Ajka - Ajkai Szó, 1990 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-06 / 1. szám

Szerződéskötés Unnában Annak tudatában, hogy a jövő­ben kialakítandó európai házban a népü­k egymás közötti megértésé­hez és a tartós, békés együttéléshez hozzájáruljon, Ajka város - Magyarországon és Unna város - a Német Szövetségi Köztársaságban elhatározta, hogy testvérvárosi szerződést köt. E szerződés alapján a két város kötelezi magát, hogy a kapcsolato­kat a polgárok, szervezetek, egye­sületek, szövetségek sokoldalú ta­lálkozásaival támogatja és felvirá­goztatja. Különös figyelmet fordí­tanak a különböző korú polgárok személyes kapcsolatainak kiépíté­sére és ápolására. A testvérvárosi kapcsolat fontos alkotó eleme a partnerország történelmének és kultúrájának megismertetése. Ajka és Anna városok megálla­podnak, hogy a mindkét felet ér­deklő szakterületeken kommunál­­politikai párbeszédet és tapasztalat­­cserét folytatnak. Mindkét város lehetőségeinek keretein belül minden támogatást megad a gazdasági kapcsolatok ki­építése és ápolása érdekében. A testvérvárosi szerződést ezennel ünnepélyesen aláírjuk. Unna, 1989. december 7. A szerződéskötés aláírása után AJKA VÁROS Schvarz Béla tanácselnök UNNA VÁROS W. Dördelmann polgármester K. Dunker városigazgató Milyen volt? Milyen lesz? (t?­­­ MJJ­TVÉGI KORKÉP !) Év végi körképünkben megkerestünk néhány AJKAI POLGÁRT, aki vélemé­nyünk szerint kicsiny „szeletét” adja a városi összképnek. Válaszaikat kértük arról, hogy milyen volt számukra az elmúlt esztendő, és mit várnak 1990-től. Véleményük remélhetően néha összetalálkozik az olvasóéval is. S ha ez így lesz, akkor nem dolgoztunk hiába! 4 A változások még nem értek ide (MOLNÁR VIRÁG 3.-OS GIMNAZISTA) Sok változást nem hozott számunkra ez az év. A reformokból itt még semmi sem érző­dik. Tudjuk persze, hogy ezek tervek, elkép­zelések, amelyek végrehajtásához idő kell. Glatz Ferenc személyében kellő garanciát lá­tunk ehhez, a kérdés csupán az, hogy ő marad-e a tárca élén az új kormányban. Re­méljük, igen. A nyelvoktatás reformja a sajtó­ból már ismert. Nálunk az elsősök 4 nyelvből választhattak, így náluk német, angol és fran­cia szakos csoport indult, az oroszra nem volt elég jelentkező. A politikai változások ke­vésbé érdeklik a diákokat. Minden osztályban van egy két-három fős mag, akik érdeklődnek ezek iránt, és szünetekben vitáznak róluk. A népszavazás volt, ami többeket véleményre késztetett, bár mi még nem szavazhattunk. Ha mód lett volna rá, én egy nemmel és három igennel szavaztam volna. A nyár számomra munkával telt. Augusz­tusban egy történelemdolgozatot készítettem az országos tanulmányi versenyre. Szinte na­ponta fordultam meg a megyei levéltárban. E­mellett angol és magyar korrepetálást vállal­tam. Egy kevés idő jutott a pihenésre, amit Gyenesdiáson töltöttem. Szerintem a radikális változásokat az általános iskolai oktatásban kell elkezdeni, hogy egyáltalán fogadóképesek legyenek a tanulók a középiskolás tananyagra. Én úgy látom, hogy a jelenlegi tankönyvek 80-90%-a alkalmatlan a tanulásra. Nem a diák logikája szerint készültek és nincs bennük rendszer. Példaként hadd említsem meg, hogy jelenleg a mi osztályunk magyarból a kiegyezés utáni időknél tart, történelemből a Rákóczi szabadságharcot vesszük, rajzból pedig a rene­szánsz korát. Azt hiszem ezek alapján egyértel­mű, hogy van mit tenni a következő években. Életem legmozgalmasabb éve volt! (GYŐR SÁNDOR EVANGÉLIKUS LELKÉSZ) Az új idők szele robbanásszerűen a katoli­kus egyháznál volt érzékelhető. Idén több száz gyereket írattak (írathattak) be hittanra. En­nek gyakorlati kivitelezéséhez nagy segítséget kaptunk az iskoláktól. Ők adják ugyanis a tantermet a hitoktatáshoz. Ez lényeges válto­zás az eddigi évtizedekhez képest! Véleményem szerint az egyházak eddigi életét illetően­ sok mindent rá lehetett fogni a körülményekre. Az igazság azonban az, hogy aki akart dolgozni, az eddig is tette, aki meg nem, ezután sem fog... Nálam húsvétkor 14 felső tagozatos gyerek volt KERESZTELKEDNI! Ez a 800 ajkai evangélikushoz képest előremutató változás. A katolikusok ennél nagyságrendileg többen vannak. Olyan erősek, hogy például az új orgona munkálataihoz néhány hét alatt jelen­tős összeget gyűjtöttek. Érdekes az, hogy ebben a „szocialista” városban az országos átlagnál lényegesen magasabb az egyház szer­vezettsége ... A nyár elején a tanács felkérésére Finnor­szágban voltam a pedagógus kórussal. Ennek fő oka az volt, hogy a finnek több mint 90%-a evangélikus. Feladatom új kapcsolatok te­remtése volt. Augusztusban a dán püspök-ér­sek meghívására 3 hetet országukban töltöt­tünk feleségemmel. Igen barátságos, nyitott nép, ami a finnekről nem mondható el... A nyár végén a spanyol tv készített velem interjút. Ebben az összeállításban fellépett az ajkai pedagógus énekkar is. Kérdéseik lé­nyege az volt, hogy a politikai változások mennyiben érintették az egyházi életet ha­zánkban. Novemberben jelent meg Vallásos gyermekek válaszolnak című könyvem. En­nek fő célja az volt, hogy egy összképet, felmérést - ha úgy tetszik mintavételt - adjon a mai tanítványaink gondolatvilágáról. A jövő évet tekintve aggódom a növekvő társadalmi feszültségek miatt, remélem azon­ban, hogy a döntő kérdésekben békés kon­szenzus születik majd. Erre mondom most azt, hogy: ÁMEN... A. TÓTH LAJOS Molnár Virág Győr Sándor A. Tóth Lajos felvételei RADNÓTI MIKLÓS JANUÁR Későn kel a nap, teli van még csordultig az ég sűrű sötéttel. Oly feketén teli még, szinte lecseppen. Roppan a jégen a hajnal lépte a szürke hidegben. 1941. február 5. /<**■' /9&t Gálfy-Bódi Tamás illusztrációja BE­KÖSZÖNTŐ(TT) Igen. Egy újabb esztendő. Az ünnepek eufóriája után a mindennapjaival, szürkeségével, győzelmeivel, rettegései­vel, biztatásaival, mint ahogy évszázadok, évezredek óta annyiszor. Ez a századvég talán csak annyiból biztatóbb most, hogy az elmúlt két év eseményei, főleg itt Közép-Ke­let-Európában reménykeltőbbek a demokratizálódás folya­matában, mint mondjuk a Tiennanmen tér „közelében”. Talán az NDK-ban, Csehszlovákiában és Bulgáriában történő események (természetesen a moszkvai „átalakuláso­kat” is figyelembe véve) feljogosítanak arra, hogy bizako­dóbbak legyünk. Romániában pedig egyre biztatóbb jelei vannak annak, hogy megmozdult a mozdíthatatlannak látszó, és leomlott a hallgatás fala. Tőkés László Temesvára ezt teszi... (tette). Kérdés, hogy milyen ára lesz? Van. (Közben tudjuk, megdöntötték a diktátor hatalmát.) Egy dologtól kell a legjobban tartanunk, hogy mi itt az országban nem tudjuk tovább vinni az „eseményeket”. Abszurdum lenne, ha Magyarország, ahol a legintenzíveb­ben indultak el a reformok, a békés forradalom, most a XXI. század hajnalán „patópáloskodnánk”. Szerencsére a magyarság, bármennyire bebizonyította életképességét, és azt, hogy hagyományaival együtt hozzátartozik Európá­hoz, ahhoz a világhoz, mely az emberiség jövőjét is formál­ta, alakítja. Sajnos az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy pontosan azok, akik a „civilizáltabb” nyugathoz tartozónak mondják magukat, hagyták cserben a második világháború­kor Európa keletibb részét. Ismerve a történelmet nem ez volt az első, az utolsó eset. Reményt keltő az, hogy talán sikerült a „lelkiismeret-furdalás” állapotát előidézni náluk, magunkon pedig felfedezni az önazonosságra, a magunkra találásra törekvés szándékát. Ha ennyit sikerült az eltelt két esztendőben elérnünk (bár ennek hosszabb előzményei vannak), és felmutatni a világnak létezésünket, törekvéseink irányát, akkor nem éltünk, s élünk hiába. Ezért vagyok bizakodó. Bizonytalanságban pedig azért, mert számbelileg fogyatkozóban (mondhatják egyesek, hogy ez minőséget is jelenthet), és hitben elbizonytalanodva élünk, abban a hitben, mely jövőnket meghatározza, meghatározhatja... Tudnunk kell (kellene), hogy a bizalmat, ebben a pénz után való „hajkurászásban” jeleskedő létben, csak akkor nyerjük el azok részéről, akik segíteni akarnak rajtunk, ha biztosak vagyunk magunkban a reformok továbbvitelét illetően. Viszont ezt nem úgy kell majd megvalósítani, hogy azok szenvedjék meg, akik az elmúlt évtizedek „bűneiben”, hibáiban a legártatlanabbak. Az „elszámoltatás” úgy lenne helyénvaló, hogy akik eddig jócskán belenyúltak az állam­­pénztárba és saját „vagyonocskájukat” gyarapították, azok fizessék vissza azt, és ne a nincstelenek zsebét forgassuk ki újból... Ezek a dolgok pedig már átvisznek az erkölcsi kategóriák körébe, mellyel szintén eléggé hadilábon állunk. Ezért kellene néha a tízparancsolat erre vonatkozó intelmeit felfrissítenünk... Gondolom, ezektől a „látleletektől” függetlenül nem vagyunk sem rosszabbak, sem jobbak az úgynevezett kisebb vagy nagyobb nemzetek fiainál. Talán csak az történt, hogy ebben az évszázadban különösen rosszul választottunk, és a legtöbbször a vesztesek oldalára kerültünk. Tudjuk jól (tapasztaltuk), hogy ebben az esetben a győzteseknek lett mindig igazuk. Ebből az állapotból pedig nem könnyű „kikecmeregni”. Ezért kell bizonyítanunk, bebizonyíta­nunk, hogy beleférünk úgy erkölcsi mint kulturális szem­pontból (bár ezt már többször igazoltuk), vagy gazdasági és politikai vonatkozásokban is a következő évszázad jövőké­pébe. Reméljük, „igyekezetünket”, fáradozásainkat honorálni fogja a „civilizált” világ, és visszafogad „kegyeibe”. Bár nekünk nem kegyekre van szükségünk, hanem „biz­tatásra”, és bizonyosságra. Közhely, de tudjuk: először segíts magadon, mert mások nem biztos, hogy megteszik... Egy nemzethez való tartozás feltételezi, hogy egyénenként is mindenki vállalja azt, ami sorsunkat, gyermekeink jövőjét jelenti: felépíteni úgy a demokráciát, az országot, Európát, a világot, hogy unokáinknak ne legyen egy évszázadnyi restelnivalójuk a hátuk mögött. PETHÓ LÁSZLÓ

Next