Helikon, 2023 (34. évfolyam, 855-878. szám)

2023-09-25 / 18. szám (872.)

1964, Budapest, Pomázon él. Ha azt hiszitek, ez már a pokol, motyogta P. Lajos, nagyon téved­tek. Bőrtáskájából előhúzott egy borítékot, kivette belőle a levelet. Zala György írta Villax Karolinának, nézett W. Imrére, a képzeleted­re bízom, miért. A gyönyörűség, a vágy ott rohad minden nyomo­rult lelkében, aki megszületett. Mégis magányba ránt a bor, hajlongj és mondd, hogy Mutabor! - kortyolt az üvegből. Mintha a kizökkent idő önfeledten köpné közénk a múlt mozaikdarabkáit. Az alagsori házmesterlakás, ahol a húgommal és anyámmal éltünk takarítás fejében, az igen, az infernális volt. Én írtam a verseket, anyám ta­karított, a nyilas apámat, aki folyton megvert, a kocsmából vittem haza esténként, hogy aztán bosszúból belehugyozzak éjjel a pohará­ba. Szóval a levél, nem olvasom fel az egészet: „XIII. Leó pápa 1884- ben adta ki a Humánum genus kezdetű encyklikáját az »ördöggel szö­vetkezett« szabadkőmívesek ellen. Amikor Maga, kedves néném a pápai ház hűvösében rejtőzött szerelmi sebeivel, sebzettségével, megrendítő szépségével. Mennyi összehajlás van a történetekben, még ha látszólag össze sem illenek, maga is tudja. Lelkének béké­je, az örök kárhozat fenyegetése, a látszat-lét pusztasága miatt em­lítem. A pápai nyilatkozat hatására Taxis Leon franczia író és szabad­gondolkodó elképesztő koholmányokat írt. Nála a szabadkőmíves pokolban az ördögök és elkárhozottak nem úgy viselkednek, mint­ha rosszul éreznék magukat, bár tűzlángok veszik körül őket. Sőt ragyognak az örömtől, élnek és sürögnek-forognak a tűzben, mint elemükben. A kamarában jobbról, balról egy-egy csontváz nyilat lő a megfeszített ujjról. Az oltáron egy bárány fekszik, mely bal olda­lán kopaszra van beretválva, a bárány szája betömve, mellette titok­ban emberi nyögést hallat egy szabadkőmíves. A rendbe felveen­dő testvérnek azt mondják, hogy egy áruló rendtárs fekszik itt, akin bosszút kell állania, és levágatják vele a leberetvált bárányt, mely­ről azt hiszi, hogy ember. Az asszonyok felvételéről még botrányo­sabb és ugyancsak nem ártatlan leleplezéseket közöl Taxis, obsz­­cén és erkölcstelen jelvények és jelenetek leírásával téve érdekessé könyveit. Taxis-Hacks-Margiotta-Vaughan neveken és Verne regé­nyeinek mintájára utazásaiban írja le a sátán kultuszát. Nála Tubal­kain a pestis-anyaggyár igazgatója egy gibraltári barlangban, és ki­fogástalanul beszél francziául. A sátánpápa neve Pike, aki Luczifert varázsszerekkel meg tudja jelentetni. Egyszer Luczifer a sátánpápát karjára vette és felvitte néhány percz alatt az 50 millió mértföld tá­volságban levő Siriusba. Wälder Zsófia hátára egy kígyó a farkával jeleket ír, s így felel, egy varázsgyűrűvel a mellre írt kérdésre. Lon­donban egy asztalt emelnek ördöngös mesterséggel a szoba tetejéig, azután krokodilussá változtatják; a krokodil a zongorához ül, idegen dallamokat játszik és a háziasszonnyal kac­érkodik. A koholmányo­kat meleg szavakkal üdvözölték Rómából. Végül Taxis 1897-ben a párisi földtani társulat gyűléstermében kijelentette, hogy egész te­vékenysége, munkái, iratai egyetlen egy hatalmas csalás, melyet szántszándékkal kezdett és öntudatosan folytatott.” A sötétben csak a cigaretták fénye cikázott, P. Lajos szomorú köl­tő köhögve botorkált ki a lakásból, megátkozva minden koholmány írást, verset, ami boldogságról és boldogtalanságról hazudik, W. Im­re megesküdött volna, hogy hátulról Villax Karolina lódít rajta na­gyokat, menjen már innen. G. barátnője félig nyitott ingben kitárta az ablakokat, egy szürke szárnyú dzsinn suhant ki rajta. Ő telefonált a pszichiátriáról, hogy másnap hazaengedik, és ha tud, menjen fel hozzájuk W. Imre péntek estefelé. < ISI O QI CL PAPP ATTILA ZSOLT A költőket eltemetik újra „A szomorú emberek mind szeretik a költészetet. A boldog emberek a dalokat szeretik/" (Vanessa Ives) Halála éjszakáján Petőfi Sándort egy vak ember - öreg szolga - látta életben utoljára. Előfordul, hogy a költőket látják a vakok is, vagy csakis ők láthatják igazán. Csontjait egy becsületes asztalos hantoltatta ki, majd temette újra egy keresztúri legendás sírba. Minden költőnek olyan legendák jutnak, amilyeneket megérdemel. Petőfinek az jutott, hogy százfelé nyugszik, ott, vagy Fehéregyházán egy jelöletlen tömegsírban, amivel nem mondtunk semmit, mert a világnak ezen a táján tömegsírokon lépdelünk életvitelszerűen. Halottak napján minden évben a legendás sírnál „kegyeletes kezek” gyújtanak gyertyát és rendezik el a tulipánokat. Vörös fonál húzódik azon a gonosz éven át. Edgar Allan Poe nagyon is valóságos sírjánál a baltimore-i temetőben a költő születésnapjának hajnalán évtizedekig megjelent egy idegen, titokzatos alak, felhajtott gallérú nagykabátban, és három szál rózsát, valamint fél üveg whiskyt helyezett a sírra. Látogatásai akkortájt maradoztak el, amikor kíváncsi tekintetek kezdtek lesben állni, a jelenésre várva. A kísértetek rosszul viselik, ha le akarják leplezni őket. Fontos: a művelet tökéletes csendben történt, holló szárnya sem rezzent a temető felett, csak a hideg kéz érintése a síron - mint aki fellő a síri világból. Ezekben a pillanatokban, csakis ekkor olyan szerencsés lehet minden halott, mintha a nevét vízre írták volna. Az is lehet, mindig ugyanaz a lélek járja sorra kellő időben az összes nyughelyét, aki tudja, hogy a költőket újra és újra el kell temetni, hogy élők maradhassanak. Amikor elmegy, a szomorúság úgy borul rá a tájra, mint köpönyege uszálya alól kirajzó madárhad. 118 | 2023 INTERJÚ | VERS | PRÓZA | MŰFORDÍTÁS | ESSZÉ | TANULMÁNY | DRÁMA | KINEMATOGRÁF | VEZÉRCIKK | KRITIKA | AMPLITÚDÓ | HÍREK 3

Next