Helikon, 2017 (28. évfolyam, 711-734. szám)

2017-05-10 / 9. szám (719.)

Diákjegy haza Krómozott törlesztőrészletek Purosz Leonidasz: A vá­rosnak fel kell épülnie. Fi­atal írók Szövetsége, Buda­pest, 2016. Purosz Leonidasz első kötete egy bildungsroman, a kamasz­korból való kiutazás körülírá­sa. Kilenc fejezet a folyamatos változásról, folyamatosan ott li­heg ez a tranzitállapot, ahogy az egykori álmok és perspek­tívák egyre homályosodnak, a felnőttkor pedig elkerülhetetle­nül és nyomasztóan közeledik. A versek jelentős része Anná­hoz íródik, aki nem feltétlenül egy konkrét személy, hanem in­kább a naiv, szerelemmel kap­csolatos ideálok konstrukci­óinak folyamatos leépülése: „A kamaszkor — fürge háziállat — / veled együtt kezdte meg ha­láltusáját.” (Nyitány, 25.) fäßülszöveg A másik erős toposz a város motívuma, a különböző módo­kon felépített valós és képzelt városok, melyek a kamaszkori fantáziavilág szubjektív terei­ként funkcionálnak. Ezeket a tereket járja be, hogy kiismer­je önmagát, és ezek újra és új­ra el kell pusztuljanak és fel kell épüljenek, hogy ne temes­se be őket teljesen a feledés. Mindegyre ott oszcillál a tiné­dzserkor megtévesztő fataliz­musa és a bizonytalanság fel­toluló nyelvkeresése között. Generációs líra, leginkább a fiatal korosztályról beszél, az utazás toposza egybemosó­dik a világban való helykere­sés frusztrációjával. Ott táncol a romantika és az irónia kö­zött, sokszor finoman olvasztja össze a két megszólalást. A ne­gyedik fejezetben a Képzelt Ri­portra reflektálva egy feszti­válról számol be, és valóban kiszimatolható belőle a sör­szagon át az esti partikedvtől a másnapos melankóliáig min­den fesztiválkellék. A versek megszólalásmód­jukban is rájátszanak az örö­kös átmeneti állapotra, míg egyes szövegek a visszafogott líra nyelvén beszélnek, addig máshol mondókaszerű versek által történik egy szándékos visszamenekülési kísérlet a gyerekkorba. Itt a teremtő és teremtett közötti áthajlások, az alkotás és a világrombolás dinamikája dominál. Az utazás hintalendülete mindegyre áthullámzik a szö­vegekből, a mondatok dina­mikája párbeszédbe lép az ál­landó helyváltoztatással. És érdemes elindulni erre a tú­rára. Juhász Tibor: Ez nem az a környék. FISZ Könyvek- Apokrif Könyvek, Buda­pest, 2015. Sohasem könnyű a szegény­ségről, a kiszolgáltatottságról, a nyomor alakzatairól írni, mindig ott motoszkál a közel­ben a veszély, hogy a szövegek közé beszivárogjon a sajnálko­zás, a lesajnálás vagy a lehető legrosszabb: az önsajnáltatás. Ráadásul azért sem egyszerű a feladat, mert már a magyar irodalomban is vaskos hagyo­mánya van az erről való be­szédnek, a legnagyobb költő­ink is gyakorta dolgozták fel a témát. Juhász Tibor kötete azon­ban izgalmasan kapcsolódik a már meglevő hagyomány­hoz, úgy formálja meg a mál­ló vakolatok városait, a sze­métbűzös utcák belakhatatlan otthonait és a kátyúk furcsa csendjét, hogy jóformán csak részvétlenül, szenvtelenül fi­gyel. Nem épít fel túldrama­tizált előtörténeteket, hanem kimondottan a bemutatásra, az elbeszélésre összpontosít. Jóformán alig beszélhetünk történésekről a kötetben, a nagyon részletes állóképek do­minálnak, ahol a legapróbb kellékek hagyják, hogy a tör­ténetek maguktól épüljenek fel a folyamatos kilátástalan­­ság nyelvéből. A kötet öt ciklusból áll, az első ciklus egyfajta bevezető- vagy kivezető - a periféria környezetébe, itt az elbeszélő még jóformán csak megfigye­lője a térnek, ahol ember, bú­tor, épület, hulladék ugyanúgy kelléke a város metabolizmu­­sának. A második ciklusban már aktívabban van jelen az elbeszélő, a lakók viszonyulási lehetőségei kerülnek bemuta­tásra, a harmadikban a város válik főszereplővé, az épüle­tek, az utcák egymáshoz való kapcsolódásaiba nyerünk be­tekintést, a negyedik ciklus prózaverseiben az elbeszélő egyre látványosabban van je­len ebben a térben. Az ötödik ciklusban a Kitartó nevű kocs­ma vendégei jelenítik meg az egész környék szürke és kese­rű hangulatát, az elbeszélő itt válik végre igazán a gyártele­pek közegének részévé. Juhász tudatosan kerüli a szépelgő, óvatoskodó líraisá­­got, és szándékosan lecsupa­szított nyelvet használ, hogy adekvát bevezetést nyújtson a „másnapos épületek, lemere­­vült sikátorok, szétesett fele­zővonalak” világának hétköz­napjaiba. (Kitartó, 68.) ANDRÉ FERENC ru 5 c o CL ITT LÁTHATJÁTOK A FIATALON ELHUNYT DSIDA JENŐNEK. AZ ANGYALI KÖLTŐNEK. ...MEGHÍVTÁK AZ ERDÉLYI SZÁSZ HEINRICH ZILLICHET IS. ÉS JENŐKÉNEK BAJÁ VOLT VELE... ...MÉG tartotta felolvasás. MIKOR MEGÉRKEZETT ES BERONTOTTA TEREMBE.. MIÉRT? EGY ANGYAL VOLT NEM?! PERSZE. ANGYALI.. valahol a LEVELEZÉSÉBEN olvastam, hogy volt egy HELIKON-EST AMIRE... ...És jenőke a Pisztollyal hadonászottaz esten, hogy Ő majd LELÖVI ZILLICHET! Es GONDOLOM. KIVEZETTÉK... EZ VOLT JENŐKE! Szöveg: Vincze Ferenc / Rajzoló: Csillag István HELIKON —

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék