Helikon, 1998 (9. évfolyam, 255-278. szám)
1998-01-10 / 1. szám (255.)
# „Mint köd, oszlanak a boltívek." HELIKON TT?JYTYA T 'N/ÍT T?r^T VISÍT? A T MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON . . 1RUTALMI BULYUIKAI ,x. évfolyam írni. csuszám-januárkio. a”10001' Incze János Dés:Városvég • Szilágyi István: Magunk gravámenje • Pomogáts Béla: Bodor Ádám elbeszélési • Határ Győző: Nostalgitis purulens • VISSZA A FORRÁSOKHOZ 1. • SERÉNY MÚMIA OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A postai lapterjesztő nyilvántartásában a HELIKON katalógusszáma 3012 Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKON-t SZŐCS ISTVÁN ^ \J'7 ^ * W Mitől és hogyan él a nyelv? Nyelvében él a nemzet —; százegynehány éve arra a stratégiára rendezkedett be a nemzet, hogy viszont a nyelv életét az általános tankötelezettség biztosítja. Aki magyar eleműt és magyar középiskolát végez, az következésképpen magyar is lesz, illetve megmarad magyarnak, mert magyarul ír s olvas. Amikor a nemzet egyharmada idegen államiság keretébe került, a kisebbségi politika akkor is az iskolára öszpontosított, ha meg tudjuk őrizni, akárcsak felekezeti alapon is a magyar tannyelvű iskolát, megőrizzük a nemzeti létünket is. Ma azonban ez egyre nehezebb; a magyar anyanyelvű gyerekek harmincnegyven százaléka az utódállamokban már nem magyar oktatási nyelvű iskolákba jár, és ez a szám a jövőben biztosan növekedni fog. A Kárpát-medencén kívül, állítólag ugyancsak másfélmilliós magyarság gyermekeinek kilencvenkilenc százaléka jár más oktatási nyelvű iskolákba. Ez azt jelenti, hogy az összmagyarság gyermekeinek egyötöde nem jár magyar iskolába. Az amerikai magyarság túlnyomó többsége nem is beszéli anyanyelvét, s a magyar származás csak családi hagyomány náluk — vagy családi legenda. Amiből egyenesen következik, hogy a nyelv megőrzésének és továbbadásának — noha továbbra is a legfontosabb — már, nem lehet egyedül eszköze az iskola. Illetve, amennyiben az, a magyar nyelvet beszélők száma még akkor is emberöltőnként húsz-huszonöt százalékkal apadna, ha volna elegendő természetes népszaporulat. Ezért már régóta hangoztatják — hangoztatjuk — "egyesek", hogy új stratégiát kell kialakítani. A nyelv sorsát az iskola mellett más hatékony propagációs eljárásokra kell ráterhelni. Egyébként nem tudom, más nemzetbéliek hogy vannak ezzel, de már ötven éve figyelem értetlenül, hogy azoknak a magyar anyanyelvű személyeknek a többsége, akik idegen oktatási nyelvű iskolákba jártak, nem tud magyarul írni és olvasni. Ez szinte érthetetlennek tűnik föl azért, mert sokan vannak, akik — bár csak magyar iskolájuk van — minden nehézség nélkül kiolvasnak idegen nyelvű szöveget, egy-két órai gyakorlás után, anélkül, hogy évekig gyötörték volna iskolában. Sokkal inkább a beállítottság, a családi és munkahelyi környezet játszik ebben szerepet, nemcsak a magyar helyesírás nehézsége. (A magyar helyesírás különben néhány részletkérdése miatt — és nem a lényeges sajátosságai miatt — nehezen megtanulható a makulátlanság szintjén. Ennek fő oka a már századunkban is többször, indokolatlanul bekövetkezett helyesírási reform, ami öntudatlanul is rombolja a helyesírás biztonságát, ha az olvasó régebbi kiadású könyveket olvas, amelyekben egyes hangok — különösen az u és ü — más hosszúságot jelölő betűkkel vannak írva. Ugyanilyen bizonytalanságot keltő mozzanat az egybe- és különírások sokszor megváltoztatott és az ésszerűségek illetve értelmességet mellőző szabályzata. Valamikor a hatvanas vagy hetvenes években, az akkor százezres példányszámú Előre napilap, több mint egy éven át hosszú tsúcsú hangok nélkül jelent meg; ez nemhogy senkit sem zavart, de egyetlenegy kifogás sem érkezett a szerkesztőség címére. Ugyanakkor a német helyesírás jelenleg ‹»‹› folytatás a 2. oldalon