Helikon, 2013 (24. évfolyam, 615-638. szám)

2013-01-10 / 1. szám (615.)

# HELIKON TDnn A T 1\/TT T?r*T VÁTD A rn MEGJELENIK KÉTSZER EGY HÓNAPBAN KOLOZSVÁRON IRODALMI r UL Y U1KA1 évfolyam 2013.1. (615.) szám — január 10. „Remény! Félni! Szavak!” • Bogdán László versei • Visky Mária: Költőiség szavak nélkül • Jerzy Pilch: Polonéz mars • Sigmond István: Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben 8. • Váradi B. László: Egy vidracsalád kálváriája • Vallasek Júlia: Angolkeringő 4. • A NAGY KILOMETRIK Plugor Sándor: Öregember báránnyal, 1996 OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Folyóiratunkra a szerkesztőségben is elő lehet fizetni 10 és 14 óra között. Kolozsvári előfizetőinknek díjtalanul kézbesítjük a HELIKONT. KARÁCSONYI ZSOLT Elöljáró beszéd Amikor Döbrentei Gábor pennát ragadva íróasztala fölé hajolt, talán nem gondolt arra, hogy 2013-ban va­laki egy másik íróasztalnál ül számítógépe elé, magyar nyelvre állítja át a billentyűzetet és elkezdi írni e soro­kat. Amikor 1946-ban az éppen aktuális kolozsvári iro­dalmi lap főszerkesztője leült az írógéphez, nem sejt­hette, hogy 1990-ben már Helikon néven jelenik meg a kincses városban szerkesztett irodalmi lap, és frissen kinevezett fő­szerkesztője, Szilágyi István sem tudhatta akkor, hogy az éppen most íródó sorok milyen formát öl­tenek. Most az ír elöljáró szavakat, akinek a staféta átvétele után nincs egyéb feladata, mint — előre nézve, és ha kell, visszafogva a szárnyak verdesését — az eddig felgyűlt tapasztalatokat kamatoztatni és a lehető legjobbat he­lyezni az olvasók elé mindabból, amit kortárs magyar, kortárs erdélyi magyar irodalomnak, vagy még általá­nosabban: irodalomnak szokás nevezni. A minőségi folyóirathoz, a háborúval ellentétben, nem elég az a három dolog, amit győztes, avagy éppen vesz­tes csaták előtt emlegetni szokás, valami másra is oda kell figyelni ilyenkor, amit szükséges feleslegnek nevez­hetünk. Ezt a valami mást azonban nem feltétlenül kell észrevennie egy kéthetente megjelenő irodalmi lap ol­vasójának. Egy irodalmi lap nem attól jó, hogy olvasója tudja okát, elég, ha örömmel veszi kézbe, elég, ha érzé­keli, hogy az adott irodalmi lap - itt és most a Helikonról van szó - megfontoltan tör egy, az olvasók által egészen pontosan be nem határolható cél felé. Ez a cél, egészen pontosan azért nem határolható be, mert a Helikon szá­mára nem léteznek határok a magyar irodalmon belül és nyitva áll a különböző vélemények, a minőség előtt, érkezzen az bármilyen irányból is. Az irodalom addig élő, amíg változik, alakul, amíg hajlik a visszatekintésre, saját megújulása érdekében. Az elmúlt évek változásai is ezt jelzik — az, ahogy régen­­te jól ismert rovatok újra megtalálták helyüket lapunk hasábjain —, miközben a Helikon korábban már felmuta­tott erényeiről sem feledkeztünk meg. A szerkesztői csa­pat ifjabb része éppen e sajátos helikoni szemléletnek köszönheti, hogy helyet kapott az irodalomban, és ahogy ez stafétaváltások idején szokás, mérleget vonhat. Minden hétköznapi gond ellenére, a mérleg ismét a jö­vő és az irodalom javára billen el. Jó esély van rá, hogy az a bizonyos kő, ami egyesek szerint ott lebeg a Helikon ormai fölött - hasznunkra váljon.

Next