Helikon, 2022 (33. évfolyam, 831-854. szám)

2022-11-25 / 22. szám (852.)

16á MECHIATZINA Madarak jönnek Azt hittem, a te szagodat érzem, de csak a Blaha bukéja keveredik az izzadságommal. Alkohol, doh, cigaretta, férfiparfüm és a saját kipárolgásom: ezek vagyunk mi. Nem merek átmenni a zebrán. El kell kerülnöm az aluljárót és a szökőkutat is. Egy ideje a hajléktalanoknak sem segítek, annyira hasonlítasz rájuk. Félek, megidéz a tekintetük, aztán már nemcsak a szagod, hanem az ízed is érzem, meg az iszonyatos ölelésigényt, és azt a fényes bársony borítást a mellkasomban, amit akkor ismertem meg, amikor először hajtottam a vállad­­ra a fejem. Tegnap egy pillanatra megfeledkeztem rólad, nélküled sétáltam hazafelé, és már megint éreztem a Blahát. Hogy itt vagy, pedig nem, nem lehetsz, hisz bejelentetted: hónapokra elutazol. Megálltam a virágárus előtt az aluljáróban, mondogattam, hogy nem, ez nem igaz, nem itt vagy, csak a fejemben, vagy még inkább a bőröm alatt. Aztán rám írtál, hogy találkozzunk. Hát mégis. Igazabb a szag a tudásnál. Vénásan éreztem a visszatérésed, dörömbölt a szél a mellkasomban, aztán felsüvített egészen a koponyámig, megmozgatta tektonikus lemezeimet, megrázta a bolygómat. Ez történik akkor is, ha elhagyom a lakásod, akárhányszor kilépek az ajtón, elered a könnyem. Nem fáj semmi. Csak folyik. Üvöltesz az ereimben, és én nem akarlak kiengedni. Aztán amikor elérsz a halántékomig, le kell ülnöm, be kell csuknom a szemem és elképzelnem, hogy csak egy madár vagy, amelyik a fejembe költözött, és valójában nem toporzékolsz, hanem csak simogatsz a szár­nyaiddal, belülről suhogtatod ketreced falait. * A neurobiológia szerint két ember a közös élményekkel kerül igazán közel egymáshoz. Jobban számít a koncert, mint a be­szélgetés, és legalább annyira fontos a játék, mint a szex. Úgyhogy mostantól csak iszunk. A Nyugati pályaudvar olajozottan szétkapcsolódó szerelvényei leszünk: nem érek hozzád nem viszlek színházba nem olvasok neked hangosan mostantól csak némán ülünk egy-egy gin tonik előtt farkasszemet játszunk megversz csalok magamat ölelem hazasétálok nem nézünk vissza lépegetünk minden alkalommal eggyel távolabb én a bársonyborítástól te a ketrectől be kell csuknom a szemem és elképzelnem, hogy csak egy madár vagy, amelyik a fejembe költözött, és valójában nem toporzékolsz, hanem csak simogatsz a szárnyaiddal: belülről suhogtatod ketreced falait. Bene Adrián 1977-ben született Pécsen, jelenleg is itt él. Költő, szerkesztő, kritikus. Versei eddig többek között a Pannon Tükörben, a Spanyolnáthában és a Szöveten jelentek meg. A Holdkatlan szerkesztője, Farkas B. Szabina 1985-ben született Pécsett. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem BTK filmtudományi és esztétika szakán vé­gezte, majd ugyanitt pedagógus mesterdiplomát szerzett. Azóta a fotó- és színházművészet területén tevékenykedik. 2021 óta publikál, pró­zái és versei jelentek meg. Mechiat Zina 1991-ben született Győrben. 2009 óta publikál lírát, prózát és kritikát. A Hermaion Irodalmi Társaság és a FISZ tagja, je­lenleg Budapesten él. SZERZŐINK FIGYELMÉBE: Férfiportré (részlet) PAVILON 420

Next