Ajka - Ajkai Szó, 2023 (36. évfolyam, 1-44. szám)

2023-08-04 / 27. szám

A város lapja II' & ; ' Megújult a jövesztőgép 2. oldal Szurkolói ankét volt az FC Ajkánál 7. oldal * / m., £» *. y* ■w\ „ KSH­T -és Kertápoló ­Az uborka betegségei 8. oldal f. 4 .F 2 *• i­I , Jmw_ j­j '-‘I« i­é­y 36. évfolyam, 27. szám, 2023. augusztus 4., péntek Peter Svidler nyerte a Csaba Árpád emlékversenyt, Gaál Zsóka két harmadik helyezést szerzett . A nemzetközi sakkélet neves versenyzőivel is össze­mérhették tudásukat a hazaiak a nyolcadik alkalommal megrendezett Csaba Árpád Emlékverseny 2023-as Nyílt Rapid Sakkbajnokságon, ami július 20. és 22. között zaj­lott a kosárlabda csarnokban. A megnyitón a város ne­vében Dorner László alpol­gármester köszöntötte a sak­kozókat és a szervezőket. El­mondta, hogy Ajka szeretettel várta az eseményre érkezőket, reméli, hogy jól érzik magu­kat és visszatérnek később is. Az idei év jubileum is egy­ben, ugyanis 100 éve alakult az ajkai Bányász Sportkör, amelynek egyik szakosztálya a sakkozóké. A város megadja a szükséges támogatást a mű­ködésükhöz. Csaba Árpád­ról, akinek az emlékét őrzi az évente megrendezett verseny, elmondta, hogy sokat köszön­het neki a sportág, edzőként és emberként is példakép volt. Az alpolgármester köszönetet mondott a családnak azért, hogy Ajka adhat otthont a versenynek, valamint a segí­tőknek, Mihályfi Gábornak és Czingler Sándornak. Ifj. Csaba Árpád a megnyitón elmondta, hogy az idén nem­zetközi a verseny, ennek meg­felelően nagyon erős a mezőny. Perkovics Géza, a Veszprém megyei Sakkszövetség elnöke a 100. évfordulóra emlékérmet adott át Mihályfi Gábornak, a Bányász Sportkör sakk szak­osztálya vezetőjének. A verseny utáni értékelésé­ben Csaba Árpád kérdésünkre elmondta, hogy izgalmas, em­beremlékezet óta a legerősebb volt a mostani, nyolc hónapos előkészítő munka után meg­rendezett sakkverseny, létszá­mában és rangjában egyaránt. Bebizonyosodott, hogy a ma­gyar sakkozóknak van helyük a nemzetközi mezőnyben. Bár a világ elitjéből érkezett játé­kosok uralták az élmezőnyt, a magyarok sem vallottak szé­gyent. Mihályfi Gábor elmondta, hogy talán az országban nincs még egy olyan város, amelyik annyit áldoz a sakkra, mint Ajka. Kiemelkedő támogató­juk a Sentimento Kft. ügyve­zető tulajdonosa Simon J. Ger­gely, valamint Csaba Árpád. Tavaly részt vettek az Európai Klubcsapatok Ligáján, ahol a 70 csapatból a 15. helyen végeztek. Jó sakkozókat iga­zoltak le, akik nagymesterek, vagy nemsokára nagymeste­rek lesznek. Céljuk a Szuper Liga bajnoki címének meg­szerzése. Peter Svidler Oroszországból érkezett. Az eredményhirdetés előtt kérdésünkre elmondta, hogy nagyon élvezetes, profin megszervezett verseny volt. A lebonyolítás hibátlanul sike­rült, ami ilyen nagy létszám­nál nagyon ritka. A versenyről szólva elmondta, úgy indult, hogy az indiai versenyző, Praggnanandhan megállít­hatatlannak tűnt (hétből hét nyertes partival), aztán kika­pott Parhamtól, majd hirtelen Parham tűnt megállíthatatlan­nak, amikor legyőzte őt, ezzel megközelítette fél pontra. Par­ham azonban ekkor kissé elbi­zonytalanodott és ezzel min­denki hirtelen esélyhez jutott. - Szerencsésnek érzem ma­gamat, hogy az utolsó két for­dulóban tudtam élni ezzel az eséllyel - tette hozzá a bajnok, aki először vett részt ezen a versenyen. Az évforduló tiszteletére nemzetközivé bővült verse­nyen 17 ország 297 sakkozója ült asztalhoz. A Nyílt Magyar Rapid Bajnokság győztese Peter Svidler lett, a második Maghsoodloo Parham, a har­madik Ljugirov Sanan. Leg­jobb magyarként a tizedik helyen végzett Balog Imre. A tizenötös listára Balogh Csaba tizenkettedikként, Aczél Ger­gely tizenötödikként került fel. Az ajkai Gaál Zsóka a 18 éven aluliaknál és a magyar női rapid kategóriában is a harmadik helyen végzett. A díjakat Pad Ferenc önkor­mányzati képviselő adta át a nyerteseknek. (ta­ M (Fotó: Gyarmati) A bajnok gondol a legifjabb követőire is (Fotó: Gyarmati) Fesztivál a roma kultúra megismertetéséért ■ Második alkalommal adott otthont a város az Ajkai Roma Kulturális Művészeti Fesztiválnak július 22-én. Az egész napos rendezvényen számos roma származá­sú képzőművész, zenész, táncos mutatkozott be népes közönség előtt. A megnyitóra, délelőtt 11 órára sokan érkeztek Padragkút városrészből, a főszervező Farkas András, ma már sikeres énekművész, operaénekes lakó­helyéről. A szervezők ekkor tették fel a festők képeit a terem falára. Navracsics Tibor miniszter, a térség országgyűlési képvi­selője köszöntőjében kihang­súlyozta, hogy a roma közös­ségek az utóbbi időben egyre sikeresebben találják meg azt az önkifejezés formát, amely lehetővé teszi, hogy a hátrá­nyos szociális helyzetből ki­lépve elkezdjék építeni azokat a személyes karrier utakat, amelyek összefonódva lehető­vé teszik, hogy a roma polgá­rosodás is nagyobb ütemben valósulhasson meg. Magyar­­ország mindannyiunk közös hazája, a románok, svábok, horvátok, romák, zsidók, ma­gyarok csak akkor tudják si­keressé tenni az országot, ha mindenki egyéni és közösségi szinten is megtalálja a boldog­ságát. (folytatás a 2. oldalon) Navracsics Tibor roma identitású festőművészek képei előtt tartotta megnyitóját (Fotó: Gyarmati) Titkolózunk Hány híradó tudósítás végződik úgy, hogy „megkér­deztük a minisztériumot, hogyan kommentálnák az eseményt, de adásunkig nem válaszoltak...” - de hány. Mondhatnánk, hogy túl rövid volt az idő, nem találtak illetékest a válaszadásra, vagy hogy szerettek volna, de valami közbejött. Csakhogy a trendek azt mutatják, hogy legtöbbször nincs is mit válaszolni, vagy túlságosan bor­­nírt dolog (baromság) lehetett volna csak az a bizonyos válasz a felvetett kérdésre. Na persze, ha választ kap az újságíró, vagy parlamenti képviselő az országgyűlésben, abban sincs túl sok kö­szönet. Néhány hete - mi is megírtuk - egy Jobbik-kon­zervatív képviselő kérdezett valami aktuális dolgot Rét­­váry Bencétől, aki válasz helyett felidézte a Gyurcsány kormány visszásságait és széles ívben elfelejtette érin­teni a hozzá intézett kérdés lényegét. De vegyük a miniszterelnök oly’ nagyon várt tusványo­­si beszédét, amit a „béke" jegyében tartott. Ha valaki nagyon figyelt, akkor sem hallhatott a békéről semmi meghatározót, mint ahogyan napjaink legégetőbb prob­lémáiról, az inflációról, az egészségügy és az oktatásügy helyzetéről sem. Ezek az ország legfőbb végrehajtó ha­talmi emberének úgy tűnik, nincsenek is. Vagy nem fon­tosak. Sokszor persze - legyünk megértőek -, főleg az alacso­nyabb államigazgatási szinteken, vagy az erőszakszer­vezeteknél szakemberhiány is hátráltathatja a kérdések megválaszolását. A vármegyei rendőrkapitányságnál például lapzártánk idején már hatodik hete tart az a vizsgálat, ami a csékúti ételmérgezés hátterét vizsgálja. Az illetékes szóvivő kérdésünkre azt sem tudta megvá­laszolni, mi a határideje az ilyen eljárásoknak. Vagy nem tudja, vagy eltitkolja, az eredmény ugyanaz. Titkok vesznek körül bennünket, bár szó ami szó, néhány bírósági határozat már a titkok fellebbentését szorgal­mazza. Megtudhatjuk - talán -, hogy mi van a tizenhá­rom évvel ezelőtt tíz évre titkosított kormányhatároza­tokban és esetleg azt is, hová lett az a rengeteg közpénz milliárd, amivel Mészáros Lőrinc vagyonát gazdagítottuk a Mátrai Erőmű visszavételekor. Lassan minden kiderül. Csak megérjük. L.S. m Az Ajkai Szó újság terjesztése Tisztelt Olvasónk! Amennyiben nem kapja meg újságját a szokott időben, azonnal írjon e-mail-t a terjesztesipanasz@gmail.com címre, vagy hívja a 06/30-9930-364-es telefonszámot, hogy panaszát mielőbb orvosolhassuk.Lékó Sándor ÁSz főszerkesztő Az Ajkai Szó főszerkesztője: Lékó Sándor leko.sandor@gmail.com Az ajkaiszo.hu (Ajkai Szó Online) felelős szerkesztője: Varga Barbara ajkapress@gmail.com Az Ajka TV főszerkesztője: Cernák Róbert tvajka@gmail.com

Next