Ajka - Ajkai Szó, 2018 (31. évfolyam, 1-44. szám)

2018-01-19 / 1. szám

31. évfolyam, 1. szám, 2018. január 19., péntek A város lapja ÉVÉRTÉKELŐ - A fogadáson nyert város Ez az év is jól ■ Csaknem kétszázan kaptak meghívót Schwartz Béla polgármestertől az újévi kö­szöntőre és évértékelőre. Köztük gazdasági egységek és intézmények vezetői, valamint két országgyűlési képviselő, Rig Lajos (Jobbik) és Gőgös Zoltán (MSZP) is. A vendégek a színházterem­ben élvezhették végig az este eseményeit. Először Zséda va­rázsolta el őket csodálatos dala­ival és hangjával, majd a városi televízió anyagaiból láthattak egy összefoglalót a Varga And­rea és Cernák Róbert szerzőpá­ros jóvoltából. Ezt követően a polgármester mondta el évértékelőjét, ami három pilléren nyugodott. Át­tekintette a gazdaságban lezaj­lott folyamatokat, az önkor­mányzat munkáját, majd kitért a város működését befolyásoló személyi változásokra. A gazdaságról szólva öröm­mel számolt be arról, hogy csökkent, bár nem szűnt meg az égető létszámhiány a terme­lő üzemeknél, amelyek nagy részénél a termelékenységi mutatók is örvendetesen javul­tak. Ezen a ponton kiemelte a Napcsillag Kft-t, ahol 27 száza­lékkal nőtt az intenzitás mérő­száma. Voltak olyan cégek, ahol állandó, sőt csökkenő létszám mellett sikerült bővíteni a ter­melést. Sajnos a MAL Zrt. eredmé­nyei az ismert okok következ­tében visszaestek, de utódcé­gei így is kitettek magukért, mintegy 15 milliárd forinttal járulva hozzá a városban mű­ködő cégek gazdasági eredmé­nyéhez. A legnagyobb ajkai üzemek működési eredményeiről egy kiadvány is készült, amit az est minden résztvevője kézbe ve­hetett. Mint Schwartz Béla elmond­ta, az eredményes gazdálkodás jelenti az alapját annak, hogy az idei évben három sportcsarnok is épülhet, illetve újulhat meg, ami javítja a már működő egye­sületek munkakörülményeit és a közönségnek is kedveznek. Említette a jégcsarnokot, a ko­sárlabda csarnokot és a régi ké­zilabda csarnok felújítását. Név szerint kiemelte a sportot leg­nagyobb mértékben támogató cégeket, így a Poppe + Potthoff Hungária Kft valamint, a Bour­ns Alkatrészgyártó Kft. és az L. Z. Form vezetőinek pozitív hozzáállását. Az önkormányzat számára nehéz év volt a 2017-es - állítot­ta a polgármester. Lezajlott egy vezetőváltás a kórháznál, de a szakmai munka sajnos ezt kö­vetően átpolitizálódott. Az új főigazgató erőfeszítéseit sem ko­ronázta az elvárt siker, ha mér­leget vonnánk, még mindig az előző vezetés eredményei domi­nálnának, az „új” CT beszerzése ellenére is. A kórház esetében kívánatos lenne, hogy Ajkán élő és itt sikeres pályát befutó orvo­sok miatt legyen híres a kórház és nem másodállásban ide csá­­bítottaké, akiknek az identitás­­tudata is másképpen működik. A bölcsődékben 95 gyermek elhelyezését lehet megoldani, de sajnos ennek negyedének megfelelő létszámot sajnos ed­dig el kellett utasítani. Örven­detes, hogy tavaly rekordszámú gyermek született a városban, az biztató a jövőre nézve. Aj­kán 800-an járnak óvodába és ezekben az intézményekben a szakmai munka színvonala is kiválónak nevezhető. Az általános és középisko­lai oktatás sok izgalmat rejt Schwartz Béla szerint. A KLIK erőfeszítéseit nem kíséri mindig az elvárt eredmény, a gimnázi­um és a zeneiskola együttmű­ködése is sok kérdőjelet tartal­maz. Szerencsére voltak nyugodt szigetek is az oktatásban, pél­dául gyors fejlődésnek indult a Szent István Király Római Ka­tolikus Általános Iskola. Nőtt a tanulók létszáma és lerakták egy új tornaterem alapkövét is. „Köszönjük esperes úr!” - szólt a pulpitusról a polgármester. A kulturális élet annyira gazdag és sokrétű Ajkán, hogy nehéz lenne bármit is kiemel­ni belőle. A lényeg: mindenki megtalálhatja az igényeihez legközelebb álló művelődési és szabadidő eltöltési lehetőséget. A szociális ágazat minden gondja ellenére jól működik, de a fejlesztésekre itt is szükség van. Épül majd új integrált in­tézet a Sport utcában, ahol idő­sek és a legfiatalabbak találnak számukra szükséges szolgálta­tásokra. (Folytatás a 2. oldalon: Új emberek a szorítóban) indult A polgármester értékel (Fotó: Györkös) Zsóka sokat tanult a bajnokságon A 10 esztendősen már világbajnoki ezüstérmes, kiváló sakkozó Gaál Zsóka január 5 és 13 között részt vett a Budapesten zajló Perényi Béla évadnyitó nyílt egyéni sakk versenyen, amelynek első versenyét már a nyitó napon meg is nyerte az erős mezőny ellenére. A versenyen hét ország, Magyarország, Örményország, Anglia, Angola, Franciaország, Németország és India 84 sakkozója bizonyította tudását. Zsóka szüleitől megtudtuk, hogy a kislány remekül küzdött, az elvárásoknak meg­felelően 50 százalékot teljesített a felnőttek mezőnyében, így elmondható, hogy nagyon hasznos, tanulságos volt a verseny 9 napja számára. TA ■ Megszűnhet végre a por és pernyehullás a városban Új tulajdonos az erőmű élén Megkezdődött az erőmű több lépésből álló, teljes körű átvizs­gálása, miután 2017. december 28-án a Bakonyi Erőmű Zrt. többségi tulajdonrészét hosszú távú szakmai befektetési céllal megvásárolta a Veolia Energia Magyarország Zrt., így meg­szűnhet az évek óta tartó korom- és pernyehullás a városban - hangzott el a Ajka Város Önkor­mányzata és a Veolia Zrt. közös sajtótájékoztatóján január 9-én. Az új többségi tulajdonos komoly tapasztalattal rendel­kezik biomassza alapú, illetve vegyes energiaforrással műkö­dő erőművek üzemeltetésében és korszerűsítésében, számos magyarországi hőerőmű felújí­tását tervezte és valósította már meg sikeresen. Célja, hogy az ajkai erőmű is Magyarország legkorszerűbb létesítményei kö­zött foglaljon helyet, ezért már idén 800 millió forintot fordíta­nak fejlesztésre - derült ki Palkó György vezérigazgató tájékozta­tójából, aki arra is rámutatott, hogy a lakosság életét évek óta megkeserítő korom- és pernye­hullás megszüntetését célozza a korszerűsítés, ami egyben haté­konyabbá is teszi az erőmű mű­ködését. A vezérigazgató elmondása alapján a tulajdonosváltás új korszakot nyit az erőmű életé­ben, hiszen cégük elkötelezett a fenntartható fejlődés irányában, amelyhez a szakmai tapaszta­latuk, valamint a műszaki és gazdasági hátterünkre is meg­van, hiszen a Veolia Zrt. érde­keltségébe tartozik a dorogi, a pécsi, a szakcsi erőmű, valamint a nyíregyházi, debreceni és száz­halombattai fűtőmű is. A Veo­lia cégcsoport 50 hazai önkor­mányzat több létesítményét, 85 állami és középületet, 28 egész­ségügyi intézményt és 31 ipari telephelyet lát el energiával. A vezérigazgató arról is be­szélt, hogy az ajkai erőműben működő technológia nagyban hasonlít a pécsi erőműhöz, amelyet a világ egyik vezető bi­omassza erőművévé sikerült fej­leszteni. A pécsi erőmű, amely jelenleg 50 megawattnyi zöl­dáramot termel, a világ egyik legnagyobb szalmatüzelésű fű­tőműve. A vezérigazgató itt egy autó hasonlattal élt, miszerint az ajkai erőmű most olyan, mint egy régi Lada, amit a pécsihez hasonló „versenyautóvá” szeret­nének alakítani. Schwartz Béla polgármes­ter hangsúlyozta, hogy az el­múlt években számos panas­­­szal fordult az önkormányzat a korom- és pernyehullás miatt a politikusok, valamint a ható­ságok irányába, de nem kaptak segítséget, ezért a város lakói sokat szenvedtek. Örömét fejezte ki, hogy a Veolia Zrt. vásárolta meg az erőművet és kifejezte bizakodását, hogy az új tulajdo­nos intézkedései következtében megszűnik a cég által okozott környezetszennyezés belátha­tó időn belül. Kiemelte, hogy az önkormányzat együtt fog működni a vállalatcsoporttal a pozitív változások érdekében és segíti a megfelelő feltételek meg­teremtését, amelynek első eleme a telekadó csökkentése már meg is valósult négyzetméterenként 200 forintról 5 forintra, hiszen a cég jelezte, hogy az üzemen kívüli területeken megtörténik a rekultiváció és elkezdődnek a beruházások. A polgármester szerint koráb­ban többször érte az a vád az ön­­kormányzatot, hogy a telekadó emelésével a város jelentősen megterheli az erőművet. Most már erre sem lehet panasz. A sajtótájékoztatón az is nyil­vánvalóvá vált, hogy az erőmű jelenleg nagyobb részt biomas­­­sza - faapríték és mezőgazdasági melléktermékek -, kisebb mér­tékben szén felhasználásával állít elő gőzt a timföldgyár és az ajkai távhőhálózat számára, valamint évente 320 ezer megawattóra vil­lamos energiát termel. A 131,6 MW villamos- és 360 MW be­épített, névleges hőteljesítményű létesítmény 285 dolgozónak biz­tosít munkát. Sze­­m­ ­erűsen tekintve a jövőbe (Fotó: Lékó)

Next