Helikon, 2020 (31. évfolyam, 783-806. szám)

2020-08-10 / 15. szám (797.)

& Hold úr nem szeretett mosolyogni, mert úgy érezte, arca ilyenkor eltorzul, és ez megfosztja minden tiszteletreméltó komolyságától, de most rémülten észlel­te, hogy valószínűleg most ő is mosolyog, mert érezte, Luna kisasszony most az ő mosolyába kapaszkodik, sőt felhúzódzko­­dik rá, odatelepszik és onnan lóbálja lá­bát fesztelen. Nem tudtak egymástól szabadulni és nem is akartak. Odamentek Hold úr ba­rátaihoz, majd Luna kisasszony társa­ságához csapódtak, valahonnan mentek valahová, majd onnan is tovább, de iga­zából csak a másik számított. Kapkodó, elharapott, de mégis megértett szavak, amelyek közben tekintetük újra és újra egybefolyt. Véletlen érintések, újabb és újabb felesek, talán a holdpor jótékony csökkentésére. Kölcsönös bókok - Hold úrnak először mondták életében, hogy gyönyörű a mo­solya -, aztán egyszercsak Luna kisas­­­szony puha keze az ő kezében volt, miköz­ben úgy érezték, nagyon mély és fontos dolgok hangzottak el, és a hold csak sü­tött felettük. A két arc lassan egymás fe­lé mozdult, de aztán mintha csak vélet­len fejmozdulat lett volna, elnéztek balra. Hold úr úgy érezte, még nem jött el a lunáris idő, még kihasználás lenne, de a szép ívű száj fokozatosan szüntette meg benne ezt az érzést... - Menjünk be - javasolta ekkor Luna. Hold úr felnézett és látta, hogy az Apolló söröző előtt vannak. Hirtelen úgy érezte, elmulasztott ki­mondani egy fontos mondatot, és elcsat­­tintani egy megismételhetetlen csókot. Úgy érezte, valami lehúzza. Talán a kötött keringés. Lunát szem elől tévesz­tette, de van ebben tudatosság. Ha két égitest túlságosan összekapcsolódik, an­nak végzetes következményei is lehetnek. A lányra gondolt és élvezte, ahogy a torkában dobog a szíve a jóleső izgalomtól. Ivott még egyet. A holdszondák egyre magasabb értéket mutattak volna. Lunát hamar megtalálta, egy ma­gas, sötét hajú férfi pályájára állt, aki­ből áradt az energia. Tipikus Nap. Luna most az ő energiájából táplálkozott. Nap úrfinak bezzeg nincsenek kétségei, nem hagy időt, nem érdekli, ha meg is éget va­lamit vagy valakit... A hold biztonságos fényét ismét elta­karta a nap izzó önzése. Hold úrnak csak ekkor tűnt fel, men­­nyi sok ember van odabent. Ahogy ült, kí­vülről látta, hogy nyüzsögnek, mozognak, hajtanak, harcolnak, isznak, szeretnek. Két idős férfi ölelgette egymást, egy lány fülsértően nevetett, egy kigyúrt fazon a pultossal vitatkozott, egy pár vadul csó­­kolózott, páran a zenegépet nyúzták. Hir­telen megint azt érezte, mint oly sokszor: kívülálló a Föld felett, saját életébe zárva. Eszébe villant a beszélgetés egy barát­jával, amikortól először tekintett magára Hold úrként.­­ Az a baj veled, hogy nem veszed ész­re, hogy te csak egy Hold vagy, és ha fel­jön a Nap, úgyis keresztülnéznek rajtad, mert hiába vagy szórakoztató, ahogy vál­togatod a fázisaid, meg hogy vannak iz­galmas, felfedezetlen krátereid, és hiába világítasz, minden nő a Napra vágyik. Ezt el kell fogadnod. - Nem, nem fogadom el. - Örülj, hogy nem Plútó vagy. Az vég­képp nem érdekel senkit. Amíg nem jön el a hajnal, addig te lehetsz a legfontosabb. Próbált már közbeavatkozni, napfo­gyatkozást előidézni, de csak átmeneti volt a sikere. Ha még nem elég erős a von­zás a két hold között, tudta, tehetetlen. A fizika törvényeit csak a csoda írhatja felül - gondolta. Hitt a csodában, hogy Luna elszakad a Naptól, mielőtt megér­zi a napfény ízét vagy az megperzseli fel­színét. Nem bírta tovább, megkereste Lunát. Felszíni égési sebeket vett rajta észre és érezte, hogy homloka felhősödni kezd. - Menjünk haza, Luna. - Ne vigasztalj! Te ezt nem értheted. Hold úr tényleg nem értette. Talán nem is akarta érteni. Nap­úrfi visszatért, és Hold úr fizi­kailag is érezte, ahogy remegett a fénye, kezdtek elveszni a kontúrjai, kezdett el­maszatolódni, eltűnni. Csak egy árnyék. Érezte, akaratlanul a sötét oldalára fordult, de azért megpróbált nem produ­kálni egy holdkitörést. Elképzelte, amint belerohan ebbe az izzó gázgömbbe és el­zárja benne a gázt, hogy örökre kialud­jon ez az óriási, illegális fényreklám, ami megtéveszti a naivakat. Aztán elátkozta az időt, amely ide­láncolta a Földre, és arra gondolt, talán tényleg le kéne vetnie magát a Föld pá­lyájáról, pontosan egy fekete lyukba. Mindig ugyanaz. Elege volt. Míg Hold úr lelke a Nyugalom és a Ve­szélyek tengere között hányódott, Nap­úr­fi, elnyelve Lunát, tovább folytatta útját az égbolton, alkonyatban hagyva az Apol­ló vendégeit, akik valószínűleg a dagály miatt kiömlött sörök között gázoltak, míg a pultos mozogva hozzá nem látott a fel­takarításhoz. Hold úr szívében egy újabb, jókora krá­ter keletkezett, amely lassan telítődött holdporral, amelyet a tudósok csak rego­­litnak neveznek és semmi haszna nincs azonkívül, hogy elfedi az ürességet. Fel­hős, sarlóvá fogyott arccal húzta le az­napi utolsó sörét, majd valószínűleg el­indult lenyugodni az éjszakában, de ezt már nem látta senki. Suspended ceremony Bokor Krisztián 1988-ban született Budapesten. Jelenleg Dél-Pesten él és alkot, kedveli a vizuális művészeteket, és hatá­rozottan kerüli az öndefiniálást. Korábban rendszeresen fellé­pett slam poetry rendezvényeken, ma inkább versek formájában műveli a szövegalkotást. Ébren töltött óráinak jelentős részét fényképezőjével a kezében tölti. Crispin Best 1983-ban született, Londonban él. Az elmúlt év­tized angol költészetének egyik legeredetibb és legfurább hang­a 2020/15. SZÁM - AUGUSZTUS 10. jaként tartják számon. Első verseskötete Hello címmel 2019-ben jelent meg a Partus Press kiadónál. Somogyi Tibor a Debreceni Egyetemen végzett, jelenleg ma­gyar- és drámatanárként dolgozik. Novelláit többek között a Várad, a Spanyolnátha, a Szkholion, az Amúgy és a Félonline közölte. Drámákat és slameket is ír. Szereti a macskákat és a szójátékokat. 13

Next