Helyiipar és Városgazdaság, 1974 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1974-01-01 / 1. szám

TANÁCSKOZOTT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG (Folytatás az 1. oldalról) hogy a munkába lépő fiatal ma­gára marad. Szakszervezeti szer­veink, a KISZ, a szocialista bri­gádok, törzsgárdatagok, a gazda­sági vezetők, még nem jutottak el odáig, hogy szervezetten, össze­­fogottabban segítsék a fiatalokat, a munka, az üzem megszerette­tésében, politikai, szakmai, embe­ri magatartásuk, általános és szakmai műveltségük alakításá­ban. A 3 év során jelentős erőfeszí­téseket tettek szerveink a fel­nőttoktatás, a szakmai képzés­ és továbbképzés fejlesztésére. Ennek eredményeként csökkent terüle­tünkön a 8 általánost nem vég­zettek száma, de sajnos szak­mánk sajátossága, hogy újrater­melődik ez a réteg. A fiatalok körében meg­van az érdeklődés a szakmunkástanfolya­mok iránt, a vállalatok többsége azonban nem tudja önállóan megszervezni azokat, egyes ese­tekben pedig a vezetők nem tart­ják indokoltnak a magasabb ké­pesítést, mivel a vállalatok egy ré­szénél a munkafolyamatok első­sorban betanított munkásokat igényelnek. A fiatalok érdeklődési körét jól szolgálják az üzemekben működő szakkörök. 1971-ben 276 szakkör­nek 6329, 1972-ben 356 szakkör­nek 8164 tagja volt. Miután vál­lalataink többsége nem rendelke­zik kulturális intézménnyel, fon­tos feladat, hogy a szakkörök ne­velő hatását tovább növeljük, hogy azok ne csupán kisebb cso­portok speciális igényeit szolgál­ják. Szakszervezetünk jelentős anyagi támogatást biztosít a jólé­ti, kulturális és sportcélokra. A központi költségvetésből 2 év alatt 735 ezer forintot biztosítot­tunk a központi könyvtár, a mű­velődési intézmények, vidéki klubmozgalmak támogatására, melyeknek haszonélvezői java­részt fiatalok. Az alapszervezetek e célokra 6 és félmillió forintot fordítottak, munkás és 200 szakmunkástanuló üdülését biztosították Nógrádve­­rőcén és más ifjúsági táborokban. A központi vezetőség mellett működő központi ifjúsági bizott­ság az elnökség 1971. áprilisi ha­tározata alapján végezte munká­ját. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása érdekében, a megyei ifjúsági bizottságok bevonásával vizsgálta, segítette és ellenőrizte az üzemi fiatalok érdekvédelmé­nek, képviseletének érvényesülé­sét. A KV ifjúsági bizottsága tevé­kenyen részt vett a különböző, fiatalokat érintő jogszabályok, határozatok kialakításában, aján­lásaival, javaslataival segítette a helyes döntések meghozatalát. Az élet- és munka­­körülmények alakulása A központi vezetőség elé ke­rült jelentés megállapítja: az if­júságpolitikai határozatok, az If­júsági Törvény megjelenése óta tudatosodott, hogy sajátos if­júsá­gi érdekvédelmi tvékenységet kell végeznünk. Területünkön ezt különösen indokolja a fiata­lok nagy száma és az érdekkö­rünkbe tartozó 73 ezer szakmun­kástanuló. Közép- és alapszervezeteink többségében az elmúlt évek során vizsgálták a fiatalok élet- és munkakörü­lményei­t, számba vet­ték a gondokat. Az szb-k mun­ka­te­rvei, a kollektív szerződések tükrözik a fiatalok bérezési szo­ciális problémáinak megoldására tett intézkedéseket. Többek kö­zött: a kezdő szakmunkások bé­rének tanulmányi előmeneteltől függő megállapítását, a fizikai dolgozók gyermekeinek tovább­tanulását elősegítő ösztöndíjak biztosítását, a lakásépítések üze­mi támogatásának mértékét, a fiatalokra vonatkozó túlórakere­tek szabályozását, a tiltott mun­kakörök meghatározását, a lesze­relt katonák hathatósabb segélye­zését. A szakszervezeti szervek, a vál­lalatvezetés egy része rendszere­sen foglalkozott a dolgozók, így a fiatalok lakásgondjainak enyhí­tésével is. Az elmúlt két évben 1666 dolgozó, köztük 70- 30 éven aluli kapott lakásépítési kölcsönt. A kifizetett összeg 26 millió fo­rint volt. Ezzel a lehetőséggel 136 üzemünk élt. Elismerésre méltók e tekintetben az OVH-ágazat vál­lalatai, amelyek szinte kivétel nélkül segítették lakást építő dol­gozóikat. Előrelépés történt a fiatalok üdültetésében is. A beutalók el­osztásakor az alapszervek igye­keztek figyelembe venni a fiatal dolgozók, elsősorban az ifjú háza­sok igényeit. Szakszervezetünk közreműködésével és anyagi tá­mogatásával. 1973-ban 485 ifjú­ N­­őKET. DR. SÁLI FERENC jováért közösen vagyunk felelősek Dr. Sáli Fe­renc, szakszer­vezetünk tit­kára, szóbeli kiegészítőjé­ben elmondta, hogy a téma napirendre tű­zésével a köz­ponti vezető­ségnek több célja és szán­déka volt. Így: — ellenőrizni, hogy 3 év után hol tartunk az 1970. októberi KV határozat végrehajtásában, ho­gyan alakult ezzel kapcsolatban a szakszervezeti szervek munká­ja: — feltárni a gátló tényezőket, a legjobb módszereket és még jobban mozgásba hozni a szerve­zetet a kitűzött célok következe­tes megvalósításáért; — megvizsgálni, hogyan ala­kultak a felfogások és a módsze­rek; hol, milyen módon kell azok ellen fellépni, miben kell erősíte­ni a végrehajtás folyamatát. A tapasztalatok igazolták a vá­rakozást. Igazolták egyrészt, hogy a gyakorlati végrehajtásban szá­mos, figyelemre méltó ered­ményt tudhatunk magunkéna­k és ez önmagában is nagyon jelentős tényező. Másrészt igazolta azt is, hogy élnek és hatnak olyan fel­fogások, amelyek nehezítik, aka­dályozzák a még jobb, eredmé­nyesebb megvalósítást. A központi vezetőség ez alka­lommal is számba vette ezeket. Részben azért, hogy — ha kell ismételten is —, leszögezze a ve­lük kapcsolatos álláspontját. Részben azért — és ez a fonto­sabb —, hogy harcot indítson el­lenük. Mert addig ugyanis — ál­lapította meg a szóbeli beszámoló — „amíg ezek a hibás nézetek uralkodnak, az eddigieknél hat­hatósabb munka kibontakozásá­ról, a ma még nem ritka formális elemek leküzdéséről csak beszél­ni tudunk.” Milyen­ kérdésekről is volt szó? Érdemes közülük néhányat fel­idézni. Szerveink és az idősebb dolgo­zók egy része a fiatalok gondját­­baját, felfogását és magatartását néha még ma is, mint valami külső szemlélő kezeli. Gyakran hangzanak el — talán nem is jogtalan — panaszok, kifogások. De mindez úgy, mintha ahhoz a világon semmi közünk sem vol­na. Mintha a mai fiatalokat nem is mi, a mai idősebb nemzedék, hanem tőlünk függetlenül, vala­ki egészen más nevelte, avagy tette volna olyanná, mint ami­lyenek. Pedig ők, a mai időseb­bek tükörképei, jó és kevésbé jó vonásaikban egyaránt. Ha a viselkedésük, életfelfogásuk mi­att valakit netán szemrehányás illethet, akkor azok mi vagyunk: a szülők, az iskola, a munkahelyi környezet, a velük foglalkozó szervezetek. Még az indokoltnál ma is na­gyobb a kölcsönös bizalmatlan­ság. A fiatalok itt-ott még nem­csak hogy nem tisztelik, de nem is értik meg a felnőtteket. Itt sem a jogos kifogásokról, az egészsé­ges türelmetlenség ellen kell szólnunk, hanem arról a felfo­gásról, mintha itt minden csak rossz volna, mintha itt senki, semmihez sem értene. Aztán, ha megkérdezik, hogy ha rajta állna mit tenne, hogyan csinálná job­ban, gyakran megáll a tudomány. Ez a fajta „kritikai” szellem nem fogadható el. Mint ahogyan azt sem lehet elfogadni, hogy az idő­sebbek — köztük vezetők — egy része nem bízik eléggé a fiata­lokban. A 25—30 éves embert is néha éretlen, tapasztalatlan em­bernek, gyereknek nézik. Gyak­ran még azok sem mentesek et­től, akik a maguk életében ter­mészetesnek tartották, hogy elő­deik 20—25 éves fejjel felelős posztokra állítsák őket. Mire képesek a mai fiatalok? A pályakezdő fiataloknak ma is meg kell küzdeni az életért. Útjuk ma sem sima út az érvé­nyesülésig. Látni kell azt is — amely önmagában természetes következmény —, hogy azért ma sem lehet mindenki az, ami le­hetne. Sőt, a jövőben sem lehet. Minthogy a családalapító fiatalok lakáshoz jutása, gyermekeik böl­csődei,­­óvodai elhelyezése sem tartozik a könnyen megoldható kérdések közé. Eltérőek a felfogások abban is, hogy a valóságban mennyire kép­zettek és mire képesek a mai fia­talok ? Az a mi területünkön is, má­sutt is érezhető, sőt kézzelfogha­tó, hogy a mai fiatalok tudásban, képzettségiben általában többek mint az elődeik voltak. És ezt el is kell ismerni. De azt is hozzá kell mindjárt tenni: a tudás, a műveltség önmagában még nem minden. Mert ha abban többek is, a jártasságban, az élettapasz­talatban viszont kevesebbek az elődöknél. Más kérdés ugyanis — és a dolgok lényege valahol itt van, — hogy — a meglevő, valóságos tudás­sal tudunk-e megfelelően, okosan gazdálkodni, — adunk-e elég alkalmat, „te­ret” ahhoz, hogy a fiatalok a tényleges képességüket a gyakor­latban próbára tegyék és hasz­nosítsák. A központi vezetőség arra a megállapításra jutott, hogy egyik kérdésre sem lehet határozottan igennel felelni. Mindezek mellett megállapítot­ta, hogy a nagyobb bizalom mel­lett a fiatalokkal nagyobb oda­adással és türelemmel kellene foglalkozni. A fiatalok tele vannak kérdé­sekkel, aggályokkal. Ez minden fiatalnál így van. A mai időseb­beknél sem volt irtásképpen. De ki ad választ, elfogadható választ a kérdéseikre? Mert amikor fél­szegen, avagy nagyrészt az élet­korból fakadó túlzott magabiztos­sággal kifejtik érzéseiket, mert nem találnak néha szinkront az iskolában hallottak és az életben tapasztaltak, a szülői ház és a munkahelyi környezet hatása kö­zött, a­kkor bizony nem egyszer türelmetlen leintés, vagy lekezelő kioktatás a válasz! — Ki mondja meg nekem? — hangzik el nem egyszer a kérdé­sek özöne a fiatalok körében. — Hát ki mondhatja meg? A mai idősebbek: a szülők, a munka­társak, az elvtársak, a vezetők, a szervezett dolgozók. Mert meg­mondhatja helyettünk más is — valljuk be, mondja is — csak ab­ban nem sok köszönet van. A központi vezetőség érzi ön­maga és az egész szervezet fele­lősségét. A tagság egyharmada közel százezren 30 éven aluliak. Ki foglalkozzon velük, ha nem a mozgalom ? Ki tanítsa őket a szülők mellett a munkára, az életre, ha nem a mozgalom, ha nem a munkahelyi környezet, az idősebb, tapasztal­tabb munkatársak? Ezért pedig tenni kell. Felelősséggel és szere­tettel. Önmagától nem oldódik meg semmi. Még az elégedetlen­kedéstől és a fenntartások han­goztatásától sem. Tenni kell nem is keveset. Ké­pezni, tanítani, nevelni — de le­hetőleg soha se „megnevelni” a fiatalokat. Erősíteni bennük az akaratot, növelni a tudást. Többi között abban is, hogy közös erő­feszítéssel mielőbb legyen a múlté az a mai fiatalokhoz mél­tatlan vonás, hogy jelentős ré­szük ma sem fejezi be meg a 8 általánost. Segítenünk kell­ őket valóságos gondjaik megoldásában is. A szakmai ismeretek bővítésében, az egyéb gondok, többi között a lábáskérdés megoldásában is. A jövőért együtt, közösen va­gyunk felelősek: a mai fiatalok és a mai idősebbek. 18 felszólaló a vitában Az elnökség írásbeli jelentésé­hez, valamint Dr. Sáli Ferenc tit­kár szóbeli kiegészítőjéhez hozzá­szólt: SZŐKE GYULA, a KV if­júsági bizottságának tagja, a Fő­városi Távfűtőművek KISZ-titká­­ra; NAGY ISTVÁNNÉ, a Vas me­gyei Temetkezési Vállalat ifjúsá­gi felelőse; KISS GYÖRGY, Fejér megyei bizottságunk titkára; VI­DA PÁL a KV ifjúsági bizottság tagja, Tatabányai Városgazdálko­dási Vállalat; ZÁCH KÁROLY KV-tag, Szolnok megyei Patyo­lat Vállalat; ÓV­ÁRI ZOLTÁN, Szabolcs-Szatmár megyei bizott­ságunk titkára; APÁTI MÁTYÁS, Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat; ÁGOSTON ROZÁLIA, a KV nőbizottsága vezetője; SZA­NYI DEZSŐ alelnök; HUBER IM­RE, a KISZ KB képviselője; FAR­KAS GYULA Csongrád megyei ifjúsági felelős; MÉHES ISTVÁN, a KV ifjúsági bizottság titkára; B­ARANYI TIBOR, Győr-Sopron megyei bizottságunk titkára; SZABÓ GYÖRGYNÉ, Somogy me­gyei bizottságunk munkatársa; DÁVID LÁSZLÓ, a Nógrád me­gyei ifjúsági bizottság tagja: FE­­RE­NCZI L­AJOSNÉ, az Építő KI­­SZÖV szb-titkára; LEIBINGER LÁSZLÓ KV-tag, Szombathelyi IKV; KONTHA ISTVÁN KV-tag, Fővárosi Kézműipari Vállalat. A központi ve­zetőség érdeklő­déssel fogadta az elnökség írásos és szóbeli beszá­molóját, hiszen annak megállapí­tásaiban benne volt a KV-tagok többségének gon­dolata, munkája. A hozzászólások sok hasznos gondo­latot fejtettek ki.­­ Többen szóvátet­­ték, hogy az ifjúság körében, az ér­dekében kifejtett munkában még ma is gyenge a tudatos összefogás. Mintha minden szerv a maga útját járná. A kifejtett vélemények szerint az ön­álló munkára, cselekvésre a jövőben is szükség van. De vele együtt szer­vezettebb összefogással még tovább juthatnánk. Ebben főleg a területi KISZ-szervektől várnánk aktívabb együttműködést.­­ A szakszervezeti szervek egy ré­szénél még nem alakult ki megfelelő munkamegosztás. Néhol még úgy ér­zik, hogy az ifjúsági bizottságok lét­rehozásával, vagy felelősök kijelölé­sével megoldottak mindent. A szak­­szervezet egész ifjúságpolitikai mun­kájának a végzését az ifjúsági bizott­ságoktól várják. Ezek a szervek sokat segíthetnek. De minden feladat meg­oldását nem lehet tőlük várni és a fe­lelősséget sem lehet rájuk áthárítani. A vita során 18-an fejtették ki véle­ményüket. A KV 10. a központi ifjú­sági bizottság 7 tagja mellett, Huber Imre elvtárs a KISZ KB üdvözletét és egyetértésüket tolmácsolta a napi­rend feldolgozásának módjával, meg­állapításaival kapcsolatosan. — Többen a fia­talok üdültetési lehetőségeinek a szélesítését, má­sok a jobb spor­tolási feltételek megteremtését szorgalmazták. HUBER IMRE — A felszólalók majd mindegyike foglalkozott a vállalati vezetők felelősségével a fiatalok iránt. A vál­­­lalati élet szervezése, alakítása nem le­het csak a politikai, a mozgalmi szer­vek feladata. A vezetőket a jövőben személy szerint is felelőssé kell tenni azért, hogy területén érvényt szerezzen az ifjúsággal kapcsolatos előírások be­tartásának. Több felszólaló foglalkozott a pálya­kezdő fiatalok fogadásával. Magával a fogadással legtöbb helyen már nincs baj, sőt itt-ott már túlzásokkal is le­het találkozni. A gyakorlat azonban azt mutatja,­­ amit Kiss György a Fejér megyei bizottság titkára is el­mondott­a, hogy utána, vagy a köz­vetlen munkahelyeken már fele figye­lemmel sem törődnek velük. A KV­ nőbizott­­ságának veze­tője az ifjúsági és nőmunka kapcso­latáról szólt. A fiatalok közel fe­le nő, a nődolgo­zóknak is közel 50%-a 30 éven aluli. A jövőben még szervezet­tebb összefogás szükséges a két réteg között. A KV ÜLÉS MÁSODIK NAP­JÁN hangzott el Buda István munkaügyi államtitkár tájékoz­tatója az 1974. január 1-től élet­be lépő kommunális szabályozó­­rendszer továbbfejlesztéséről. A személyi jövedelmek nagyobb biztonsága érdekében a kommu­nális és közüzemi szolgáltató vál­lalatoknál január 1-től a telje­sítménymutatótól független, köz­ponti bérszínvonal-szabályozást kell alkalmazni. A vállalatok te­hát a központi döntés alapján előre meghatározott a népgazda­sági terv személyi, jövedelemnö­velési céljait szem előtt tartó — bérszínvonalfejlesztést az ön­költség terhére valósíthatnak meg. A jogszabály emellett a sze­mélyi jövedelem kiegészítésére szolgáló jutalmazási alap na­gyobb részét a vállalatoknál ga­rantáltan biztosítja. Az 1973 október 15—22. között a bulgáriai Várnában lezajlott VIII. Szakszervezeti Világkong­resszusról Dr. Dobi Ferenc, a Pest megyei SZMT vezető titká­ra tartott beszámolót. A világ­­kongresszus az egység és a szo­lidaritás jegyében vitatta meg a nemzetközi szakszervezeti moz­galom helyzetét, időszerű felada­tait a dolgozók társadalmi, szoci­ális körülményei javításában. A kongresszus határozataiból adó­dó sokrétű feladatok hosszú időre megszabják a szakszervezeti mozgalom, a mi szakszerveze­tünk munkájának irányát is. A központi vezetőség elfogad­ta szakszervezetünk 1974. évi költségvetését, melyhez Maros­­vári Vendel, a gazdasági és pénz­ügyi osztály vezetője tett szóbeli kiegészítést. A KV személyi ügyekben is döntött. Elfogadta Nagy Sándor­­né, Uhel Gyula, Mihalik Ilona lemondását és egyhangú határo­zattal felmentette őket a KV tag­ságuk alól. Egyben köszönetét fe­jezi ki számukra az eddig vég­zett munkájukért. Az illetékes szervek vélemé­nye alapján, az elnökség javas­latára, ugyancsak egyhangú ha­tározattal Rácz Magdolnát és Ju­hász Józsefet Budapestről, Far­kas Gábornét Heves megyéből a KV soraiba behívta.­­A KV az elnökség előterjesz­tésére, munkája elismerése mel­lett, másirányú megbízatása miatt Méhes Istvánt felmentette a KV ifjúsági bizottsága titkári funk­ciója alól. Egyidejűleg ezen fel­adat ellátásával Jankovics Vik­tort megbízta. A központi vezetőség ülésén Fabók Zoltán főtitkár mondott zárszót. SZŐKE GYULA A ZÁRSZÓ Szakszerveze­tünk 1973. évi munkájára a kiegyensúlyo­zottság volt a jellemző, akár­csak népgazda­ságunk egészé­nek fejlődésé­re. A tanácsi ipar az átla­gosnál jobban teljesítette tervét, s ez nemcsak a termelésre, a bérfejlesztésre is vo­natkozik. Jelentős előrelépés tör­tént a szociális helyzet alakulásá­ban, bár a rekonstrukciók nyo­mán nőtt a feszültség a régi és az új üzemek között. Tudatfor­máló, nevelő munkánk a szoci­alista demokrácia keretei között fejlődött. Fabók elvtárs hangsú­lyozta: a szocialista demokrácia a jövő feladatainak megoldásában a legfőbb eszköz. A helyeselt kö­zös célok, csak közös erőfeszítés­sel oldhatók meg. Ennek alapve­tő módszere a szocialista demok­rácia fejlesztése; az, ha mindenki képességei maximumát nyújtva dolgozik és vesz részt a közös gondok megoldásában. Az üzemi szocialista brigádvezetők tanács­kozásán is bebizonyosodott: egy­re többen ismerik fel — vezetők és munkások egyaránt — a bri­gádokra való támaszkodás hasz­nát, együttműködnek a közös cé­lok érdekében. Szívós, következetes munka jel­(Folytatása a 4. oldalon)

Next