Ajka - Ajkai Századok, 2023 (16. évfolyam, 17. szám)

Tartalom

Ajkai Századok XVI. évfolyam 2023. december nagy szakmai alázattal, a tanulók iránti feltétlen tisztelettel és szeretettel oktattak az elmúlt évtizedek­ben, s készítették fel tanítványaikat eredményesen az érettségire, a szakmai vizsgákra, a felsőfokú to­vábbtanulásra, valamint a különböző versenyekre. Iskolánk az itt dolgozók színvonalas oktató-nevelő munkájának köszönhetően a megyében, sőt országos szinten is jegyzett intézmény maradt az évtizedek során. Az oktatás mellett nagy hangsúlyt helyeztek az elődök is a fiatalok nevelésére, az alapvető em­beri értékek átadására. Az intézményünkben végzett közel nyolcezer fiatal többsége nem csak szakmai felkészültségével, de az alma mater tudatos értékközvetítő tevékenységének eredményeként példamu­tató emberi értékeivel is kitűnt környezetéből. Természetesen a felsorolt sikerekhez folyamatosan szükség volt felkészült és elhivatottan dolgozó gazdasági­ és technikai személyzetre, akik szintén szív­ügyüknek tekintették az iskola eredményes működését, s napi munkájukkal nagyban hozzájárultak az említett pozitív iskolaképhez. Köszönet valamennyi munkatársunknak áldozatos munkájáért. Intézményünk jelenleg hat és négy évfolyamos gimnáziumi képzést folytat. Kiemelt figyelmet for­dítunk tanulóink magyar- és idegen nyelvi kommunikációs készségének fej­lesztésére, a digitális kompetenciáik erősítésére. Gimnáziumunk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggon­dozásra. Ennek keretében - az érettsé­gire és ezzel a sikeres továbbtanulásra való felkészítésen túl - rendszeresen in­dítjuk tanulóinkat a különböző tanulmá­nyi-, művészeti- és sportversenyeken, ahol sokan országos, sőt a sport terén többen olimpiai-, világ- illetve Európa bajnoki eredménnyel is büszkélkedhet­nek. A hagyományápolást is fontos feladatunknak tekintjük. Számos eseménnyel emlékezünk évről évre az iskola névadójára. 1969 óta kerül megrendezésre a diákság egészét megmozgató Bródy Nap, 1989 óta minden évben megszervezzük a Megyei Bródy Fizikaversenyt, az utóbbi tíz évben a Bródy gálán mutatkozhatnak be tehetséges diákjaink, s az elmúlt két évben a Megyei Bródy Idegen Nyelvi Fordí­tóversenyt is sikerrel bonyolítottuk le. Húsz tanulónk és két kollégánk részt vett a város által kezde­ményezett és koordinált Bródy Szupermen projektben, irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal járul­tak hozzá a program sikeréhez. Digitalizált világunkban néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni az emberről! Visszaemlékezé­semet - azonosulva az Alibaba technológiai cég alapítójának (Jack Ma) gondolatával - a következő idézettel zárom: ,, Oktatásunkat úgy kell alakítani, hogy gyermekeinket megtanítsuk, miként legyenek minél inkább emberek a gépek korában. Egy gépnél nehezebb okosabbnak lenni, de bölcsebbek mindig lehetünk. ” E bölcsesség birtokában kívánok még legalább 70 sikeres évet az Ajkai Bródy Imre Gimnázium­nak! Felhasznált forrás: Az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola jubileumi évkönyve 1953-2003., Szerkesztette: BURJÁN Károly, NAGY Zoltánná. Ajka, Bródy Gimn., 2003. A 2020-2021-ben megújult jelenlegi iskolaépület (fotó: a szerző) 46

Next