Ajka - Ajkai Szó, 1990 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1990-01-06 / 1. szám
Szerződéskötés Unnában Annak tudatában, hogy a jövőben kialakítandó európai házban a népük egymás közötti megértéséhez és a tartós, békés együttéléshez hozzájáruljon, Ajka város - Magyarországon és Unna város - a Német Szövetségi Köztársaságban elhatározta, hogy testvérvárosi szerződést köt. E szerződés alapján a két város kötelezi magát, hogy a kapcsolatokat a polgárok, szervezetek, egyesületek, szövetségek sokoldalú találkozásaival támogatja és felvirágoztatja. Különös figyelmet fordítanak a különböző korú polgárok személyes kapcsolatainak kiépítésére és ápolására. A testvérvárosi kapcsolat fontos alkotó eleme a partnerország történelmének és kultúrájának megismertetése. Ajka és Anna városok megállapodnak, hogy a mindkét felet érdeklő szakterületeken kommunálpolitikai párbeszédet és tapasztalatcserét folytatnak. Mindkét város lehetőségeinek keretein belül minden támogatást megad a gazdasági kapcsolatok kiépítése és ápolása érdekében. A testvérvárosi szerződést ezennel ünnepélyesen aláírjuk. Unna, 1989. december 7. A szerződéskötés aláírása után AJKA VÁROS Schvarz Béla tanácselnök UNNA VÁROS W. Dördelmann polgármester K. Dunker városigazgató Milyen volt? Milyen lesz? (t? MJJTVÉGI KORKÉP !) Év végi körképünkben megkerestünk néhány AJKAI POLGÁRT, aki véleményünk szerint kicsiny „szeletét” adja a városi összképnek. Válaszaikat kértük arról, hogy milyen volt számukra az elmúlt esztendő, és mit várnak 1990-től. Véleményük remélhetően néha összetalálkozik az olvasóéval is. S ha ez így lesz, akkor nem dolgoztunk hiába! 4 A változások még nem értek ide (MOLNÁR VIRÁG 3.-OS GIMNAZISTA) Sok változást nem hozott számunkra ez az év. A reformokból itt még semmi sem érződik. Tudjuk persze, hogy ezek tervek, elképzelések, amelyek végrehajtásához idő kell. Glatz Ferenc személyében kellő garanciát látunk ehhez, a kérdés csupán az, hogy ő marad-e a tárca élén az új kormányban. Reméljük, igen. A nyelvoktatás reformja a sajtóból már ismert. Nálunk az elsősök 4 nyelvből választhattak, így náluk német, angol és francia szakos csoport indult, az oroszra nem volt elég jelentkező. A politikai változások kevésbé érdeklik a diákokat. Minden osztályban van egy két-három fős mag, akik érdeklődnek ezek iránt, és szünetekben vitáznak róluk. A népszavazás volt, ami többeket véleményre késztetett, bár mi még nem szavazhattunk. Ha mód lett volna rá, én egy nemmel és három igennel szavaztam volna. A nyár számomra munkával telt. Augusztusban egy történelemdolgozatot készítettem az országos tanulmányi versenyre. Szinte naponta fordultam meg a megyei levéltárban. Emellett angol és magyar korrepetálást vállaltam. Egy kevés idő jutott a pihenésre, amit Gyenesdiáson töltöttem. Szerintem a radikális változásokat az általános iskolai oktatásban kell elkezdeni, hogy egyáltalán fogadóképesek legyenek a tanulók a középiskolás tananyagra. Én úgy látom, hogy a jelenlegi tankönyvek 80-90%-a alkalmatlan a tanulásra. Nem a diák logikája szerint készültek és nincs bennük rendszer. Példaként hadd említsem meg, hogy jelenleg a mi osztályunk magyarból a kiegyezés utáni időknél tart, történelemből a Rákóczi szabadságharcot vesszük, rajzból pedig a reneszánsz korát. Azt hiszem ezek alapján egyértelmű, hogy van mit tenni a következő években. Életem legmozgalmasabb éve volt! (GYŐR SÁNDOR EVANGÉLIKUS LELKÉSZ) Az új idők szele robbanásszerűen a katolikus egyháznál volt érzékelhető. Idén több száz gyereket írattak (írathattak) be hittanra. Ennek gyakorlati kivitelezéséhez nagy segítséget kaptunk az iskoláktól. Ők adják ugyanis a tantermet a hitoktatáshoz. Ez lényeges változás az eddigi évtizedekhez képest! Véleményem szerint az egyházak eddigi életét illetően sok mindent rá lehetett fogni a körülményekre. Az igazság azonban az, hogy aki akart dolgozni, az eddig is tette, aki meg nem, ezután sem fog... Nálam húsvétkor 14 felső tagozatos gyerek volt KERESZTELKEDNI! Ez a 800 ajkai evangélikushoz képest előremutató változás. A katolikusok ennél nagyságrendileg többen vannak. Olyan erősek, hogy például az új orgona munkálataihoz néhány hét alatt jelentős összeget gyűjtöttek. Érdekes az, hogy ebben a „szocialista” városban az országos átlagnál lényegesen magasabb az egyház szervezettsége ... A nyár elején a tanács felkérésére Finnországban voltam a pedagógus kórussal. Ennek fő oka az volt, hogy a finnek több mint 90%-a evangélikus. Feladatom új kapcsolatok teremtése volt. Augusztusban a dán püspök-érsek meghívására 3 hetet országukban töltöttünk feleségemmel. Igen barátságos, nyitott nép, ami a finnekről nem mondható el... A nyár végén a spanyol tv készített velem interjút. Ebben az összeállításban fellépett az ajkai pedagógus énekkar is. Kérdéseik lényege az volt, hogy a politikai változások mennyiben érintették az egyházi életet hazánkban. Novemberben jelent meg Vallásos gyermekek válaszolnak című könyvem. Ennek fő célja az volt, hogy egy összképet, felmérést - ha úgy tetszik mintavételt - adjon a mai tanítványaink gondolatvilágáról. A jövő évet tekintve aggódom a növekvő társadalmi feszültségek miatt, remélem azonban, hogy a döntő kérdésekben békés konszenzus születik majd. Erre mondom most azt, hogy: ÁMEN... A. TÓTH LAJOS Molnár Virág Győr Sándor A. Tóth Lajos felvételei RADNÓTI MIKLÓS JANUÁR Későn kel a nap, teli van még csordultig az ég sűrű sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. 1941. február 5. /<**■' /9&t Gálfy-Bódi Tamás illusztrációja BEKÖSZÖNTŐ(TT) Igen. Egy újabb esztendő. Az ünnepek eufóriája után a mindennapjaival, szürkeségével, győzelmeivel, rettegéseivel, biztatásaival, mint ahogy évszázadok, évezredek óta annyiszor. Ez a századvég talán csak annyiból biztatóbb most, hogy az elmúlt két év eseményei, főleg itt Közép-Kelet-Európában reménykeltőbbek a demokratizálódás folyamatában, mint mondjuk a Tiennanmen tér „közelében”. Talán az NDK-ban, Csehszlovákiában és Bulgáriában történő események (természetesen a moszkvai „átalakulásokat” is figyelembe véve) feljogosítanak arra, hogy bizakodóbbak legyünk. Romániában pedig egyre biztatóbb jelei vannak annak, hogy megmozdult a mozdíthatatlannak látszó, és leomlott a hallgatás fala. Tőkés László Temesvára ezt teszi... (tette). Kérdés, hogy milyen ára lesz? Van. (Közben tudjuk, megdöntötték a diktátor hatalmát.) Egy dologtól kell a legjobban tartanunk, hogy mi itt az országban nem tudjuk tovább vinni az „eseményeket”. Abszurdum lenne, ha Magyarország, ahol a legintenzívebben indultak el a reformok, a békés forradalom, most a XXI. század hajnalán „patópáloskodnánk”. Szerencsére a magyarság, bármennyire bebizonyította életképességét, és azt, hogy hagyományaival együtt hozzátartozik Európához, ahhoz a világhoz, mely az emberiség jövőjét is formálta, alakítja. Sajnos az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy pontosan azok, akik a „civilizáltabb” nyugathoz tartozónak mondják magukat, hagyták cserben a második világháborúkor Európa keletibb részét. Ismerve a történelmet nem ez volt az első, az utolsó eset. Reményt keltő az, hogy talán sikerült a „lelkiismeret-furdalás” állapotát előidézni náluk, magunkon pedig felfedezni az önazonosságra, a magunkra találásra törekvés szándékát. Ha ennyit sikerült az eltelt két esztendőben elérnünk (bár ennek hosszabb előzményei vannak), és felmutatni a világnak létezésünket, törekvéseink irányát, akkor nem éltünk, s élünk hiába. Ezért vagyok bizakodó. Bizonytalanságban pedig azért, mert számbelileg fogyatkozóban (mondhatják egyesek, hogy ez minőséget is jelenthet), és hitben elbizonytalanodva élünk, abban a hitben, mely jövőnket meghatározza, meghatározhatja... Tudnunk kell (kellene), hogy a bizalmat, ebben a pénz után való „hajkurászásban” jeleskedő létben, csak akkor nyerjük el azok részéről, akik segíteni akarnak rajtunk, ha biztosak vagyunk magunkban a reformok továbbvitelét illetően. Viszont ezt nem úgy kell majd megvalósítani, hogy azok szenvedjék meg, akik az elmúlt évtizedek „bűneiben”, hibáiban a legártatlanabbak. Az „elszámoltatás” úgy lenne helyénvaló, hogy akik eddig jócskán belenyúltak az állampénztárba és saját „vagyonocskájukat” gyarapították, azok fizessék vissza azt, és ne a nincstelenek zsebét forgassuk ki újból... Ezek a dolgok pedig már átvisznek az erkölcsi kategóriák körébe, mellyel szintén eléggé hadilábon állunk. Ezért kellene néha a tízparancsolat erre vonatkozó intelmeit felfrissítenünk... Gondolom, ezektől a „látleletektől” függetlenül nem vagyunk sem rosszabbak, sem jobbak az úgynevezett kisebb vagy nagyobb nemzetek fiainál. Talán csak az történt, hogy ebben az évszázadban különösen rosszul választottunk, és a legtöbbször a vesztesek oldalára kerültünk. Tudjuk jól (tapasztaltuk), hogy ebben az esetben a győzteseknek lett mindig igazuk. Ebből az állapotból pedig nem könnyű „kikecmeregni”. Ezért kell bizonyítanunk, bebizonyítanunk, hogy beleférünk úgy erkölcsi mint kulturális szempontból (bár ezt már többször igazoltuk), vagy gazdasági és politikai vonatkozásokban is a következő évszázad jövőképébe. Reméljük, „igyekezetünket”, fáradozásainkat honorálni fogja a „civilizált” világ, és visszafogad „kegyeibe”. Bár nekünk nem kegyekre van szükségünk, hanem „biztatásra”, és bizonyosságra. Közhely, de tudjuk: először segíts magadon, mert mások nem biztos, hogy megteszik... Egy nemzethez való tartozás feltételezi, hogy egyénenként is mindenki vállalja azt, ami sorsunkat, gyermekeink jövőjét jelenti: felépíteni úgy a demokráciát, az országot, Európát, a világot, hogy unokáinknak ne legyen egy évszázadnyi restelnivalójuk a hátuk mögött. PETHÓ LÁSZLÓ