Aszód - Aszódi Tükör, 1991 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1991-06-01 / 6. szám

TÜKÖR ASZÓDI MOZAIKOK * ASZÓDI MOZAIKOK * ASZÓDI MOZAIKOK *­ ASZÓDI MOZAIKOK Ballagás és zászlóavatás a Gimnáziumban tsős, borongás idő fogadta május 11-én a ballagó diá­kokat és a gimnáziumba érkező vendégeket. Az idő miatt még a bensőséges ünnepséget is le kellett rövidíteni. Az örömteli pillanatokat azonban ez sem zavar­hatta meg: a végzős diákok ajándékaként új zászlót avatott az iskola. A ballagóktól Frajna Miklós igazgató úr meleg szavak­kal­­ búcsúzott­ jutalmakat, s már megkapták az utolsó iskolai kitüntetésekt, "csak" a nagy erőpróbák vannak hátra: érettségi, felvételi. Sok sikert kívánok hozzá! GIMIS MAJÁLIS Második alkalomnál került sor a Gimnázium és a Gimná­zium Baráti Egyesülete szervezésében a majálisra. Az idén a Domonyvölgyi első tóhoz hívták a résztvevőket. A majális a gimnáziumban kezdődött. Az épületben az elsősök "Keleti-bazárt" rendeztek, ahol a már elavult, nem használt tárgyaikat árulták pár forintért. Kinn a pályán a második és harmadik osztályos lányok fociztak, kézilabdáz­tak. Amikor az itteni programoknak vége lett, busszal men­tünk ki a tóhoz. Útközben a Petőfi forrásnál megálltunk, ahol elhangzott a költő Galgapartihoz című verse. A tónál már szólt a zene, állt a büfé. Az osztályok külön-külön letáboroztak, és megkezdődött a főzőverseny. A zsűri a sokféle paprikáskrumpli közül a francia­ tagozatosok "rabló-mócsingját" ítélte a legjobbnak. Játékra is volt le­hetőség. Különböző asztali játékok szórakoztatták a részve­vőket. Az öregdiákok - bár nem voltak sokan - az arcukról ítélve így is nagyon jól érezték magukat. Az idő nagyszerű volt,a nap ugyan néha visszabújt a felhők mögé, de pár perc múlva annál erősebben sütött. Ebéd után többen focizni mentek, de volt, aki az árnyékban Üldö­­gélést választotta egy jégkrém társaságában. Ahogy az idő telt, az ég is egyre felhősebb lett, és hazatérésre készte­tett bennünket. Szép élményekkel és azzal a reménnyel búcsúztunk, hogy jövőre is lesz ilyen majális. Tukora Veronika I.c osztály Halló ! Halló? Felvesszük. Hallgatunk. Hallgatózunk. (Néha egyszerre töb­ben.) Beleszólnak, beleszólunk. (Néha egyszerre többen.) Megkérjük­­ ők is, feljegyzik - mi is­­­ várunk. Végre! Cseng! Felkapjuk! Beszélünk ,beszélnek, beszélnénk). Néha egyszerre többen. Aztán megszakad. Mi is. A röhögéstől, a méregtől. Ki-ki vérmérséklete szerint. De azért is HŰK! (Holnap újra kezdjük.) Éleb­ől. V.L. Gyógynövény-/zoküzlet fi/zódon Május 14-én Dr. Szász Károly gyógyszerész magánvállal­kozásaként a Kossuth L. u. 3. sz. alatt gyógynövény-szaküz­­let nyílt. A gyógynövényeken kívül számos más gyógytermék, bio-élelmiszerek (müzlik, gyümölcsteák stb.), a korszerű táplálkozáshoz szükséges élelmiszerek, diabetikus készítmé­nyek, a testi higiéniával, testkultúrával kapcsolatos gyógytermékek, valamint testépítő protein készítmények is kaphatók. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 8.00 - 17.00 óra szombaton: B.00 - 12.00 óra Petőfi Sándor Gimnázium Alapítvány Az Aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola Baráti Egyesülete alapítvány létrehozását határozta el. AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA többek között: - a megfelelő anyagi fedezet biztosítása az oktató-nevelő munka kielégítő feltételeinek megteremtéséhez - az idegennyelvű tanítás, a gimnázium sportjának támogatá­sa, számítástechnikai, informatikai oktatás eszközeinek beszerzése, a megfelelő körülmények kialakítása. Az alapítvány induló vagyona az alapítók által erre a célra rendelkezésre bocsátott összeg. Kérjük, hogy lehetőségeik keretében járuljanak hozzá az alapítvány létrehozásához, támogassák az alapítvány célkitűzéseit. Az alapítványra felajánlott összeget a BUDAPEST BANK­­ GÖDÖLLŐI FIÓKJÁNAK 383 - 12047 SZÁMÚ SZÁMLÁJÁRA szíveskedjenek befizetni, illetve átutalni. Bízunk abban, hogy az alapítvány nemes célkitűzéseivel egyetértenek, lehetőségeikhez mérten azt támogatják és az alapítvány tagjai lesznek. Frajna Miklós igazgató FELHÍVÁS TISZTELT ÖREGDIÁK! Az Aszódi Öregdiákok Baráti Egyesülete szeretné kiadni az Öregdiákok Aranykönyvét. Ehhez kérnénk a segítségedet! írj magadról! Mikor végeztél, ki volt az osztályfőnököd - érettségi után hogyan alakult az életed? Családodról, munkahelyedről, régi iskolai emlékeidről számolj be - nosztalgiázz egy kicsit - ebből állna az Aranykönyv. Kérlek, hogy ismerőseid között, ha van aszódi diák, továbbítsd felé is kérésünk - minél több írásos emlék gyűljön össze! Juttasd el­­ Aszód, Gimnázium, Nyíry Szabolcsné ügyvezető igazgató címére szeptember 1-ig. Köszönettel minden Öregdiák várható segítségéért! ÁLLATORVOSI ÜGYELET június hónapra Dr. MÁRTON JÁNOS Galgamácsa, Kiskút u. 3. Dr. SZŐKE PÁL Aszód, Kossuth L. u. 85. Tel.: Aszód 413 Dr. DÓKA JÓZSEF Vácszentlá­szló, Kossuth u.3 Dr. HUDÁK PÉTER Valkó,, Szabadság u. 63. Dr. NÉMETH MIHÁLY Aszód, Kossuth L. u. 62. Tel.: Aszód 207 VI. 01-én8h-tól VI. 03-án8h-ig VI. 08-án8h-tól VI. 10-én8h-ig VI. 15-én8h-tól VI. 17-én8h-ig VI. 22-én8h-tól VI. 24-án8h-ig VI. 29-én 8 h-tól VII., 01-én 8 h-ig Az ügyelet napján végzendő exportszállításoknál a névaláhú­zással megjelölt állatorvos vehető igénybe.

Next