Ajka - Ajkai Századok, 2004 (1. évfolyam, 1. szám)
Németh István: Bvatopeszif fl szó kevés és száll minként a szellő, jer hát í Múzsa, csókold meg homlokom, hogy kedvemet ne árnyékolja felhő és ragyogjon a nap a hombokon, hol mint a nyáj, kis házak^legelészneki s köztük^pásztorként gyárkémény őrködik,^ dicsőségére serény, dolgos észnek, melyen a szem most elgyönyörködük. Il szó kevés, ha nincsen kőbe vésve, s a toll, papír pár eszközne íj szegény, de szólni róla soha nincs lekésve; hogyan ölt testet itt a költemény, mely sorait víg új utcákkal írja az anyaföldre, kp patak, körül, s a néma száj, mely múltat vissza sírna; a ki élni vágy, az mind velünk örül. fl szó kevés csak, tett szülhet csodákat, miről a költő hozsannát dalol, kunyhó helyén építve palotákat, ahol az élet lüktet, zakatol, s nő óriásra kis falum a tájon; Büszke csillagként (Bakony homlokán, s izzik, miként a tüzes csókba szájon, égre vetítve fényt az éjszakán. fl szó kevés, de ennél többet ér ma kemény ököl, mely sújt és simogat, és a szem6ért hű munka lesz a dézsma; széke a hér, mely hív és csalogat állni a sort, hogy mind valóra váljon mit unokánk szemével olvasunkv most hitszegőt, henyét szem ne takákjon! - így üdvözödekfiú városunk! (megjelent a tapló 1959. november 1-jei számában)