTA. A SZTALAGMITEKRŐL, A SZTALAGTITEKRŐL, TITÁNOKRÓL, MITOLOGÉMÁKRÓL és egyéb tündéri kövekről, valamint ARRÓL A VALAKIRŐL, KIT ÚGY TISZTELÜNK KURTÁN: ERDÉLY 3 Felséges királyom! Azaz: köves, mennyei könyveket sok-sok oldalon át oldó és kötő, olvasztár és tírkovács olvasóm! Miután földünk néhány titánját megismerted, s a Tű Fokán is átbújtál s egy-két Agancsbozótot is megjártál töviről-hegyire anélkül, hogy beakadtál volna valamely tövisbokorba s anélkül, hogy mindez felbosszantott (vö. ír. agacar, felbosszantani, sérteni volna, miután Booz, a varázslóként és ma, a Föld aggályos agájaként elfogadtad a múlt Pünkösd nagy napján (Antracit, 2, Helikon, 1991/24) a topánfalvi topázt, mely, ha még emlékszel, országalmádat is pótolta, mindezek után, kénytelen-kelletlen vissza kell töpörítsük csupán semmisen efemer aranyalmákká a királyi hatalom eme hat, pöttyös, tehát kerek, körkörös és labdaszerű almáját, melyet, ugye, Árgyirus királyfi is keresett, sőt meg is talált, persze hétvégén, s főként a vas jegyében fölvázolt vasárnapon, mikor még a mi királynőnk, a szilfatermetű Vénusz is megpihent. Noha egyesek azt mondják, hogy a pihenés egy péntekre (fr. vendredi, péntek) esett, mikoris a hús és a has (vö. rom. pintec, has, anyaméh) bűnei (vö. fr. bon, jó) nem egyebek, mint a fordított, afrocütai örömök, vagyis: vétkek. Ámde a mi Árgírusunk nem törődött csupán azzal, amit neki az ő hipotalamusza parancsolt, s így találhatta meg azt, amit látva láthatott. Valószínűleg Pankotán. És mondanunk sem kell, hogy Pünkösdkor. Ami pedig magasságos nap (lásd Grál-mondakör, A fölkutatás kezdete, A Szent Grál megjelenése. Helikon, 1991/21), legalábbis a nagy mágusok magvas gondolatainak a körén belül. Amellett, hogy némi magnetizmusból meg Magnésiákról nomeg kráteres karakterű magmákról is szól az emberi (vö. ném. Mann, ember) mende-monda, elég demenciálisan különben, ha már azt tételezi (vö. fr. tété, fej) fel, hogy az, aki el akar menni (vö. ném. Mentsek, ember), csupán egyfajta benfentes mennyországot keres a távolban elhaló halasztásainak a mentségéül, noha Misztótfalusi megmondotta már, hogy erről szó sincs. Mindez természetesen a pünkösdi pánkok, a magnetizált menyetek, némely mének, menyecskék és némberek kapcsán. Ámde térjünk vissza a mi Árgyílusunkhoz. Aki persze volt Árkádiában, a Nyilak amazonában, amelyről már beszámoltunk egyszer (Nyelvező nyílvessző, Helikon, 1991/15), s amely nem volt ismeretlen Csokonai Vitéz Mihály, Kármán József né és János Vitéz előtt sem. Hogy egyéb sebes (vö. fr. Vitesse, sebesség) életű (vö. lat. vita, élet) férfiakat már ne is idézgessünk. Árgyílásunk tehát ama sziklabarlang közelébe került, melyet Te is olyan jól megismertél, fenséges Olvasóm. Mint mindenki, ő is a Szent Grált kereste. S ha nem is bukkant topázgemmákra vagy mágikus skálákra és gámákra, de bugdácsolásai közben egy olyan grádicsot talált, mely Kalán kanálisain és Vajdahunyad istenein dévaj, vagyis humoros humiditásain át, elvezette őt azon graduált kerítésig (vö. rom, gard, kerítés) vagy küszöbig, melyeken túl már csak a benső paradicsomkertek találhatóak, illetve láthatóak, ha még emlékezünk némely graduálé, Gára (a Földre) és Kára (a Napra) is lebontódó és tüzes fokozatosságára. De adjuk át a szót Árgyílusnak, s innen tovább vezessek a lépteink. Az idő alagútján és a lépcsőn le. S hogy el ne tévedj, mint ahogy az a túltevékeny teisták esetében már megesett még akkor is, ha kazuisták voltak netalán, valamint, hogy véletlenül és aztán bevallatlanul nehogy elvétsd a léptéket ezzel megnyomorítva magad, mint egy gnóm, egy rövidebb, de azért meglehetősen rideg végtelen idejére, add ide a kezed és gyere (Gef Re) .. . G R A A AARGL L G R ----------------------------■ RGLAA...--------A A L LAAR© G R A ARSLA A L G GLAAR R A A L Itt lent, ha jobban szemügyre veszed lépteid nyomát, rögtön fölötlik már az első lépcsőfok sokkolóan síkos síkjában az az iniciatikusan nyitott keresztnév melyet a Tündérkő barlangjában Rádaggattunk, felséges királyunk, tudniillik: Argílus, vagyis Ariel. Aki, mint Te is immár tudod, Argó néven és hajó, vagyis ciracánumos kabar bárka alakjában szállította (vö. fr. sol, Föld és fr. soleil, Nap) Jászont Jászvásárról (Iasi), azaz Sais-ból, Egeresre (Aghire?), Gaia, Gé e lenti részére. S közben végig argóban nyomta a szöveget. Dehát mi már mindannyian marginális lények vagyunk, miként azt egyik nagy barátunk e barlangban, a Párizsban született, néhai (vö. fr. né a Paris, Párizsban született) Villanó Ferenc Magister is megírta a Margóhoz és egyéb örömlányokhoz intézett (inf theos, istenben való) panegyriszeiben és paraneisziszeiben, mindezt pedig gallus és más arkhaikus nyelveken ahogy az valamirevaló kódoláshoz dukál, Frangois Villon költői kölcsönnéven. Ennyit ezen tündéri pokolraszállás legelső polcáról, vagyis az AARGL hangszőnyeggel (vö. fr. son, hang) lefödött grádicsról. Most pedig a szablyák szabályos szabálya, a Napnak ama tüzesen piramidális (vö. gör, P!/r, tűz) ereje következik, amit az ember a pengébe (Pán -ple) kell belepergetjen, ha már elpergett annyi drága perc, miközben Porolissumban az eredetileg porhanyós pörölyeinket is megpörgettük edzés végett, az öt évenként tartandó nagy öttusaversenyre készülődvén. Regula (Regula) eme színt neve, amit kicsi királynak vagy akár királyfinak is átültethetnénk a kotnyelesen kódolt nyelvi üllőn lévén, hogy úgy véljük, a Regulus szó a latin és az atlantiszi dialektusokban is a Daktilusok, vagyis a kovácsok, nyelvén a legfőképpen — éppen ezt jelöli, amellett, hogy színfémnek vagy csapágyfémként (fr. régule, csapágyfém) is használatos a fontosabb sziderurgiai, csillagászati és kohászati központokban. Ott ahol a fémeket hajlítják (vö. fr. térdre, hajlítani, csavarni). Hisz nemcsak Tordán van kemencés cementgyár. Hisz nemcsak Tordán pörkölik a disznót (rom. porc). S a malasztos malacot. Meg a vöröspecsenyét. A fehérbesenyők (rom. Pecenegi, besenyők). Miután a második fokozat — RGLAA — riglisit és derékszögeinek (vö. fr. régle, derékszögű vonalzó) az Argóit, argumentumait és drákkárjait (vö. rom. drac, ördög, lásd némely diabolikusnak nevezett négyszöget) amúgy ördöngösen réklire kötöttük, topárkereső talpunk toppanjon rá arra a szélre, mely némely házi isten, azaz Lár, elég széles (vö. fr. large, széles) szála, skálája, skálája és Scalája (vö. rom. scara, lépcső, létra), vagyis léptéke (rom. scara) és litterálisan létrejövő létrája. A LAARG síkról van szó. Arról a szikkadtról. Valahol Liguriában. És itt már Alarik is velünk tart. Ha el nem tévedt Például Hungáriában. Vagy valamely lankán. Egy lankás lunkán. Vagy a Holdon (rom. Luna, Hold). Lóránddal. S itt persze egy Árkiosztó nevű hittársunk őrlődő Orlandóját, az őrlendőt kell értenünk. Hisz abból lesz a sütnivaló. A litteratúra lisztje. És lithoszférája. És pólusos politikája. Mindezt pedig az Árkhé-Osztó akarja így. Ha már meg nem ették őt is azóta azok az árva lárvák. Azok a pogromkedvelő sünök (rom. arid, sündisznó). Azok a pogány Pogonicsok. Még Ariostónak is nevezték barátunkat. Node ne időzzünk túlságosan sokat mindegyik grádicsnál. Az idvezítő idő különben is sürget. Mellesleg: elég idétlenül. Ám topázkeresésünk pátosza nem oly patina, mely potom mód lepattogzana hangdobozunk agyagburkáról (vö. fr. argile, agyag). Ellenkezőleg. Mint minden jó tapasz és paszta, lépcsőzetesen beépül a pórusok pólusaiba. Ama bizonyos sáros és kárvallott karosszériába. A Pál apostoltól is emlegetett szárksz (gör. szárksz, tesi) szekerébe (vö. fr. char, szekér, lásd fr.ekére, hús). A tápláló pátosz. Legalábbis is így tapasztalhatjuk. Tapodtat sem tovább! —ippantassz topázallergiában tobzódó, szegény Felséges Uram, Királyom. De ne légy redundás tündér, ne torpangj meg, nem vagy te törpe! Mert a Potalába, Tibetbe, sőt Tébába is eljutunk még. De oda, abba a Palotába, csak toprongyosan dívik belépni. Ha már azt akarod, hogy istenítsenek a dívák. És a boldogságot is meg kell fizetni (vö. rom, plata, fizetés). Fizikailag. Nekem pedig aztán hiába fűzöd a datolyát, mert Te is tudod, hogy az egyetlen füzet, ama bizonyos egyedi, égi könyv, melyből most is olvasol, az éppen a természet (gör. füzisz, természet), illetve a Te természeted, az a termálisan termesztett mestermű, melyhez a Hermész néven ismert hercegünknek is van természetesen némi köze minden patáliás herce-hurca, lehurkolt szív (ném. Herz, szív) és minden hortyogó, hortikulturális kert-gyűrűk (vö. fr. bague, gyűrű), vagyis Hortobágyok ellenére. Ezért ne bütykölj annyit azzal a patkóval, amit hol a kapudra, hol a sarkadra szeretnél felszerelni. Mert lesz még szerencsénk. Fenn. S addig is fend meg azt a fejszét (rom, topor, fejsze) értelmed fémesen fényes topázán. Mert miután utad utolsó fokán, talán épp lótuszülésben, és nem túszként, hanem egy bizonyos tűz gyanánt eljutsz arra, hogy Gyalárt is meglásd, akkor bizton, vagyis kétszeresen is, elmondhatod hangosan, hogy gyalázat nélkül megtaláltad a Grált. Most a GLAAR gyepűn vagyunk. És nem Dieppe-ben. Más szóval azon a gyalázt középső körön, melyre, még ha nem is énekelhet éned mezzoszopránban, azon a kenyérmezei (rom. Tibot, Kenyérmező) síkon át vezet az út, melyet egy Tepsi alakú Topáz tükrében már Kosjáron is kénytelenek voltunk megkóstolni, ha már Piski pszichikai közelében már egyebet sem tehettünk, minthogy megtörtük azt a Kenyérhegyet, melynek már Héjjasfalván (rom. Vinatori) felszeltük (vö. rom. vint, szél) a dúcát, az édeset (fr. doux, douce, édes). Tedd te is meg tehát velünk eme azótos utat, az Utat, e ritmusos rítust, a tÜZ kínjaival való mirtuszos, sumír és misztériumbani azonosulást, mely egyenlő a kasztunkba való bekasztnizással. Ha már úgysem kasztrált ki bennünket Cham fia, a kanász. Vagy egy Castrónak csúfolt akasztó, ki Mozart Mózes Varázsfidelio című játékában a delfi-i főpapot, egy bizonyos katasztrofális Sarastrót is alakított alkalmasint. Pedig nagyok az eféle, most átélt születés kínjai. Kinizsi Pál a megmegmondója. Meg az ő kínai kémei. Kinyilatkoztathatnak ezekről a kenyérmezői kénkőbarlangokról ők is. Kénytelenek, ha már kenyérre akarják kenni a mi kémiánk alkoholmentes koholmányait. Neked most már senki sem árulhat gesztenyét (rom. castane, fr. chataigne, gesztenye), kegyelmes királyom. Gyalázon megismerted a Föld (Ga) művészetét (fr. Tart. művészet). Most már más szemmel olvasod kastélyodban a Gestákat és tudod, de gustibus non disputandum, mert az ízlések összeillését csupán tüzes pofonok sorozata illusztrálhatja, főként akkor, ha, mint ama nagydiadalú Ady dalosunkat, Illésként ragad majd az Úr az égbe. Ama bizonyos szikkadt Székbe. De nem abba a csikszéki összecsukhatóba. Hanem ama bizonyos Szekérébe. Oda megy minden Adó. És minden Oda. Te is és az összes esz teista. A Szekér székébe. Az ékalakúéba. Mely szekeret mint szerkezetet már hős földi őseink, a Géták s az isteni, tógás Gótok (vö. ném. Gott, Isten) is meg merték ismerni. Most pedig lássuk azt a csatabárdot, amelyet nemrég ástunk ki együtt emlékezeted süllyesztőiből (vö. fr. sol, föld és fr. soleil, Nap). Arról a fokosról beszélek, amelyet az előbb fentél ki köszörűkövünkön, ama koszorús ékkövön, azon a káliumtartalmú, vagyis potassziumos, potaisszai (tordai) topázon. Ha cizellált (fr. ciseler, csiszolni) munkát akartál végezni, tudom, lecsiszoltad mindazon élő éleket és szökellő szögeket, amelyek munkánkat fűrészszerűvé (fr. sole, fűrész) tették. Node nézzük mélyfúrásod eredményét. Csillognak az L élei (L *). Minthogy a csillagokat ama Lakig csiszoltad le, ami a Földdé (fr. sol), teendőidet tovább folytathatod az élen. Vagyis az L-en kívül a Gén, a Rén, sőt az ilymódon animált, dupla Akon is végigpróbálhatod szerencséd. Mely az eléje helycserékből ered. Aztán, hogy mit is mutatnak az így nyert ákombákomjaid, arra már adjanak választ a Roger és a Francis Bacon névre hallgató matt matematikusokat konzultáló szaktudós nagyköveteink és konzuljaink. Csak éppen ne inzultálják a hiper-, para- és egyéb szimbólákat. Még akkor sem, ha még nem izolálták el az inzulint. Amúgy inszolens módra: in Solis, a Földben vagy a Napban. Egyszóval, szemtelenül. Nekik adtál tehát házifeladatot, Felséges Uram, midőn Jákob eme kobzás és lejtős lajtorjáját emigyen fokossá fented. Barlangunk lépcsőfokai így síkosak lettek. Mint a síkgeometria. De azért még eljuthatunk Gyalárról a Grálig és egy bizonyos agrárkémiáig. Ha annyira szeretjük a Mat & Maticát. Melynek tematikus fontosságát már az előző metafizikáinkban és metaforás forrásainknál (Antracit, 1, Helikon, 1991/23) alaposabban is elcerebráltuk. A Cerberusoknak. Meg a celebrálisabbaknak. És a Csodaszarvasunknak (vö. rom. cerb. szarvas). Meg a Szerbeknek. Valamint más szerepű szerveknek is. A kígyóknak (rom. tarpe, kígyó) is. Kiket a keblünkön melengettünk. A keblünkben. A kábeleinkben. Ezzel pedig búcsút intünk máris Sziklavárunknak, a Kincsesládánknak, a lol Lédáknak, a bús idilleknek, Vér Búlcsúéknak, Vak Bottyánéknak, a Topáznak, a Lét különböző feketeleveseinek (vö. fr. potage, leves, lásd topáz), leveseinek, leveleinek és leventéinek. Búcsút mondunk annak a boszorkányos subának is, amelyen heverésztünk, mint ama Janus-arcú juhászbojtár, akit a fehéregyházi (rom. Alberti) Tempefői, a tompaszögekkel és az idővel (fr. temps, idő) foglalkozótemplomoslovag, Pest-Buda Simon Templárja — vagyis Petőfi — művéből is olyan jól megismertünk, s kit — a felnőtt vagy megaggott Bárányterelgetőt — nem Bálám szamaraként, de Erik névre hallgató helyőr és topáz- meg távcsőmanipuláló pásztortársunk gyanánt, nem a várnai, de a nantes-i Vernénk Kastély a Kárpótoltjában is újra felfedeztünk. Befejezzük mára, mert Repülő Szőnyegünk (vö. fr. son, hang) és Hajónk fedélzetét még vihar (vö. lat. via, élet) tépázhatja. A halántékunk (fr. tempe, halánték) is nyillatik be. Sajog. Sajnos S még azzal tépelődnénk, hogy hol is jártak Ali Babáék és más fehérmágusok: Fehéregyezen a subán. Illetve szőnyegen (fr. tapis, szőnyeg). Ezen a topázszín perzsán. S még (rom. mai, még) egy utolsó só szó a mai, nem mindennapi s immár nem is májusi, de azért még mindig fiatal (junior) napra. Mit is akar Bréda a maga abrakadabráival ? Elment az ő ép esze? Vagy csak ima kínjában és már egyáltalában nem táplálkozna? Azért írna ily Mesmer-i mestermeséket, mert már ő is taplófejűvé vált volna? Mit galaggol itt gallusul, mit mitologizált, mit etimologizál?" Ha már etilalkoholizál. S aztán adélkadabrázik is, azzal a másik hétpróbás Teke-Kergetővel. Idill Adéllal, mi?! Lilith, az az ő muzsikus Múzsája, minden misztikus muzsik bajkeverő, bakkugró és bajuszos (rom. mustata, bajusz) istennője! Az ő ujjából szopja Bréda minden tudományát. Meg a Marianne-ból. Menjen hát a francba, ez a Frangois, a fránya Frankok honába. És lehetőleg frakkban.Mert még belemarunk a frakkjába. Abba a globe-trotteres, tropára ment és topát takargató, toprongyos trottyába. Hogy úgy tarkítsa a szarkafarkú Tarkák karitatív seregét. Ama okcitán katarokét. Tarokkozva. S aztán gurpaázzon csak ott a torkából. A Tarot-ból. A tárogatójából. Emigyen szólnak rólunk, rólam és Rólad. Felséges Királyom: Roland és a már idézett Lóránd. Mit is válaszolhatnánk minderre a gyenge (Ge in Ge, a földi Föld, azaz: földhözragadt) gyanúsításokra és pálcás karicsálásokra? Apáczait csak vallonul citálhatnánk (vö. rom. a citi, olvasni, lásd fr. acte, tett) s őt is csak a brabant-i Bréda vára alól, ha már Anetta itt zsong a Házban, a távoli Házsongárdban. Misztótfalusi misztikájának még a miszlikjait sem mérné fel eme grádicsmászástól irtózó, kocaturista és mindent összevetve szomorkás (vö. fr. triste, szomorú) alpinista-tröszt és temetkezési (vö. rom. teama, félelem) társaság. Galliába meg majd máskor kalandozunk el. Kelvin, Kálvin, Szent Gellért vagy Galenus nevű gyalui vezéreinkkel. De addig is, itt az üllők mellett elüldögélvén, hogy ne üldözzön a mágikus magány, olvass valamit. Felség. Mondjuk az Illiászt. De nem akárhol. Marosillyén. Trójában. Vagy Ilián. BRÉDA FERENC Jegyzet * Attar, régmúlt idők perzsa költője, a szufizmus egyik legkiemelkedőbb képviselője. A Madarak Nyelve (Mantik Attak) című könyve ■a világirodalom egyik halhatatlan remeke. Magyar nyelvű fordítása nem ismeretes. Én is csak hallomásból (hal és ló mása) tudok róla. B. F. Hamazeta Folytatás a 9. oldalról könyvet, könyvtárat akarnak pótolni — sokoldalúan. A költészeti, irodalmi, képzőművészeti stb. alkotások bemutatása szépen megfér bennük a szaktudományos cikkek, ismeretterjesztő anyagok leközlésével — úgy (vagy talán fokozottabban), mint valaha régen. Az írás apropóján: különösen vidéken művelődési intézményeink agyonhallgatásához hozzájárul saját szótlanságunk is. Vállalni kell a felgyújtott anyagok ismertetését katalógusok, tanulmánykötetek megjelentetésével. Bizonyára megtérülne a befektetés is, hiszen érdeklődőben talán még nincs hiány. Ugyanezt mondhatjuk a Sepsiszentgyörgyön szervezett tanfolyam előadásainak a publikálásával kapcsolatban is. És minden hasonló továbbképző előadás-sorozat terjesztésével is. Nem is beszélve annak fontosságáról, hogy a következő év munkatervét, az előadások címeit, a szemináriumok témaköreit, a betanulásra szánt partitúrákat már az előző évi tevékenység során kezébe kellene adni minden résztvevőnek. Az olvasók között még külföldi előfizetőkre is számíthatunk, mint például a peremvidékek — Vajdaság, Kárpátalja, Felvidék — tanítóinak, óvónőinek szervezett székelyudvarhelyi továbbképzőjén elhangzott előadások sokszorosításával — ha élünk a lehetőségekkel. És ha már az anyagiakról írtunk, elmondhatjuk, hogy tanulságos volt az a mód is, ahogy a sepsiszentgyörgyiek tőkéjüket kamatoztatják. Nem a távoli jövőnek hagyakoznak kongó márványépítmények felhúzásával, hanem a jelen égető kérdéseit , az állandó továbbtanulás hiányosságait, bajait orvosolják belőle. Végül még egy észrevétel s még egy tanulság: minden ilyen és ehhez hasonló továbbképzésen nagyobb mértékben kellene a helyi erőket szerepeltetni. Részvételük felerősítené és tökéletesítené a helybeli tudományos, szakmai, nevelői, továbbképző fórumok megalakulását, az ottani művelődési, művészeti értékek népszerűsítését, s nem utolsó sorban a begyűjtött tapasztalatok átadását, az adott tájegység nemzetiségi kultúrájának avatott elemzését, a vele kapcsolatos kérdések felvetését, a távlatok megjelölését... Hiszen a meghívottak csak kiegészíthetik, egyetemesebbé tehetik a felvetett kérdések megoldásmódjait — ám csakis a helyi konkrétumok ismeretében. A két világháború közötti énekkari mozgalom, Nagy István ma már legendás kórusművészete után majdnem 30 évnek kellett eltelnie, hogy 1971-ben Sepsiszentgyörgy mellett Árkoson a hazai magyar énekkari művelődés feladatait érdemben számba vehessük. És következett újabb húsz év e számbavétel elhallgattatása. Most — hányadszor? — újra indultunk új reménykedő mércékkel, célokkal. Ám a távlatok valóságát csak óhajtani tudjuk. Szavatolásukat — ha igen — csak az „egész népemet fogom nem [csak] középiskolás fokon tanítani“ jelszavával, integráns kisebbségi kultúránk továbbművelésével ígérhetjük meg.