Helikon, 1991 (2. évfolyam, 53-104. szám)

1991-09-27 / 39. szám (91.)

A­N­T­R­AC­IT ARTISZTIKUS TRAKTA. A SZTALAGMITEKRŐL, A SZTALAGTITEKRŐL, TI­TÁNOKRÓL, MITOLOGÉMÁKRÓL és egyéb tündéri kövekről, vala­mint ARRÓL A VALAKIRŐL, KIT ÚG­Y TISZTELÜNK KURTÁN: ERDÉLY 3 Felséges királyom! Azaz: köves, mennyei könyveket sok-sok oldalon át oldó és kötő, olvasztár és t­írkovács olvasóm! Miután földünk néhány titánját megismer­ted, s a Tű Fokán is átbújtál s egy-két Agancs­bozótot is megjártál töviről-hegyire anélkül, hogy beakadtál volna valamely tövisbokorba s anélkül, hogy mindez felbosszantott (vö. ír. agacar, felbosszantani, sérteni­ volna, miután Booz, a varázslóként és ma, a Föld aggályos agájaként elfogadtad a múlt Pünkösd nagy napján (Antracit, 2, Helikon, 1991/24) a to­pánfalvi topázt, mely, ha még emlékszel, or­szágalmádat is­ pótolta, mindezek után, kény­telen-kelletlen vissza kell töpörítsük csupán semm­isen efemer aranyalmákká a királyi ha­talom eme hat, pöttyös, tehát kerek, körkörös és labdaszerű almáját, melyet, ugye, Árgyirus királyfi is keresett, sőt meg is talált, persze hétvégén, s főként a vas jegyében fölvázolt vasárnapon, mikor még a mi királynőnk, a szilfatermetű Vénusz is megpihent. Noha egye­sek azt mondják, hogy a pihenés egy péntek­re (fr. vendredi, péntek) esett, mikoris a hús és a has (vö. rom. pintec, has, anyaméh) bű­nei (vö. fr. bon, jó) nem egyebek, mint a for­dított, afrocütai örömök, vagyis: vétkek. Ám­de a mi Árgírusunk nem törődött csupán az­zal, amit neki az ő hipotalamusza parancsolt, s így találhatta meg azt, amit látva láthatott. Valószínűleg Pankotán. És mondanunk sem kell, hogy Pünkösdkor. Ami pedig magas­­ságos nap (lásd Grál-mondakör, A fölkutatás kezdete, A Szent Grál megjelenése. Helikon, 1991/21), legalábbis a nagy mágusok magvas gondolatainak a körén belül. Amellett, hogy némi magnetizmusból meg Magnésiákról no­­meg kráteres karakterű magmákról is szól az emberi (vö. ném. Mann, ember) mende-monda, elég demenciálisan különben, ha már azt té­telezi (vö. fr. tété, fej) fel, hogy az, aki el akar menni (vö. ném. Mentsek, ember), csu­pán egyfajta benfentes mennyországot keres a távolban elhaló halasztásainak a mentségé­ül, noha Misztótfalusi megmondotta már, hogy erről szó sincs. Mindez természetesen a pün­kösdi pánkok, a magnetizált menyetek, né­mely mének, menyecskék és némberek kap­csán. Ámde térjünk vissza a mi Árgyílusunkhoz. Aki persze volt Árkádiában, a Nyilak ama­zonában, amelyről már beszámoltunk egyszer (Nyelvező nyílvessző, Helikon, 1991/15), s amely nem volt ismeretlen Csokonai Vitéz Mihály, Kármán József né és János Vitéz előtt sem. Hogy egyéb sebes (vö. fr. Vitesse, sebes­ség) életű (vö. lat. vita, élet) férfiakat már ne is idézgessünk. Árgyílásunk tehát ama sziklabarlang köze­lébe került, melyet Te is olyan jól megis­mertél, fenséges Olvasóm. Mint mindenki, ő is a Szent Grált kereste. S ha nem is buk­kant topázgemmákra vagy mágikus skálák­ra és gámákra, de bugdácsolásai közben egy olyan grádicsot talált, mely Kalán kanálisain és Vajdahunyad istenein dévaj, vagyis humo­ros humiditásain át, elvezette őt azon gradu­­ált kerítésig (vö. rom, gard, kerítés) vagy kü­szöbig, melyeken túl már csak a benső para­dicsomkertek találhatóak, illetve láthatóak, ha még emlékezünk némely graduálé, Gára (a Földre) és Kára (a Napra) is lebontódó és tüzes fokozatosságára. De adjuk át a szót Árgyílusnak, s innen tovább vezesse­k a lépteink. Az idő alagút­­ján és a lépcsőn le. S hogy el ne tévedj, mint ahogy az a túltevékeny teisták esetében már megesett még akkor is, ha kazuisták voltak netalán, valamint, hogy véletlenül és aztán be­vallatlanul nehogy elvétsd a léptéket ezzel megnyomorítva magad, mint egy gnóm, egy rövidebb, de azért meglehetősen rideg vég­telen idejére, add ide a kezed és gyere (Ge­­f Re) .. . G R A A AARGL L G R ----------------------------■ RGLAA...--------­A A L LAAR© G R A ARSLA A L G GLAAR R A A L Itt lent, ha jobban szemügyre veszed lép­teid nyomát, rögtön fölötlik már az első lép­csőfok sokkolóan síkos síkjában az az inicia­­tikusan nyitott keresztnév melyet a Tündérkő barlangjában Rád­aggattunk, felséges kirá­lyunk, tudniillik: Argílus, vagyis Ariel. Aki, mint Te is immár tudod, Argó néven és hajó, vagyis ciracánumos kabar bárka alakjában szál­lította (vö. fr. sol, Föld és fr. soleil, Nap) Jászont Jászvásárról (Iasi), azaz Sais-ból, E­­geresre (Aghire?), Gaia, Gé e lenti részére. S közben végig argóban nyomta a szöveget. De­­hát mi már mindannyian marginális lények vagyunk, miként azt egyik nagy barátunk e barlangban, a Párizsban született, néhai (vö. fr. né a Paris, Párizsban született) Villanó Ferenc Magister is megírta a Margóhoz és egyéb örömlányokhoz intézett (in­­f theos, is­tenben való) panegyriszeiben és paraneiszi­­szeiben, mindezt pedig gallus és más arkhai­­kus­ nyelveken ahogy az valamirevaló kó­doláshoz dukál, Frangois Villon költői kölcsön­­néven. Ennyit ezen tündéri pokolraszállás leg­első polcáról, vagyis az AARGL hangszőnyeg­gel (vö. fr. son, hang) lefödött grádicsról. Most pedig a szablyák szabályos szabálya, a Napnak ama tüzesen piramidális (vö. gör, P!/r­, tűz) ereje következik, amit az ember a pengébe (Pán -p­le) kell belepergetjen, ha már elpergett annyi drága perc, miközben Porolissumban az eredetileg porhanyós pörö­lyeinket is megpörgettük edzés végett, az öt évenként tartandó nagy öttusaversenyre készü­lődvén. Regula (Re­gula) eme színt neve, amit kicsi királynak vagy akár királyfinak is átül­tethetnénk a kotnyelesen kódolt nyelvi üllőn lévén, hogy úgy véljük, a Regulus szó a latin és az atlantiszi dialektusokban i­s a Dakti­­lusok, vagyis a kovácsok, nyelvén a legfő­képpen — éppen ezt jelöli, amellett, hogy szín­fémnek vagy csapágyfémként (fr. régule, csa­págyfém) is használatos a fontosabb sziderur­­giai, csillagászati és kohászati központokban. Ott ahol a fémeket hajlítják (vö. fr. térdre, hajlítani, csavarni). Hisz nemcsak Tordán van kemencés cementgyár. Hisz nemcsak Tordán pörkölik a disznót (rom. porc). S a malasztos malacot. Meg a vöröspecsenyét. A fehérbese­nyők (rom. Pecenegi, besenyők). Miután a második fokozat — RGLAA — riglisit és derékszögeinek (vö. fr. régle, derék­szögű vonalzó) az Argóit, argumentumait és drákkárjait (vö. rom. drac, ördög, lásd némely diabolikusnak nevezett négyszöget) amúgy ör­­döngösen réklire kötöttük, topárkereső talpunk toppanjon rá arra a szélre, mely némely házi isten, azaz Lár, elég széles (vö. fr. large, szé­les) szála, skálája, skálája és Scalája (vö. rom. scara, lépcső, létra), vagyis léptéke (rom. scara) és litterálisan létrejövő létrája. A LAARG síkról van szó. Arról a szikkadt­ról. Valahol Liguriában. És itt már Alarik is velünk tart. Ha el nem tévedt Például Hun­gáriában. Vagy valamely lankán. Egy lankás lunkán. Vagy a Holdon (rom. Luna, Hold). Lóránddal. S itt persze egy Árkiosztó nevű hittársunk őrlődő Orlandóját, az őrlendőt kell értenünk. Hisz abból lesz a sütnivaló. A lit­­teratúra lisztje. És lithoszférája. És pólusos politikája. Mindezt pedig az Árkhé-Osztó a­­karja így. Ha már meg nem ették őt is azóta azok az árva lárvák. Azok a pogromkedvelő sünök (rom. arid, sündisznó). Azok a pogány Pogonicsok. Még Ariostónak is nevezték bará­tunkat. Node ne időzzünk túlságosan sokat mind­egyik grádicsnál. Az idvezítő idő különben is sürget. Mellesleg: elég idétlenül. Ám topáz­keresésünk pátosza nem oly patina, mely po­tom mód lepattogzana hangdobozunk agyag­burkáról (vö. fr. argile, agyag). Ellenkezőleg. Mint minden jó tapasz és paszta, lépcsőzete­sen beépül a pórusok pólusaiba. Ama bizonyos sáros és kárvallott karosszériába. A Pál apos­toltól is emlegetett szárksz (gör. szárksz, tesi) szekerébe (vö. fr. char, szekér, lásd fr.­ekére, hús). A tápláló pátosz. Legalábbis is így ta­pasztalhatjuk. Tapodtat sem tovább! —­ippantassz topáz­allergiában tobzódó, szegény Felséges Uram, Királyom. De ne légy redundás tündér, ne torpangj meg, nem vagy te törpe! Mert a Potalába, Tibetbe, sőt Tébába is eljutunk még. De oda, abba a Palotába, csak topron­­gyosan dívik belépni. Ha már azt akarod, hogy istenítsenek a dívák. És a boldogságot is meg kell fizetni (vö. rom, plata, fizetés). Fizikailag. Nekem pedig aztán hiába fűzöd a datolyát, mert Te is tudod, hogy az egyetlen füzet, ama bizonyos egyedi, égi könyv, mely­ből most is olvasol, az éppen a természet (gör. füzisz, természet), illetve a Te természeted, az a termálisan termesztett mestermű, melyhez a Hermész néven ismert hercegünknek is van természetesen némi köze minden patáliás her­­ce-hurca, lehurkolt szív (ném. Herz, szív) és minden hortyogó, hortikulturális kert-gyűrűk (vö. fr. bague, gyűrű), vagyis Hortobágyok el­lenére. Ezért ne bütykölj annyit azzal a pat­kóval, amit hol a kapudra, hol a sarkadra szeretnél felszerelni. Mert lesz még szeren­csénk. Fenn. S addig is fend meg azt a fejszét (rom, topor, fejsze) értelmed fémesen fényes topázán. Mert miután utad utolsó fokán, talán épp lótusz­ülésben, és nem túszként, hanem egy bizonyos tűz gyanánt eljutsz arra, hogy Gyalárt is meg­lásd, akkor bizton, vagyis kétszeresen is, el­mondhatod hangosan, hogy gyalázat nélkül megtaláltad a Grált. Most a GLAAR gyepűn vagyunk. És nem Dieppe-ben. Más szóval azon a gyalázt középső körön, melyre, még ha nem is énekelhet éned mezzoszopránban, azon a kenyérmezei (rom. Tibot, Kenyérmező) síkon át vezet az út, melyet egy Tepsi alakú Topáz tükrében már Kosjáron is kénytelenek vol­tunk megkóstolni, ha már Piski pszichikai közelében már egyebet sem tehettünk, mint­hogy megtörtük azt a Kenyérhegyet, melynek már Héjjasfalván (rom. Vinatori) felszeltük (vö. rom. vint, szél) a dúcát, az édeset (fr. doux, douce, édes). Tedd te is meg tehát ve­lünk eme azótos utat, az Utat, e ritmusos rí­tust, a tÜZ kínjaival való mirtuszos, sumír és misztériumbani azonosulást, mely egyenlő a kasztunkba való bekasztnizással. Ha már úgysem kasztrált ki bennünket Cham fia, a kanász. Vagy egy Castrónak csúfolt akasztó, ki Mozart Mózes Varázsfidelio című játéká­ban a delfi-i főpapot, egy bizonyos katasztro­fális Sarastrót is alakított alkalmasint. Pedig nagyok az eféle, most átélt születés kínjai. Kinizsi Pál a megmegmondója. Meg az ő kínai kémei. Kinyilatkoztathatnak ezekről a kenyér­mezői kénkőbarlangokról ők is. Kénytelenek, ha már kenyérre akarják kenni a mi kémiánk alkoholmentes koholmányait. Neked most már senki sem árulhat geszte­nyét (rom. castane, fr. chataigne, gesztenye), kegyelmes királyom. Gyalázon megismerted a Föld (Ga) művészetét (fr. Tart. művészet). Most már más szemmel olvasod kastélyodban a Gestákat és tudod, de gustibus non dispu­­tandum, mert­ az ízlések összeillését csupán tüzes pofonok sorozata illusztrálhatja, főként akkor, ha, mint ama nagydiadalú Ady dalo­sunkat, Illésként ragad majd az Úr az égbe. Ama bizonyos szikkadt Székbe. De nem abba a csikszéki összecsukhatóba. Hanem ama bi­zonyos Szekérébe. Oda megy minden Adó. És minden Oda. Te is és az összes esz teista. A Szekér székébe. Az ékalakúéba. Mely sze­keret mint szerkezetet már hős földi őseink, a Géták s az isteni, tógás Gótok (vö. ném. Gott, Isten) is meg merték ismerni. Most pedig lássuk azt a csatabárdot, ame­lyet nemrég ástunk ki együtt emlékezeted süllyesztőiből (vö. fr. sol, föld és fr. soleil, Nap). Arról a fokosról beszélek, amelyet az előbb fentél ki köszörűkövünkön, ama koszo­rús ékkövön, azon a káliumtartalmú, vagyis potassziumos, potaisszai (tordai) topázon. Ha cizellált (fr. ciseler, csiszolni) munkát akar­tál végezni, tudom, lecsiszoltad mindazon élő éleket és szökellő szögeket, amelyek munkán­kat fűrész­szerűvé (fr. sole, fűrész) tették. Node nézzük mélyfúrásod eredményét. Csillognak az L élei (L­­ *). Minthogy a csillagokat ama Lakig csiszol­tad le, ami a Földdé (fr. sol), teendőidet to­vább folytathatod az élen. Vagyis az L-en kívül a Gén, a Rén, sőt az ilymódon animált, dupla Akon is végigpróbálhatod szerencséd. Mely az eléje helycserékből ered. Aztán, hogy mit is mutatnak az így nyert ákom­bákomja­­id, arra már adjanak választ a Roger és a Francis Bacon névre hallgató matt matemati­kusokat konzultáló szaktudós nagyköveteink és konzuljaink. Csak éppen ne inzultálják a hiper-, para- és egyéb szimbólákat. Még ak­kor sem, ha még nem izolálták el az inzu­lint. Amúgy inszolens módra: in Solis, a Föld­ben vagy a Napban. Egyszóval, szemtelenül. Nekik adtál tehát házifeladatot, Felséges Uram, midőn Jákob eme kobzás és lejtős laj­torjáját emigyen fokossá fented. Barlangunk lépcsőfokai így síkosak lettek. Mint a síkgeo­metria. De azért még eljuthatunk Gyalárról a Grálig és egy bizonyos agrárkémiáig. Ha annyira szeretjük a Mat & Mat­icát. Melynek tematikus fontosságát már az előző metafizi­káinkban és metaforás forrásainknál (Antra­cit, 1, Helikon, 1991/23) alaposabban is elce­­rebráltuk. A Cerberusoknak. Meg a celebráli­­sabbaknak. És a Csodaszarvasunknak (vö. rom. ce­rb. szarvas). Meg a Szerbeknek. Vala­mint más szerepű szerveknek is. A kígyók­nak (rom. tarpe, kígyó) is. Kiket a keblünkön melengettünk. A keblünkben. A kábeleinkben. Ezzel pedig búcsút intünk máris Sziklavá­­runknak, a Kincsesládánknak, a l­ol Lédák­nak, a bús idilleknek, Vér Búlcsúéknak, Vak Bottyánéknak, a Topáznak, a Lét különböző feketeleveseinek (vö. fr. potage, leves, lásd topáz), leveseinek, leveleinek és leventéinek. Búcsút mondunk annak a boszorkányos su­bának is, amelyen heverésztünk, mint ama Janus-arcú juhászbojtár, akit a fehéregyházi (rom. Alberti) Tempefői, a tompaszögekkel és az idővel (fr. temps, idő) foglalkozó­­t­emplo­­moslovag, Pest-Buda Simon Templárja — vagyis Petőfi — művéből is olyan jól megis­mertünk, s kit — a felnőtt vagy megaggott Bárányterelgetőt — nem Bálám szamaraként, de Erik névre hallgató helyő­r és topáz- meg távcsőmanipuláló pásztortársunk gyanánt, nem a várnai, de a nantes-i Vernénk Kastély a Kárpótoltjában is újra felfedeztünk. Befejez­zük mára, mert Repülő Szőnyegünk (vö. fr. son, hang) és Hajónk fedélzetét még vihar (vö. lat. via, élet) tépázhatja. A halántékunk (fr. tempe, halánték) is nyillatik be. Sajog. Sajnos S még azzal tépelődnénk, hogy hol is jártak Ali Babáék és más fehérmágusok: Fehéregy­­ezen a subán. Illetve szőnyegen (fr. tapis, szőnyeg). Ezen a topázszín perzsán. S még (rom. mai, még) egy utolsó só szó a mai, nem mindennapi s immár nem is má­jusi, de azért még mindig fiatal (junior) napra. Mit is akar Bréda a maga abrakadabráival ? Elment az ő ép esze? Vagy csak im­a kín­jában és már egyáltalában nem táplálkozna? Azért írna ily Mesmer-i mestermeséket, mert már ő is taplófejűvé vált volna? Mit galaggol itt gallusul, mit mitologizált, mit etimologizál?" Ha már etilalkoholizál. S aztán adélkadabrá­­zik is, azzal a másik hétpróbás Teke-Kerge­tővel. Idill Adéllal, mi?! Lilith, az az ő mu­zsikus Múzsája, minden misztikus muzsik baj­keverő, bakkugró és bajuszos (rom. mustata, bajusz) istennője! Az ő ujjából szopja Bréda minden tudományát. Meg a Marianne-ból. Menjen hát a francba, ez a Frangois, a fránya Frankok honába. És lehetőleg frakkban.Mert még belemarunk a frakkjába. Abba a globe-trotte­­res, tropára ment és topát takargató, topron­gyos trottyába. Hogy úgy tarkítsa a szarka­­farkú Tarkák karitatív seregét. Ama okcitán katarokét. Tarokkozva. S aztán gurpa­ázzon csak ott a torkából. A Tarot-ból. A tárogató­jából. Emigyen szólnak rólunk, rólam és Rólad. Felséges Királyom: Roland és a már idézett Lóránd. Mit is válaszolhatnánk minderre a gyenge (Ge in Ge, a földi Föld, azaz: földhözragadt) gyanúsításokra és pálcás karicsálásokra? Apáczait csak vallonul citálhatnánk (vö. rom. a citi, olvasni, lásd fr. acte, tett) s őt is csak a brabant-i Bréda vára alól, ha már Anetta itt zsong a Házban, a távoli Házsongárdban. Misztótfalusi misztikájának még a miszlikjait sem mérné fel eme grádicsmászástól irtózó, kocaturista és mindent összevetve szomorkás (vö. fr. triste, szomorú) alpinista-tröszt és temetkezési (vö. rom. teama, félelem) társaság. Galliába meg majd máskor kalandozunk el. Kelvin, Kálvin, Szent Gellért vagy Galenus nevű gyalui vezéreinkkel. De addig is, itt az üllők mellett elüldögél­vén, hogy ne üldözzön a mágikus magány, olvass valamit. Felség. Mondjuk az Illiászt. De nem akárhol. Marosillyén. Trójában. Vagy Ilián. BRÉDA FERENC Jegyzet * Attar, régmúlt idők perzsa költője, a szu­­fizmus egyik legkiemelkedőbb képviselője. A Madarak Nyelve (Mantik Attak­) című könyve ■a világirodalom egyik halhatatlan remeke. Ma­gyar nyelvű fordítása nem ismeretes. Én is csak hallomásból (hal és ló mása) tudok róla. B. F. Hamazeta Folytatás a 9. oldalról könyvet, könyvtárat akarnak pótolni — sokoldalúan. A köl­tészeti, irodalmi, képzőművé­szeti stb. alkotások bemutatá­sa szépen megfér bennük a szaktudományos cikkek, is­meretterjesztő anyagok leköz­­lésével — úgy (vagy talán fo­kozottabban), mint valaha ré­gen. Az írás apropóján: különö­sen vidéken művelődési intéz­ményeink agyonhallgatásához hozzájárul saját szótlanságunk is. Vállalni kell a felgyújtott anyagok ismertetését kataló­gusok, tanulmánykötetek meg­jelentetésével. Bizonyára meg­térülne a befektetés is, hiszen érdeklődőben talán még nincs hiány. Ugyanezt mondhatjuk a Sepsiszentgyörgyön szerve­zett tanfolyam előadásainak a publikálásával kapcsolatban is. És minden hasonló tovább­képző előadás-sorozat terjesz­tésével is. Nem is beszélve annak fontosságáról, hogy a következő év munkatervét, az előadások címeit, a szeminá­riumok témaköreit, a betanu­lásra szánt partitúrákat már az előző évi tevékenység so­rán kezébe kellene adni min­den résztvevőnek. Az olvasók között még külföldi előfize­tőkre is számíthatunk, mint például a peremvidékek — Vajdaság, Kárpátalja, Felvi­dék — tanítóinak, óvónőinek szervezett székelyudvarhelyi továbbképzőjén elhangzott e­­lőadások sokszorosításával — ha élünk a lehetőségekkel. És ha már az anyagiakról írtunk, elmondhatjuk, hogy tanulságos volt az a mód is, ahogy a sepsiszentgyörgyiek tőkéjüket kamatoztatják. Nem a távoli jövőnek hagyakoznak kongó márványépítmények felhúzásával, hanem a jelen égető kérdéseit , az állandó továbbtanulás hiányosságait, bajait orvosolják belőle. Végül még egy észrevétel s még egy tanulság: minden i­­lyen és ehhez hasonló tovább­képzésen nagyobb mértékben kellene a helyi erőket szere­peltetni. Részvételük felerősí­tené és tökéletesítené a hely­beli tudományos, szakmai, ne­velői, továbbképző fórumok megalakulását, az ottani mű­velődési, művészeti értékek népszerűsítését, s nem utolsó sorban a begyűjtött tapaszta­latok átadását, az adott táj­egység nemzetiségi kultúrájá­­nak avatott elemzését, a vele kapcsolatos kérdések felveté­sét, a távlatok megjelölését... Hiszen a meghívottak csak ki­egészíthetik, egyetemesebbé tehetik a felvetett kérdések megoldás­módjait — ám csak­is a helyi konkrétumok isme­retében. A két világháború közötti énekkari mozgalom, Nagy Ist­ván ma már legendás kórus­­művészete után majdnem 30 évnek kellett eltelnie, hogy 1971-ben Sepsiszentgyörgy mel­lett Árkoson a hazai magyar énekkari művelődés feladatait érdemben számba vehessük. És következett újabb húsz év­ e számbavétel elhallgattatása. Most — hányadszor? — újra indultunk új reménykedő mér­cékkel, célokkal. Ám a távlatok valóságát csak óhajtani tudjuk. Szavatolásukat — ha igen — csak az „egész népemet fogom nem [csak] középisko­lás fokon taní­tani“ jelszavá­val, integráns kisebbségi kul­túránk továbbművelésével í­­gérhetjük meg.

Next