Helikon, 2023 (34. évfolyam, 855-878. szám)
2023-09-10 / 17. szám (871.)
1945, Pecsenyéd, Kolozsváron él. 11712023 CSEKE PÉTER A „finom érzelmesség és férfias tárgyilagosság” írója Kemény János pályakezdése és utóélete 1. A Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Kemény János-hagyaték palliumait forgatva 2022 júliusában erre a kézírásos feljegyzésre bukkantam: „Amikor 1944-ben az SS-ek a várkapura kifüggesztett rekvirálásmentességet igazoló honvédparancsnoksági rendeletre fittyet hányva anyámat, feleségemet, gyermekeimet, két idős nénikémet Marosvécs azonnali elhagyására szólították fel, annyi idejük sem volt, hogy bár kép- és szoborgyűjteményünk egy-két darabját szakszerűen pakolva valahogyan beszorítsák a gépkocsi valamelyik sarkába...” Minthogy Kemény János 1941 májusától a Hunyadi téri Nemzeti Színház főigazgatója volt, alkalmazkodnia kellett Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter utasításához, aki a front közeledtével elrendelte a társulat és a színház anyagi javainak áttelepítését Budapestre. A háború végén Kemény Jánosné szembesült elsőként a marosvécsi állapotokkal. Arról értesítette Molter Károlyékat, hogy a vár teljesen lakhatatlan. A gyerekekkel beköltözött a gazdasági intéző üresen álló házába, idős hozzátartozói is odatelepedtek. A kastélyból a németek és az oroszok mindent kirámoltak. A könyvtárat is Heine versei összetépve hevertek a földön, a mészáros (Credu) antik kötetekbe csomagolta a húst.4 Kemény János csak nyár elejére ért haza, miután megindult a forgalom Erdélybe. „Nagyon kevés bútorunk van, egy szobában lakunk mindnyájan - írja Mohernek -, de az ablakok egy része be van már üvegezve.” Ráadásul purifikációs bizottság elé kell állnia, földügyei okán tárgyalásokra kell járnia, egy ilyen alkalommal robotra is kényszerítették Szászrégenben. A leginkább azt fájlalta - ezt már a hagyatékában őrzött 1969-es feljegyzései között olvasom -, hogy könyvtárával együtt megsemmisültek kéziratai, nyoma veszett levelezésének. Ezért aztán mielőtt önéletrajzi regényének a megírásához fogott volna, emlékezetfrissítő adatgyűjtésbe kezdett. Már csak azért sem támaszkodhatott pusztán az emlékezetére - adja tudtára utókorának -, mert az ő irodalmi kapcsolatai nem az első marosvécsi Helikon-találkozóval (1926) kezdődtek, hanem jóval előbb, a középiskolás korában megjelent költeményekkel (1918). 2. Az emlékezetfrissítésben szerkesztőségi munkatársa, Marosi Ildikó volt a legnagyobb segítségére. Együtt interjúvolták meg Kőmíves Nagy Lajost és Neményi Lilit a két világháború közötti kolozsvári színjátszás kulcseseményeiről, Molter Károlyné ugyancsak segítségére volt a letűnt korok embereinek a felidézésében. Mielőtt megnyugtató búcsút vehetett volna a Kolozsvári Református Kollégiumtól meg a Farkas utcától, két napon át faggatta Jancsó Béla öccsét, Jancsó Elemér professzort. Az erdőmérnöki diákévek eseményeinek a felidézéséhez kétszer is megfordult Bécsben. Adatrögzítéseihez és friss benyomásainak a megörökítésére egyébként magnetofont használt. Ezek szövegét leánya, Nagy Pálné Kemény Zsuzsa gépelte le. A Marosi Ildikó által készített utolsó beszélgetésből tudjuk, hogy Kemény János eleve három- vagy négykötetesre tervezte önéletírását. A Kakukkfiókákat követően a másodiknak az Aprószentek címet szánta, a harmadik kötetbe akarta sűríteni a házassága időpontjától gyűjtött élet-, illetve irodalmi tapasztalatait: a helikoni korszakot, a színházzal kapcsolatos emlékeit, a második világháború alatti és utáni éveket. A második kötetet épp csak elkezdte: epizódokat idézett fel a Remény és az Előre izgalmas történetéből, a Tizenegyek korszakos mozgalmából. Sajnos még a Kakukkfiókák megjelenését sem érhette meg, írói indulásának a feltárása pedig halála óta várat magára. Egyedül a Tizenegyek mozgalmát tartja számon az irodalomtörténet, annak köszönhetően, hogy a Kriterion hasonmás kiadásban megjelentette a fiatal írók 1923-as antológiáját mikrofilológiai adatfeltárást nyújtó „ikerkötetet” társítva hozzá. 3. A Kemény János nevéhez szorosan tapadó helikoni szellemi erőtérnek máig élő története van, konferenciák és újabb kiadványok emlékeztetnek a jelentőségére, de magának az író Kemény Jánosnak a „jelenidejűségére” elvétve találunk utalást. Mintha csak egy név lenne a mai irodalomtörténeti szintézisekben. Úgy tűnik, hogy az általa életre hívott irodalomtörténeti korszak elfödte saját szépírói teljesítményének értéktelítettségét. Pedig a börtönből szabaduló Páskándi Géza épp Kemény írásművészetében fedezte fel, hogy a szocreál korszakban is lehetett érvényes irodalmat teremteni, ha az íróban működött a tehetség korokon felülemelő életelixírje. Meggondolkoztató, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött hagyatékát előttem eddig csupán egyetlen irodalomtörténész tekintette át. Ő sem konkrét kutatási szándékkal - tájékozódás végett csupán. Miközben a palliumokat lapozgattam, arra gondoltam: Erdélyben két magyar színészképző intézet működik; az egyik Marosvásárhelyen, a másik Kolozsváron. Hallgatóiknak aligha lehetett alkalmuk megismerni Kemény János színházelméleti és -történeti tanulmányait, ha még mindig a kézírásos hagyaték őrzi 1945-ös kezdeményezését. Az 1945 júniusában kidolgozott javaslat egy intézményes és állandó székelyföldi színház megvalósítására című indítványából tudom, hogy ő dolgozta ki a színház költségvetését, ő írta meg a Székely Színház születésének igaz történetét, ő tárta fel az intézmény és a román drámaírók kapcsolatát, ismeretlen adatokkal bővítette a kolozsvári színház történetét. Színházi műfajokról értekezett akkor, amikor Erdélyben nem volt ezeknek szaktekintélye, 1961 januárjában pedig Kié a színház? címmel tartott előadást Marosvásárhelyen. Mindez nem véletlenül történt ekképpen. Hiszen szépapja, Káli Nagy Lázár volt a kolozsvári magyar kőszínház első igazgatója. És abban az alsójárai udvarházban nevelkedett, amelynek Káli ágon a nagyanyja volt az örököse. 4. Tizedik születésnapján íratták be a Kolozsvári Református Kollégiumba, 1913. szeptember 1-jén. Szálláshelye Nagy Jenő magyar-német-latin szakos tanárnál volt a Farkas utca 17. szám alatt a kollégiummal átellenben. Ugyancsak Nagy Jenőnél lakott és kosztozott osztálytársa, a Marosújváron született Jancsó Béla is. Az 1545-ben alapított Kolozsvári Református Kollégium a 19. század végén és a 20. század elején a virágkorát élte. Amihez nagymértékben hozzájárult az 1872-től működő kolozsvári egyetem szellemi kisugárzása. László Dezső szerint ez egyenesen rákényszerítette a kollégiumot „a történelmi gyökerű, egészséges modernségre”, következésképpen arra, hogy „a haladó modernség” alkalmazásában a többi kollégium élén járjon. Az első világháború kitörése azonban megakasztotta ezt a folyamatot. Sorra jöttek a katonai behívók. Az oktatás folyamatossága érdekében fel kellett emelni a szolgálatban maradott tanárok óraszámát. Ám ez sem bizonyult elégségesnek. „A kollégium szerencséjére - írja az 1870 és 1948 közötti éveket áttekintő munkájában Gede Csongor ► Napkerek VII I VEZÉRCIKK | KRITIKA | AMPLITÚDÓ | HÍREK | INTERJÚ | VERS | PRÓZA | MŰFORDÍTÁS | ESSZÉ | TANULMÁNY | DRÁMA | KINEMATOGRÁF