Helyiipar és Városgazdaság, 1974 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1974-01-01 / 1. szám
TANÁCSKOZOTT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG (Folytatás az 1. oldalról) hogy a munkába lépő fiatal magára marad. Szakszervezeti szerveink, a KISZ, a szocialista brigádok, törzsgárdatagok, a gazdasági vezetők, még nem jutottak el odáig, hogy szervezetten, összefogottabban segítsék a fiatalokat, a munka, az üzem megszerettetésében, politikai, szakmai, emberi magatartásuk, általános és szakmai műveltségük alakításában. A 3 év során jelentős erőfeszítéseket tettek szerveink a felnőttoktatás, a szakmai képzés és továbbképzés fejlesztésére. Ennek eredményeként csökkent területünkön a 8 általánost nem végzettek száma, de sajnos szakmánk sajátossága, hogy újratermelődik ez a réteg. A fiatalok körében megvan az érdeklődés a szakmunkástanfolyamok iránt, a vállalatok többsége azonban nem tudja önállóan megszervezni azokat, egyes esetekben pedig a vezetők nem tartják indokoltnak a magasabb képesítést, mivel a vállalatok egy részénél a munkafolyamatok elsősorban betanított munkásokat igényelnek. A fiatalok érdeklődési körét jól szolgálják az üzemekben működő szakkörök. 1971-ben 276 szakkörnek 6329, 1972-ben 356 szakkörnek 8164 tagja volt. Miután vállalataink többsége nem rendelkezik kulturális intézménnyel, fontos feladat, hogy a szakkörök nevelő hatását tovább növeljük, hogy azok ne csupán kisebb csoportok speciális igényeit szolgálják. Szakszervezetünk jelentős anyagi támogatást biztosít a jóléti, kulturális és sportcélokra. A központi költségvetésből 2 év alatt 735 ezer forintot biztosítottunk a központi könyvtár, a művelődési intézmények, vidéki klubmozgalmak támogatására, melyeknek haszonélvezői javarészt fiatalok. Az alapszervezetek e célokra 6 és félmillió forintot fordítottak, munkás és 200 szakmunkástanuló üdülését biztosították Nógrádverőcén és más ifjúsági táborokban. A központi vezetőség mellett működő központi ifjúsági bizottság az elnökség 1971. áprilisi határozata alapján végezte munkáját. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása érdekében, a megyei ifjúsági bizottságok bevonásával vizsgálta, segítette és ellenőrizte az üzemi fiatalok érdekvédelmének, képviseletének érvényesülését. A KV ifjúsági bizottsága tevékenyen részt vett a különböző, fiatalokat érintő jogszabályok, határozatok kialakításában, ajánlásaival, javaslataival segítette a helyes döntések meghozatalát. Az élet- és munkakörülmények alakulása A központi vezetőség elé került jelentés megállapítja: az ifjúságpolitikai határozatok, az Ifjúsági Törvény megjelenése óta tudatosodott, hogy sajátos ifjúsági érdekvédelmi tvékenységet kell végeznünk. Területünkön ezt különösen indokolja a fiatalok nagy száma és az érdekkörünkbe tartozó 73 ezer szakmunkástanuló. Közép- és alapszervezeteink többségében az elmúlt évek során vizsgálták a fiatalok élet- és munkakörülményeit, számba vették a gondokat. Az szb-k munkatervei, a kollektív szerződések tükrözik a fiatalok bérezési szociális problémáinak megoldására tett intézkedéseket. Többek között: a kezdő szakmunkások bérének tanulmányi előmeneteltől függő megállapítását, a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását elősegítő ösztöndíjak biztosítását, a lakásépítések üzemi támogatásának mértékét, a fiatalokra vonatkozó túlórakeretek szabályozását, a tiltott munkakörök meghatározását, a leszerelt katonák hathatósabb segélyezését. A szakszervezeti szervek, a vállalatvezetés egy része rendszeresen foglalkozott a dolgozók, így a fiatalok lakásgondjainak enyhítésével is. Az elmúlt két évben 1666 dolgozó, köztük 70- 30 éven aluli kapott lakásépítési kölcsönt. A kifizetett összeg 26 millió forint volt. Ezzel a lehetőséggel 136 üzemünk élt. Elismerésre méltók e tekintetben az OVH-ágazat vállalatai, amelyek szinte kivétel nélkül segítették lakást építő dolgozóikat. Előrelépés történt a fiatalok üdültetésében is. A beutalók elosztásakor az alapszervek igyekeztek figyelembe venni a fiatal dolgozók, elsősorban az ifjú házasok igényeit. Szakszervezetünk közreműködésével és anyagi támogatásával. 1973-ban 485 ifjú NőKET. DR. SÁLI FERENC jováért közösen vagyunk felelősek Dr. Sáli Ferenc, szakszervezetünk titkára, szóbeli kiegészítőjében elmondta, hogy a téma napirendre tűzésével a központi vezetőségnek több célja és szándéka volt. Így: — ellenőrizni, hogy 3 év után hol tartunk az 1970. októberi KV határozat végrehajtásában, hogyan alakult ezzel kapcsolatban a szakszervezeti szervek munkája: — feltárni a gátló tényezőket, a legjobb módszereket és még jobban mozgásba hozni a szervezetet a kitűzött célok következetes megvalósításáért; — megvizsgálni, hogyan alakultak a felfogások és a módszerek; hol, milyen módon kell azok ellen fellépni, miben kell erősíteni a végrehajtás folyamatát. A tapasztalatok igazolták a várakozást. Igazolták egyrészt, hogy a gyakorlati végrehajtásban számos, figyelemre méltó eredményt tudhatunk magunkénak és ez önmagában is nagyon jelentős tényező. Másrészt igazolta azt is, hogy élnek és hatnak olyan felfogások, amelyek nehezítik, akadályozzák a még jobb, eredményesebb megvalósítást. A központi vezetőség ez alkalommal is számba vette ezeket. Részben azért, hogy — ha kell ismételten is —, leszögezze a velük kapcsolatos álláspontját. Részben azért — és ez a fontosabb —, hogy harcot indítson ellenük. Mert addig ugyanis — állapította meg a szóbeli beszámoló — „amíg ezek a hibás nézetek uralkodnak, az eddigieknél hathatósabb munka kibontakozásáról, a ma még nem ritka formális elemek leküzdéséről csak beszélni tudunk.” Milyen kérdésekről is volt szó? Érdemes közülük néhányat felidézni. Szerveink és az idősebb dolgozók egy része a fiatalok gondjátbaját, felfogását és magatartását néha még ma is, mint valami külső szemlélő kezeli. Gyakran hangzanak el — talán nem is jogtalan — panaszok, kifogások. De mindez úgy, mintha ahhoz a világon semmi közünk sem volna. Mintha a mai fiatalokat nem is mi, a mai idősebb nemzedék, hanem tőlünk függetlenül, valaki egészen más nevelte, avagy tette volna olyanná, mint amilyenek. Pedig ők, a mai idősebbek tükörképei, jó és kevésbé jó vonásaikban egyaránt. Ha a viselkedésük, életfelfogásuk miatt valakit netán szemrehányás illethet, akkor azok mi vagyunk: a szülők, az iskola, a munkahelyi környezet, a velük foglalkozó szervezetek. Még az indokoltnál ma is nagyobb a kölcsönös bizalmatlanság. A fiatalok itt-ott még nemcsak hogy nem tisztelik, de nem is értik meg a felnőtteket. Itt sem a jogos kifogásokról, az egészséges türelmetlenség ellen kell szólnunk, hanem arról a felfogásról, mintha itt minden csak rossz volna, mintha itt senki, semmihez sem értene. Aztán, ha megkérdezik, hogy ha rajta állna mit tenne, hogyan csinálná jobban, gyakran megáll a tudomány. Ez a fajta „kritikai” szellem nem fogadható el. Mint ahogyan azt sem lehet elfogadni, hogy az idősebbek — köztük vezetők — egy része nem bízik eléggé a fiatalokban. A 25—30 éves embert is néha éretlen, tapasztalatlan embernek, gyereknek nézik. Gyakran még azok sem mentesek ettől, akik a maguk életében természetesnek tartották, hogy elődeik 20—25 éves fejjel felelős posztokra állítsák őket. Mire képesek a mai fiatalok? A pályakezdő fiataloknak ma is meg kell küzdeni az életért. Útjuk ma sem sima út az érvényesülésig. Látni kell azt is — amely önmagában természetes következmény —, hogy azért ma sem lehet mindenki az, ami lehetne. Sőt, a jövőben sem lehet. Minthogy a családalapító fiatalok lakáshoz jutása, gyermekeik bölcsődei,óvodai elhelyezése sem tartozik a könnyen megoldható kérdések közé. Eltérőek a felfogások abban is, hogy a valóságban mennyire képzettek és mire képesek a mai fiatalok ? Az a mi területünkön is, másutt is érezhető, sőt kézzelfogható, hogy a mai fiatalok tudásban, képzettségiben általában többek mint az elődeik voltak. És ezt el is kell ismerni. De azt is hozzá kell mindjárt tenni: a tudás, a műveltség önmagában még nem minden. Mert ha abban többek is, a jártasságban, az élettapasztalatban viszont kevesebbek az elődöknél. Más kérdés ugyanis — és a dolgok lényege valahol itt van, — hogy — a meglevő, valóságos tudással tudunk-e megfelelően, okosan gazdálkodni, — adunk-e elég alkalmat, „teret” ahhoz, hogy a fiatalok a tényleges képességüket a gyakorlatban próbára tegyék és hasznosítsák. A központi vezetőség arra a megállapításra jutott, hogy egyik kérdésre sem lehet határozottan igennel felelni. Mindezek mellett megállapította, hogy a nagyobb bizalom mellett a fiatalokkal nagyobb odaadással és türelemmel kellene foglalkozni. A fiatalok tele vannak kérdésekkel, aggályokkal. Ez minden fiatalnál így van. A mai idősebbeknél sem volt irtásképpen. De ki ad választ, elfogadható választ a kérdéseikre? Mert amikor félszegen, avagy nagyrészt az életkorból fakadó túlzott magabiztossággal kifejtik érzéseiket, mert nem találnak néha szinkront az iskolában hallottak és az életben tapasztaltak, a szülői ház és a munkahelyi környezet hatása között, akkor bizony nem egyszer türelmetlen leintés, vagy lekezelő kioktatás a válasz! — Ki mondja meg nekem? — hangzik el nem egyszer a kérdések özöne a fiatalok körében. — Hát ki mondhatja meg? A mai idősebbek: a szülők, a munkatársak, az elvtársak, a vezetők, a szervezett dolgozók. Mert megmondhatja helyettünk más is — valljuk be, mondja is — csak abban nem sok köszönet van. A központi vezetőség érzi önmaga és az egész szervezet felelősségét. A tagság egyharmada közel százezren 30 éven aluliak. Ki foglalkozzon velük, ha nem a mozgalom ? Ki tanítsa őket a szülők mellett a munkára, az életre, ha nem a mozgalom, ha nem a munkahelyi környezet, az idősebb, tapasztaltabb munkatársak? Ezért pedig tenni kell. Felelősséggel és szeretettel. Önmagától nem oldódik meg semmi. Még az elégedetlenkedéstől és a fenntartások hangoztatásától sem. Tenni kell nem is keveset. Képezni, tanítani, nevelni — de lehetőleg soha se „megnevelni” a fiatalokat. Erősíteni bennük az akaratot, növelni a tudást. Többi között abban is, hogy közös erőfeszítéssel mielőbb legyen a múlté az a mai fiatalokhoz méltatlan vonás, hogy jelentős részük ma sem fejezi be meg a 8 általánost. Segítenünk kell őket valóságos gondjaik megoldásában is. A szakmai ismeretek bővítésében, az egyéb gondok, többi között a lábáskérdés megoldásában is. A jövőért együtt, közösen vagyunk felelősek: a mai fiatalok és a mai idősebbek. 18 felszólaló a vitában Az elnökség írásbeli jelentéséhez, valamint Dr. Sáli Ferenc titkár szóbeli kiegészítőjéhez hozzászólt: SZŐKE GYULA, a KV ifjúsági bizottságának tagja, a Fővárosi Távfűtőművek KISZ-titkára; NAGY ISTVÁNNÉ, a Vas megyei Temetkezési Vállalat ifjúsági felelőse; KISS GYÖRGY, Fejér megyei bizottságunk titkára; VIDA PÁL a KV ifjúsági bizottság tagja, Tatabányai Városgazdálkodási Vállalat; ZÁCH KÁROLY KV-tag, Szolnok megyei Patyolat Vállalat; ÓVÁRI ZOLTÁN, Szabolcs-Szatmár megyei bizottságunk titkára; APÁTI MÁTYÁS, Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat; ÁGOSTON ROZÁLIA, a KV nőbizottsága vezetője; SZANYI DEZSŐ alelnök; HUBER IMRE, a KISZ KB képviselője; FARKAS GYULA Csongrád megyei ifjúsági felelős; MÉHES ISTVÁN, a KV ifjúsági bizottság titkára; BARANYI TIBOR, Győr-Sopron megyei bizottságunk titkára; SZABÓ GYÖRGYNÉ, Somogy megyei bizottságunk munkatársa; DÁVID LÁSZLÓ, a Nógrád megyei ifjúsági bizottság tagja: FERENCZI LAJOSNÉ, az Építő KISZÖV szb-titkára; LEIBINGER LÁSZLÓ KV-tag, Szombathelyi IKV; KONTHA ISTVÁN KV-tag, Fővárosi Kézműipari Vállalat. A központi vezetőség érdeklődéssel fogadta az elnökség írásos és szóbeli beszámolóját, hiszen annak megállapításaiban benne volt a KV-tagok többségének gondolata, munkája. A hozzászólások sok hasznos gondolatot fejtettek ki. Többen szóvátették, hogy az ifjúság körében, az érdekében kifejtett munkában még ma is gyenge a tudatos összefogás. Mintha minden szerv a maga útját járná. A kifejtett vélemények szerint az önálló munkára, cselekvésre a jövőben is szükség van. De vele együtt szervezettebb összefogással még tovább juthatnánk. Ebben főleg a területi KISZ-szervektől várnánk aktívabb együttműködést. A szakszervezeti szervek egy részénél még nem alakult ki megfelelő munkamegosztás. Néhol még úgy érzik, hogy az ifjúsági bizottságok létrehozásával, vagy felelősök kijelölésével megoldottak mindent. A szakszervezet egész ifjúságpolitikai munkájának a végzését az ifjúsági bizottságoktól várják. Ezek a szervek sokat segíthetnek. De minden feladat megoldását nem lehet tőlük várni és a felelősséget sem lehet rájuk áthárítani. A vita során 18-an fejtették ki véleményüket. A KV 10. a központi ifjúsági bizottság 7 tagja mellett, Huber Imre elvtárs a KISZ KB üdvözletét és egyetértésüket tolmácsolta a napirend feldolgozásának módjával, megállapításaival kapcsolatosan. — Többen a fiatalok üdültetési lehetőségeinek a szélesítését, mások a jobb sportolási feltételek megteremtését szorgalmazták. HUBER IMRE — A felszólalók majd mindegyike foglalkozott a vállalati vezetők felelősségével a fiatalok iránt. A vállalati élet szervezése, alakítása nem lehet csak a politikai, a mozgalmi szervek feladata. A vezetőket a jövőben személy szerint is felelőssé kell tenni azért, hogy területén érvényt szerezzen az ifjúsággal kapcsolatos előírások betartásának. Több felszólaló foglalkozott a pályakezdő fiatalok fogadásával. Magával a fogadással legtöbb helyen már nincs baj, sőt itt-ott már túlzásokkal is lehet találkozni. A gyakorlat azonban azt mutatja, amit Kiss György a Fejér megyei bizottság titkára is elmondotta, hogy utána, vagy a közvetlen munkahelyeken már fele figyelemmel sem törődnek velük. A KV nőbizottságának vezetője az ifjúsági és nőmunka kapcsolatáról szólt. A fiatalok közel fele nő, a nődolgozóknak is közel 50%-a 30 éven aluli. A jövőben még szervezettebb összefogás szükséges a két réteg között. A KV ÜLÉS MÁSODIK NAPJÁN hangzott el Buda István munkaügyi államtitkár tájékoztatója az 1974. január 1-től életbe lépő kommunális szabályozórendszer továbbfejlesztéséről. A személyi jövedelmek nagyobb biztonsága érdekében a kommunális és közüzemi szolgáltató vállalatoknál január 1-től a teljesítménymutatótól független, központi bérszínvonal-szabályozást kell alkalmazni. A vállalatok tehát a központi döntés alapján előre meghatározott a népgazdasági terv személyi, jövedelemnövelési céljait szem előtt tartó — bérszínvonalfejlesztést az önköltség terhére valósíthatnak meg. A jogszabály emellett a személyi jövedelem kiegészítésére szolgáló jutalmazási alap nagyobb részét a vállalatoknál garantáltan biztosítja. Az 1973 október 15—22. között a bulgáriai Várnában lezajlott VIII. Szakszervezeti Világkongresszusról Dr. Dobi Ferenc, a Pest megyei SZMT vezető titkára tartott beszámolót. A világkongresszus az egység és a szolidaritás jegyében vitatta meg a nemzetközi szakszervezeti mozgalom helyzetét, időszerű feladatait a dolgozók társadalmi, szociális körülményei javításában. A kongresszus határozataiból adódó sokrétű feladatok hosszú időre megszabják a szakszervezeti mozgalom, a mi szakszervezetünk munkájának irányát is. A központi vezetőség elfogadta szakszervezetünk 1974. évi költségvetését, melyhez Marosvári Vendel, a gazdasági és pénzügyi osztály vezetője tett szóbeli kiegészítést. A KV személyi ügyekben is döntött. Elfogadta Nagy Sándorné, Uhel Gyula, Mihalik Ilona lemondását és egyhangú határozattal felmentette őket a KV tagságuk alól. Egyben köszönetét fejezi ki számukra az eddig végzett munkájukért. Az illetékes szervek véleménye alapján, az elnökség javaslatára, ugyancsak egyhangú határozattal Rácz Magdolnát és Juhász Józsefet Budapestről, Farkas Gábornét Heves megyéből a KV soraiba behívta.A KV az elnökség előterjesztésére, munkája elismerése mellett, másirányú megbízatása miatt Méhes Istvánt felmentette a KV ifjúsági bizottsága titkári funkciója alól. Egyidejűleg ezen feladat ellátásával Jankovics Viktort megbízta. A központi vezetőség ülésén Fabók Zoltán főtitkár mondott zárszót. SZŐKE GYULA A ZÁRSZÓ Szakszervezetünk 1973. évi munkájára a kiegyensúlyozottság volt a jellemző, akárcsak népgazdaságunk egészének fejlődésére. A tanácsi ipar az átlagosnál jobban teljesítette tervét, s ez nemcsak a termelésre, a bérfejlesztésre is vonatkozik. Jelentős előrelépés történt a szociális helyzet alakulásában, bár a rekonstrukciók nyomán nőtt a feszültség a régi és az új üzemek között. Tudatformáló, nevelő munkánk a szocialista demokrácia keretei között fejlődött. Fabók elvtárs hangsúlyozta: a szocialista demokrácia a jövő feladatainak megoldásában a legfőbb eszköz. A helyeselt közös célok, csak közös erőfeszítéssel oldhatók meg. Ennek alapvető módszere a szocialista demokrácia fejlesztése; az, ha mindenki képességei maximumát nyújtva dolgozik és vesz részt a közös gondok megoldásában. Az üzemi szocialista brigádvezetők tanácskozásán is bebizonyosodott: egyre többen ismerik fel — vezetők és munkások egyaránt — a brigádokra való támaszkodás hasznát, együttműködnek a közös célok érdekében. Szívós, következetes munka jel(Folytatása a 4. oldalon)