Helikon, 2020 (31. évfolyam, 783-806. szám)

2020-11-10 / 21. szám (803.)

társadalmi erői, előítéletei ellen. Az ír függetlenségpárti, nagypolgári szárma­zású Lynn doktor jól képzett, tanult nő, a munkásmozgalom és a női emancipáció támogatója, akit az egyházi és laikus ha­talom álszentsége egyaránt felháborít, le­gyen szó bár születésszabályozásról vagy arról, hogy a higiéniai szabályok betar­tását és távolságtartást kérnek számon olyanokon, akik embertelen körülmé­nyek közt kénytelenek élni, „mint a pat­kányok a zsákban”. Ezért csatlakozik a függetlenségpárti forradalmárokhoz, le­hetőségei szerint cselekszik, kockáztatja vagyonát, akár életét is. A középosztály­beli származású Julia nem forradalmár, ő szabálykövető, a kórházi hierarchiát a le­hetőségek szerint mindvégig tisztelő em­ber, érzékel ugyan sok mindent pácien­sei nyomorából, de a folyamatos abúzusok közt felnőtt, gyors eszű, pragmatikus Bri­die észrevétele kell ahhoz, hogy tudomá­sul vegye, a szinte még gyermek kisma­ma testén levő sérüléseknek nem az az oka, hogy „érzékeny a bőre”, hanem az, hogy otthon veri a férje. A gyerekként árván maradt Bridie vi­szont egész életét éhezés és bántalma­zás közt töltötte olyan egyházi intézmé­nyekben, amelyekben a nyelv fordítottan működik, mint máshol: otthonnak neve­zik őket, de inkább börtönök, a vér sze­rinti testvért nem lehet többé testvérnek szólítani, minden kegyetlenkedő felügye­lő megszólítása viszont „nővér”. E három nő, a húszas évei elején já­ró, oktatásban nem részesült, csak sa­ját eszére alapozó Bridie, a szerényen élő, harmincas, jól képzett szülésznő Ju­lia és a jelentős erőforrásokkal bíró és ezekhez mérten sokat kockáztató, tudós negyvenes doktor Lynn a maguk módján ugyanazért küzdenek: a gondjukra bí­zott anyák és gyerekek életéért. Bár esz­közeik a vírussal való harchoz alig van­nak, jobbára tehetetlenül követik, ahogy a levegőért küzdő páciens arcszíne vál­tozik (a piros-kék-barna-fekete fejezet­címként tagolják a regény idejét is) időn­ként mégis reménytelen helyzetekben is sikerrel járnak, mert felismerik egymás­ban azt a képességet, tudást, ami belő­lük hiányzik, és együttműködve kiegészí­tik egymást. A tanulás nem hierarchikus, az orvostudományban képzettebb is ta­nulhat a képzetlenebbtől. Julia azonnal észreveszi, hogy Bridie barátságos, noha az egészségügyi protokollba nem illesz­kedő viselkedése mennyivel könnyebbé teszi a betegekkel való együttműködést, ahogy Lynn doktor is belátja, hogy gyak­ran orvosként semmit nem tehet, a gon­dos, figyelmes ápolás az egyetlen, ami se­gítséget nyújt a láthatatlan ellenséggel küzdő testnek. Ennek a kollaborációnak szép példája az egyik „boldog” pillanata a regénynek, az egyetlen egészséges újszü­lött világra jötte. Ugyancsak hármuk együttműködésé­­ből fakad a regény címének értelmezé­se. Lynn doktor beszél arról Julia Po­­wernek, hogy az influenza szó az olasz „Influenza delle stelle” kifejezésből ered, hiszen a régiek a csillagok hatásának (rossz együttállásának) tulajdonították a betegséget. Mikor a saját tehetetlensé­gétől frusztrált Julia ezt a magyaráza­tot továbbadja Bridie-nek, ő úgy értelme­zi: „Tehát mikor eljön az időd, a csillagod ránt egyet rajtad!” Emma Donoghue új regénye két koráb­bi Donoghue-regényhez is szorosan kö­tődik: a cselekmény terének leszűkítése egyetlen, klausztrofób kis térre s ezál­tal a belső feszültség növelése az áttörést hozó 2010-es regényre, A szobára­ emlé­keztet, míg a narrátori hang a 2016-os, ugyancsak ír témájú történelmi regény, A csoda szintén ápolónő hősnőjét idézi újra. Csakhogy Lili vallásos fanatizmust és babonát a tudomány nevében elítélő és lenéző magabiztosságát fél évszázaddal később egy láthatatlan pusztító erő által okozott betegséggel való küzdelemben fel­váltja a tehetetlenség, hiszen minden tu­dásuk és szakértelmük ellenére a regény hősnői nem tudnak többet és nem tehet­nek többet, mint a csillagok állását oko­ló régiek. Nem az alkalmanként könyökig vérben való tocsogás, nem az éjjel-nappal szívósan végzett kimerítő munka avatja őket hőssé, hanem az, hogy annak ellené­re végzik ezt el naponta, hogy pontosan felismerik és elfogadják saját nem tudá­sukat és tehetetlenségüket. A csillagok vonzásáról többnyire a vi­lágjárvány kontextusában adtak hírt a lapok, holott végső soron nem a spanyol­­nátha-járvány regénye, még csak nem is a háborús­ társadalmi kontextusé, amely pedig valóban fontos szerepet kap a re­gény történéseinek hátterében. Sokkal inkább az emberi élet törékenységével jó­zanon számot vető gondoskodás regénye, az orvosok, ápolók sokszor valóban hősi­es küzdelmének pátoszmentes megjele­nítése. VALLASEK JÚLIA Emma Donoghue: The Pull of the Stars. 2020. Fülöp József: Lepel 2 DEBRECZENY GYÖRGY hasonlítok magamra egy fotó téves képaláírása ürügyén hasonlítok magamra kétségtelenül mondhatnám: kékségtelenül ha a kép nem lenne eleve fekete-fehér és nem is állna rosszul nekem a gitár mondjuk egy szép kék gitár sem előtte a mikrofon és pengethetném a mindenséget ha épp kedvem lenne hozzá de hát a képen sajnos nem én vagyok és nincs is pengetőm abban viszont biztos vagyok hogy ma valahogy hasonlítok magamra Botár László: Bizarre Relations the question a keresés keresése a hiányzó részt keresi a keresésnek állomásai és módszerei vannak módszertana a megragadható és a megragadhatatlan összefüggések és inkoherenciák magas hegyei között az encián tölcsér alakú égszínkék vagy liláskék virág a letéphető virág letéphetetlen részét keresi túl Bonchidán és Hencidán virágzik még az encián a virágzatot övező gallérszerű levelek sajnos nem szerelmes levelek a hiányzó keresést keresi az összefüggő inkoherenciák hegyvonulatai között a megragadható megragadhatatlant a hiányzó találati halmazt keresi a keresőkérdést keresi az állomáson mohapárnákban törpecserjésekben a megszűnt megszüntetett mellékvonalakat keresi várja a légvonatot a speciális élettérhez alkalmazkodik magát a keresést keresi önmagát keresi a keresésben hiányzó részeit a hiányzó szerelmes leveleket és az enciánt tölcsér alakú égszínkék vagy liláskék virág de lehet élénk sárga pöttyös sárga vagy akár sötét bordó is — 2020/21. SZÁM - NOVEMBER 16.9

Next