Helyiipar és Városgazdaság, 1981 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

DUKÁN LÁSZLÓ, AZ AJKAI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT SZB-TITKRA: Tisztában vagyok azzal, hogy feladataink megvalósításában ránk is vonat­kozik a VI. ötéves terv céljai közül az, hogy a gazdasági feladatok hatéko­nyabb megvalósításával kell az elért életszínvonalat megtartani és majd a ké­sőbbiek­ folyamán — a lehetőségekhez mérten — azt fejleszteni. A tervszerű növekedés ellenére is jelentősek még területünkön a bér- és ke­resetkülönbségek az árutermelő és a szolgáltató ágazatok között, melyeket különböző mértékű, vállalatonként differenciált központi segítséggel sem si­került teljes mértékben feloldani. Komoly előrelépést jelentett a társadalmi tekintélyt nélkülöző munkakörök­ben nyújtott jelentős összegű bértámogatás, valamint a nemrégiben beveze­tett, több műszakban foglalkoztatott dolgozók műszakpótléka, melyek viszony­lagos munkaerő-stabilitást eredményeztek. Még mindig vannak azonban megoldandó feladatok az azonos vagy hasonló beosztásban dolgozó nők és férfiak, valamint a fizikai dolgozók és a műsza­kiak között, a meglevő bérfeszül­ségek­ megszüntetésében. Ezt egyrészt a sza­bály­ozásmódosítással, másrészt tudatosabb vállalati bérpolitikával egyhíteni lehet. A HVDSZ VIII. KONGRESSZUSA CÉLUL TŰZTE KI, hogy a társadalmi presztízs nélküli munkaterületeken a népgazdasági átlagot meghaladóan nö­vekedjen a dolgozók bér- és jövedelemszintje. A vállalatok vezetői pedig az átlagosnál nagyobb mértékben honorálják a társadalmilag hasznos, jobb mi­nőségű és gazdaságosabb munkát, illetve tevékenységet.­­ A XXIV. kongresszus beszámolója és határozattervezete is következetesen és alkotó módon foglalkozik ezekkel a témakörökkel. A határozattervezet rögzíti, hogy a fogyasztói árrendezésekről szóló dönté­sek mindig összefüggésben kell, hogy legyenek a bérpolitikai célkitűzésekkel. Javasoljuk a kongresszusnak az állami és társadalmi árellenőrzések fokozá­sát, az életszínvonalat jelentős mértékben érintő ármozgások és a jogtalan ha­szonszerzések vonatkozásában. Ismert tény, hogy a társadalmi juttatások növekedése meghaladta a nem­zeti jövedelem emelkedésének ütemét. A jóléti és kulturális alapok szabályo­zása csökkentette a vállalatok közötti nagy különbségeket, igazságtalanságo­kat. Közreműködésünk révén is sikerült elérni, hogy a költségvetési üzemek most m­ár nemcsak jóléti és kulturális alapot képezhetnek, hanem lehetőséget kaptak lakásépítési támogatás képzésére is. A szociális tervekben, a különböző, rendelkezésre álló alapok elosztásá­nak újraszabályozásával igazságosabban kell meghatározni és biztosítani a juttatásokat. A nagycsaládosok, a növekvő számú nyugdíjasok kiegyensúlyozottabb élet­feltételeinek biztosítása nem lehet vállalati, alapszervezeti felelősség. Ez nem mond ellent annak, hogy a vállalati kollektíváknak rendszeresebb segítséget kell nyújtaniuk azoknak, akik tegnap még aktív dolgozóként járultak hozzá az új érték megteremtéséhez. Gondosan ki kell munkálni a velük való foko­zottabb és korszerűbb törődést állami és szakszervezeti szinten egyaránt. NAGY GONDJA SZERVEZETEINKNEK A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉ­PESSÉGŰ dolgozók létbiztonsága, élet- és munkakörülményeinek javítása. A velük való érdemi törődés sokkal nagyobb anyagi ráfordítást igényel, mint az egészséges dolgozók foglalkoztatása. Számtalan ténnyel tudjuk bizonyítani, hogy a vállalatok a meglevő kedvezmények mellett, saját erőből nem tudják megoldani e társadalmi gondot. Felülvizsgálatra szorul a megváltozott munka­képességűeket foglalkoztató vállalatok egész gazdálkodási rendszere. Úgy kell ezt a problémát megoldani, hogy maximálisan érvényesüljön társadalmunk humanizmusa a gondoskodásra szoruló emberekkel szemben. KONDOR SÁNDOR, A FŐVÁROSI XIII. KER. IKV SZB-TITKÁRA: Tapasztalatom szerint a szervezeti élet tartalmasabb, minőségében új voná­sokkal gazdagodott. Itt elsősorban a bizalmiak megnövekedett hatás- és jog­körére, a bizalmi testületek szerepére gondolok. Ma már érezteti kedvező ha­tását, hogy közelebb került a döntés és a végrehajtás, a döntést hozó testület és a tagság kapcsolata. A bizalmi testület tagjainak többsége meg tud felelni a tagság elvárásainak és képes a felsőbb szervek határozatainak végrehajtására. Ezért nagyon fon­tosnak tartjuk képzésüket, felkészítésüket, hogy megfeleljenek ennek a meg­bízatásnak. A szervezet korszerűsítésénél mindkét oldal felelősségét megfigyelhetjük, de az is biztos, hogy a szakszervezeti munka a partner felkészültségétől is függ, mert a viták, a meggyőzések és jogkörértelmezések helyett érdemben tudná­nak együttműködni. Mi nem ellenezzük a vitát, de hogy az mire irányul, a hatalom gyakorlása hogyan valósul meg, azt fontosnak tartjuk. Ezért nagyon sok alapszervezetünknél a bizalmiak felkészítése a művezetőkkel együtt tör­tént. A HVDSZ-hez tartozó alapszervezetek mintegy kétharmad részénél a cso­­porttaggyűlés a legmagasabb fórum. Az ágazatunkra jellemző területi szét­szórtság, a dolgozók összetételében levő lényeges különbözőségek, érdekeltsé­gek nehezítik és akadályozzák a munkát, ezért meg kell találnunk azt az op­timális módszert, hogy színvonalasabb, tartalmasabb szervezeti életet éljünk. Az írásos jelentés is megállapítja, hogy a szakszervezeti csoporttaggyűlés tartalmilag még több helyen kifogásolható. Ezt a tapasztalatok alapján csak megerősíthetjük. Ha csak arra használjuk fel a csoporttaggyűlést, hogy tájé­koztatást adunk, vagy a döntéseket ismertetjük, akkor az a jövőben is kifo­gásolható marad. Ha a szakszervezeti bizottságok, netán a titkárok átveszik a testület, ezen keresztül a dolgozók beleszólási jogát, nem lehet eredményt elérni. Szakszer­vezeti bizottságaink a több évtizedes gyakorlatról nehezen állnak át az új módszerre és előfordul, hogy több kérdésben állást foglalnak, döntenek. Az a tapasztalatunk, hogy a testületi munka hatékonyságát jelentős mértékben az előkészítés határozza meg. Ha a tárgyalásra nem készítjük fel bizalmijainkat, ha nem biztosítunk írásos anyagot és időt a dolgozókkal való véleménycseré­re, akkor csak a bizalmiak egyéni véleményét ismerjük meg, munkánk nem éri el a kívánt eredményt, így a végrehajtásban tagságunk nem azonosul, nem vesz részt cselekvően az érvényesítésben. Szükségesnek tartjuk — mivel nem egyedi, hanem általános jelenségről van szó — azt a szemléletbeli és gyakorlati problé­­­át felvetni, ami a gazdasági vezetők éves tevékenységének megítélését illeti. Itt elsősorban a gazdasági ve­zetők aggályoskodásáról, értetlenségéről van szó. Nem szívesen fogadják, sőt, több helyen meggkérdőjelezik ennek realiását. Ebben persze a szakszervezeti testületeink is óvatosak. A gazdasági vezetők részéről addig nincs baj, amíg elismerő hangon szólunk, de amikor bírálunk, romlanak a kapcsolatok, együttműködések. Ennek ellenére álláspontom az, hogy a szakszervezetek ilyen irányú tevékenységét tovább kell erősíteni, fejleszteni és szélesíteni — mint ahogy azt Gáspár elvtárs szóbeli beszámolójában is mondta. A területünkön kialakult gyakorlat, hogy a vezetők éves tevékenységéről készült véleményezést a felsőbb szervek részére is megküldjük. Elvárás a tes­­tületeink részéről, hogy az abban foglaltakat vegyék komolyan és olyan fe­lelősséggel, mint ahogy azt a testület készítette. Az sem volna hátrány és csak erősítené szakszervezetünket, ha az irányító szervek értékelnék és esetleg kö­zölnék saját véleményüket is velünk. Ebben az irányító szervek részéről vá­runk több seg­fteg­et. Úgy­­értékeljük, hogy a kongresszus határozattervezete az alanszervi mun­kát erősíti. Azt célozza, hogy az új szervezeti rendszer jobban szolgálja mind a tagság, mind a társadalom érdekeit. Kitűnik belőle, hogy a bizalmiak a szakszervezeti munka középpontjában állnak. Szerepük a tagság aktivizálásá­ban, ügyeinek intézésében és képviseletében jelentős. Tehát minden feltételt biztosítani kell munkájukhoz. Ezt a munkát az alap- és középszerveknek, de a központi szerveknek is jobban kell segíteni. A felsőbb szervek munkájának értékmérője, hatásfoka, hogy hogyan és milyen módon nyújtanak segítséget az alapszervek munkáiéhoz. Az ágazati, de a központi szakszervezeti sajó is rendszeresebben és gyakorlatiasabban foglalkozzon a bizalmiak tevékenységé­vel. Úgy gondolom, hogy a gyakoribb alapszervi találkozások, aktívaértekez­letek jó módszerei a segítségnyújtásnak. képvis@l@ink sa SZOT sier¥e kefetű­en­ A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSA TAGJA LETT: Dukán László, az Ajkai Városgazdálkodási Vállalat műszaki osztá­lyának vezetője, a munkaügyi döntőbizottság elnöke, Fabók Zoltán, szakszervezetünk elnöke, Fresz Ferencné, a Pest megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat bőrdíszmű gyáregysége szakmunkása, szb titkár. Gólyán Pálné, a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár kárpitosa, bizalmi. Juhász Ottó, szakszervezetünk főtitkára, Juhász V. Zoltán­ná, a Dunaújvárosi városi tanács Partfigyelő és Fenntartó Költségve­tési Üzemének részlegvezetője, Kautzky László, a Fővárosi Vízmű­vek építési osztályának lakatosa, bizalmi, Ősz Antalné, a Fővárosi Patyolat Vállalat ügyinézője, Szabó Imre, a Debreceni IKV szb tit­kára.­­ A SZAKSZERVEZETEK SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁGA TAGJA LETT: dr. Szendei Imre, szakszervezetünk Tolna megyei bizottságának titkára, A SZOT ELNÖKSÉGÉNEK TAGJA: Juhász Ottó főtitkár A SZOT NŐBIZOTTSÁGÁNAK TAGJA: Somoskői Gáborné KV titkár A SZOT KÖZGAZDASÁGI ÉS ÉLETSZÍNVONAL-POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA: Juhász Ottó Főtitkár A SZOT­ AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA BIZOTTSÁGÁNAK TAGJA. Bárd Anna, a Fővárosi Vízművek művelődési előadója Medves Otvesénk! A papír árának és a nyomdai költségek emelkedése miatt szak­­szervezetünk lapja is abba a hely­zetbe került, hogy 1981. januárjá­tól 20 fillérrel fel kell emelni pél­dányszámonkénti árát, 2 forinttal pedig az éves előfizetési díjat. A példányonként vásárlók ja­nuári számunkat már a címolda­lon feltüntetett 1,40 forintért vá­sárolhatják meg, előfizetőink azonban — s ők vannak döntő többségben — csak az április 1-el kezdődő új előfizetési ciklustól fi­zetik a felemelt, 16 forintos évi előfizetési díjat. Szakszervezetünk elnöksége — a kényszerű körül­ményekre való tekintettel — a három hónap díjkülönbözetét át­vállalja. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani áldozatkész lapszerve­zőinknek, a sajtófelelősöknek, a bizalmiaknak, akiknek szorgal­mas, rendszeres munkájuk ered­ményeként kapják meg hónapról hónapra olvasóink a Helyiipar és Városgazdaságot. Az ő tevékeny­ségük nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a lap több mint 40 ezer pél­dányban eljusson azokhoz, akik­nek érdekében együtt írjuk, szer­kesztjük a lapot. Kedves Olvasó! Tudjuk, hogy az élet gondjai közepette, lapunk kényszerű ár­változása nem tartozik a népszerű információ közvetítések közé. Kérjük szíves megértését, és azon leszünk, hogy lapunkat tartalmá­ban, mondanivalójában olyanná tegyük, hogy abban olvasóink legkülönbözőbb rétegei megtalál­ják­ az őket érdeklő információ­kat, cikkeket. Köszönjük megértését. Szakmai lapünk előfizetési versenyfelhívása Titkárságunk állásfoglalása alapján 1981-ben ismét meghir­detjük szakmai lapunk éves elő­fizetés-gyűjtési akcióját. A versenyt két kategóriában hirdetjük meg. Egyéni szervezők és középszervezetek között. A leg­jobb egyéni előfizetés-gyűjtők kö­zött — akiket a középszervezetek javasolnak, eredményeik alapján 1 db 2 hetes SZOT-üdülési be­utalót, 10 db 200 Ft értékű vásárlási utalványt sorsolunk ki. (A SZOT üdülési beutaló nyertesének lehetős­é tesszük, hogy — a térítési költség megfizetése mellett — hozzátar­tozóját magával vihesse). A nagy, közép- és kis kategóriá­ba sorolható középszervezetek legjobbjai között — a kategória győztesei részére — 2000—2000 Ft értékű vásárlási utalványt adunk ki jutalomként. A verseny konkrét eredmé­­ményének, a középszervezetek előfizetés-gyűjtésének nyilvántar­tását ezúttal is a Népszava Lap­kiadó Vállalat végzi. Tőlük kér­jük meg az előző és a mostani előfizetési ciklus példányszámát, ami végül is a rangsorolást adja a versenyben. A verseny végeredményét és a jutalmazottak névsorát lapunk jú­niusi számában közöljük. Itt említjük meg, hogy a ko­rábbi évek előfizetés-szervezési jutaléka változatlanul 1 forint elő­fizetőnként, tehát a szervező 15 forintot fizet be személyenként a Lapkiadó Vállalat által külden­dő csekklapon. Sok sikert, sok új előfizetőt kí­vánunk versenyünk minden részt­vevőjének! és. Az öregségi nyugdíj jogosult­­sághoz szükséges minimális szolgálati idő 1981. január 1-től 20 év. A foglalkoztatottság teljeseb-­ bé válása ma már lehetővé teszi, hogy a munkaképes korú lakos­ság, elsősorban a fiatalabb kor­osztályok, a jelenleg 10 éves szol­gálati időnél lényegesen többet töltsenek nyugdíj­jogszerzéssel járó munkában. A minimális szol­gálati idő felemelésével egy idő­ben átmeneti intézkedéseket ho­zott a Minisztertanács, mely sze­rint mind­azok, akik­ 1990. decem­ber 31-ig töltik be az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt, to­vábbra is változatlan feltételek­kel szerezhetnek jogosultságot az öregségi nyugdíjra. Ezt a méltá­nyos rendelkezést indokolja az a tény is, hogy egyes dolgozó ré­tegek később kerültek bevonás­ra a nyugdíj­biztosításba. (Pl.: a mezőgazdasági szövetkezeti ta­gok 19­­0-től, a kisiparosok 1961- től, a kiskereskedők 1970-től.) A fiatalabb korosztályok részére ugyanakkor ez az intézkedés reá­lis követelmény. (1j) A továbbdolgozásra ösztönző­­ nyugdíjpótlék munkaerő­gazdálkodási célok miatt került bevezetésre 1972-ben. Célja el­sősorban a munkaerőforrás bő­vítése, a nyugdíjas korú lakosság munkában tartása volt. A fizikai munkakörökben továbbra is szük­ség van a nyugdíjas korú lakos­ság foglalkoztatására, de ez az ösztönzés a nem fizikai munka­körökben nem indokolt, így 1981. január­ 1-től a Minisztertanács rendelkezése a nem fizikai mun­kakörökre megszünteti az ösztön­ző nyugdíjpótlék rendszert. A már eddig szerzett jogok azonban nem vesznek el, az 1980. decem­ber 31-ig ösztönző nyugdíjpótlék­ban ledolgozott, idők beszámítha­tók. (Abban az esetben is, ha az egy évnél rövidebb időszakban került ledolgozásra.) és­ Egyes munkáltatók, a nyug­­­­díjazást megelőző időszakban a végzett munkával nem ará­nyos, kiugróan­ magas jutalmakat fizettek ki esetenként nyugdíjba készülő dolgozóik részére. Ezek a jutalmak nagymértékben növel­ték — sok esetben indokolatla­nul — a nyugdíjösszegeket. 1981. január 1-től a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetnek legfel­jebb 10 százalékát lehet a nyug­díjalap kiszámításánál jutalom­ként figyelembe venni. Természe­tesen nem tekinthető jutalomnak, tehát teljes összegben figyelembe■ lehet venni a bányászati hűség­­jutalmat, a szocialista munkaver­senyben elért eredmény elismeré-­ seként kapott, valamint az egyéni kitüntetés és a vezetői érdekelt­ségi rendszer keretében, központi szabályozás alapján kifizetett ju­talmakat. Ez a jutalomszámítási rendszer az 1981. január 1-ét kö­vetően kifizetett összegekre vo­natkozik. OO Eddig az 500 forintnál na­­gyobb értékű tárgyjutalom beszámított a nyugdíjalapba. 1981. január 1-től a tárgyjutalom nem vehető figyelembe, így természe­tesen nyugdíjjárulékot sem kell utána fizetni. (­" 1931. január 1-től a munka­viszonyban (bedolgozói, szö­vetkezeti tagsági jogviszony) a nem fizikai munkakörben, vala­mint ezen kívül a megbízásos és egyéb jogviszony keretében mun­kát végző nyugdíjasokra a 30 ezer forintos foglalkoztatási keretösz­­szeg vonatkozik. A BALESETI TÁPPÉNZRE VONATKOZÓ VÁLTOZÁSOK 1981. január 1-től a baleseti sé­rültekre és a foglalkozási beteg­ségben szenvedőkre nézve kedve­ző rendelkezés lép hatályba. E szerint a baleseti táppénz mértéke (üzemi balesetnél) a napi átlag­­kereset 65, illetve 75 százaléka helyett 100 százalékra emelkedik. Ezt­ az üzemi balesetet szenve­dett, illetve foglalkozási ártalom­ban megbetegedett dolgozónak minden kérés nélkül biztosítja a munkáltató. Ez a rendelkezés, miután 1981. január 1-e utátt lép életbe, csere azokra a baleseti táppénzre jo­gosultakra vonatkozik, akiknek balesete 1980. december 31-e után történt. A háztartási alkalmazottak, az alkalmi fizikai munkát végző személyek baleseti táppénzének napi összege 1981. január 1-től 65,5 forint. FÖFAI LÁSZLÓNÉ Huszonéves, 1980. október 19. óta a KV elnöksége tagja. Első pillantásra érezni — nagy nekifu­tásra készül. A törékeny külső láttán azt hinné az ember nem fogja bírni, de el­szántsága, akaratereje és tettvágya már az első­ mondatokból kiderül. Tavaly még nem gondolt arra, hogyan alakul a sorsa. A mozgalomban minden lehetséges: a tagság úgy akarta , lett bi­zalmi helyettes, aztán budapesti, majd or­szágos küldött és december 12-én ott ült a szakszervezetek XXIV. kongresszusán. Első pillanatra furcsa álomnak tűnik a feltűnő sebesség, de hamarosan meggyőző­döm róla, hogy a gyorsító erőt még a KISZ-ben szerezte, mint ifive­zető, Ifjú Gárda tag, KISZ titkár. A­ktív résztvevője az ifjúsági par­lamenteknek. A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál dolgozik, mint vegyipari szakmunkás. A férje szintén a vállalat dolgozója, KISZ- titkár. Utólag összerakva beszélgetésünk fonalát, úgy tűnik, szinte nem is tud hirtelen mit kezdeni önmagával, csak azt érzi, hogy nagy fele­lősség nehezedik rá. Sokat várnak tőle, és ő mindenáron meg akar felelni a várakozásnak. Elsősorban azzal, hogy sikeresen befejezi az öthónapos iskolát, másodsorban azzal, hogy lesz érzéke megragadni a problémák lényegét, és azok megoldásának módját. A KV ifjúsági bizottsága tagjaként elsősorban a fiatalok ügyét kívánja szolgálni. Az egyéni terveiről alig tudok meg valamit. A régi házat, amelyben laknak, fel kellene újítani. Sok-sok pénzbe kerülne. Az öreg autójukat jó volna kicserélni egy kevésbé öregre. Azt, hogy ebben az évben kiváló dolgozó kitüntetést kapott — mástól tudom meg. Zsíros Sándor A Gyulai Kötőipari Vállalat KISZ- szervezete pályaválasztási vetélkedőt rendezett decemberben a 3. számú városi általános iskola 7. osztályos ta­nulói részére. A cél: felkelteni az ér­deklődést a textilszakma, a vállalat munkája iránt. A vetélkedőt a pálya­­választási szakkör segítségével, nagy sikerrel bonyolították le. A feladatok között volt figyelem­felkeltő reklám készítése, riport egy kötőnővel, mo­­delltervezés, kelmeválogatás, fonal­­gombolyítás, hulladékfeldolgozás, fo­nalbaba készítés, termék kiszabás. A tanulók nagy lelkesedéssel és odaadó­­an vettek részt a vetélkedőben. A legjobbakat a vállalat termékeivel ju­talmazták. Jó hírverés volt a szak­munkás-utánpótlás biztosítására, — írja levelében Rozsnyai Ferencné szb­­titkár.

Next