Balassagyarmat - Ipoly, 1990. február-március (2. évfolyam, 1-2. szám)

1990-02-14 / 1. szám

A politikai tűzijáték árnyékában a kí­vántnál lassúbb ütemben változik társadal­munk. Egyes vélemények szerint - ez a bé­kés átmenet biztosítéka, mások álláspontja alapján - lefékeződött a demokratikus átalakulás. A gazdaság élethalál harca (agóniája?), rohamos elszegényedés okozta széles társa­dalmi elégedetlenség közepette az iskolák a felszínes szemlélő számára a „béke szige­teinek" tekinthetők. Erre a nyugalomra vol­taképpen szükség is van, ám a változtatás igénye elemi erővel tör fel a tanulók, szülők és a pedagógusok részéről is. Vál­a­toztatás alatt pedig nem az eddig megszo­kott reformálgatást érthetjük, hanem alap­vető elvi és funkcionális változást. Nem szükséges bizonyítani, hogy Ma­gyarországon súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válság van. A létfeltételek javí­tásának igénye azt diktálja, hogy a gazda­ság erőforrásait és működőképességét kell alapjaiban­ átformálni. E kérdésben a véle­mények általában megegyeznek, ám a java­solt módszerek rendkívül eltérőek. • Milyen szerepet játszhat a rendszervál­tásban az iskola? Vizsgáljuk meg először mai helyzetét. A közművelődés, a kultúra s így az oktatás finanszírozásában is eddig a maradék elv érvényesült, mely természetesen elfogad­hatatlan és semmilyen perspektívát nem nyújt. (Példaként: az NDK-ban és Csehszlo­vákiában a nemzeti jövedelem 7-7,5 %-át fordítják oktatásra, szemben az itthoni 3,5-4 %-os értékkel!) A diszkriminatív helyzet (hátrányos kép­viselet és alkupozíció) ellenére az oktatás bizonyos szintjein a magyar iskola jó ered­ményeket produkált. Európában is közis­mert pl. a magyar diákok kimagasló tudás- ...és az iskola ? szintje a természettudományos tantárgyak­ban. Kérdés, hogy mit profitál ebből a társa­dalom, a gazdaság? Mára nyilvánvalóvá vált, hogy pl. az általános iskolák feszített tempója, óriásivá duzzasztott tananyaga nem képez hatékony alapot a mobilizálható tudás megalapozásá­hoz. Mindez ellentmondásosnak tűnik, de ha figyelembe vesszük, hogy diákjaink kom­munikatív felkészültsége (európai nyelvek ismerete), alkalmazkodásuk az élethelyze­tekhez, önállóságuk, szabad kezdeménye­zőképességük, ítélőképességük színvonala erősen megkérdőjelezhető, a vélt ellent­mondás máris megszűnik. A félig porosz­utas, félig oroszutas oktatásrendszer paternalista berendezkedés áldozataivá deg­a­radálta a gyermekeket és a nevelőket is. Végrehajtói lettek egy monolitikus ideára épített koncepciónak, kiszolgáltatottjai felülről utasítgató, ellenőrző állampárti-ap­a­parátusi szemléletnek. A demokratikus átalakuláson átesett or­szágok példája azt bizonyítja, hogy a fejlő­dés alapelemei közül a piaci liberalizálás, vállalkozási szabadság mellett döntő lánc­szemnek tekintendő az oktatás erőteljes fi­nanszírozása. Igaz, ez utóbbi a lassabban megtérülő, nem látványosan és gyorsan profitáló befektetés, de a legjobban kifize­tődő. Japán, Dél-Korea, de Spanyolország példája is ezt mutatja. Merre mozduljon hát az iskola? az A legfontosabb alapelvek közül is első önállóság kérdése. Minimálisra kell csökkenteni az állami beavatkozást. Mivel az iskola a jövőben sem válik és nem is válhat önfenntartó intézménnyé, a támoga­tásokra szüksége van. A jövőben feltételez­hető és kívánatos is a különféle bázisú iskolák léte (állami-, egyházi- és magán­iskolák). Feltétlenül előnyös lenne a köztük kialakuló versenyhelyzet, mely minden fej­lődés mozgatórugója. Természetesen minden törvényesen működő iskola a jövőben is kapja meg az arányos állami javadalma­zást, ám fejlődése zálogaként vehessen igénybe további anyagi javakat is (alapít­ványok, ösztöndíjak, progresszív pedagógiai és oktatási programok céltámogatása stb.) aszerint, hogy a feltételeknek mennyire tud eleget tenni. E tekintetben és a különleges támogatások kérdésében a leendő helyi önkormányzati testületek és az iskolaközös­ségek szava legyen a mérvadó. Alapvető tehát a gazdasági önállóság. Feltételezhető, hogy egy funkcionáló isko­lavezetés jobban tudja, hogy mit mire for­dítson, mint egy gazdasági csúcsszervként fejére ültetett, újraelosztó hivatal (GAMESZ). A másik fontos alapelv a szabadság. Választhassanak a szülők és gyermekeik szabadon iskolát, mint ahogy a nevelők is. Választhassanak az új iskolaközösségek szabadon tantervet, tananyagot, pedagógiai és oktatási módszereket, melyek a szülők, a tanulók és a pedagógusok számára kölcsö­nösen előnyösek és elfogadottak, jogszerű­ek. (Tiszteletben tartják az alapvető em­beri és szabadságjogokat.) Legyen mérce egy európai színvonalú, általános minimum vizsgaszint, a további „felső" beavatkozás (a törvényesség ellenőr­zésén kívül) felesleges. Pénzes Géza Nem „hülye” a gyerek ÓVODÁBÓL- ISKOLÁBA Sok szülő saját magának csinál problé­mát, mit szólnak majd a szomszédok, munkatársak, ismerősök akkor, ha gyerme­küket hat éves korukban még iskolaéretlen­nek tartják. Ne hallgassanak azonban saját előítéleteikre! Fogadják el a szakemberek, az óvónő véleményét, hiszen ő látja gyermek, gyermekük teljesítményét a fog­a­lalkozásokon, viszonyát társaihoz, helyét a csoportban, közösségben, és ismeri alkal­mazkodó képességét. * Hat éves korban a gyermek igazi fej­lesztője a játék. Tehát aki marad még egy évet az óvodában, az nem veszít, hanem NYER. Ez az egy év megmentheti az eset­leges kudarcoktól, majd a következő évben viszonylag könnyedén, saját egyéni képes­ségeinek színvonalán teljesíthet. Mit is értünk az iskolaérettségen? Az eredményes tanuláshoz sok képesség, készség, megfelelő fejlettség szükséges, elengedhetetlen a testi, biológiai, pszichi­kai fejlettség is. Fontos, hogy az iskolába kerülő, menő gyermek jól, világosan, ért­hetően tudja magát kifejezni. Figyelme, megfigyelőképessége, gondolkodása megfe­lelő legyen, meg tudja különböztetni munkát a játéktól, rendelkezzen megfelelő a feladattudattal, tudjon alkalmazkodni és szociálisan is érett legyen. Gyermekünk, gyermekeink óvónői min­den nagycsoportos gyermekről óvodai szak­­véleményt adnak. Ez a következőket tar­talmazhatja: Javasoljuk gyermeke­ a­ felvételét az általános iskola 1. osztá­lyába, b. részvételét további egy évig az óvodai nevelésben, c. részvételét a nevelési tanácsadó vizsgá­latán, d. szakértői bizottsági vizsgálatát. A gyermekre vonatkozó javaslatot alá­húzzák és azt január folyamán a szülők, Önök megkapták. vény Az 1988-ban bevezetett új oktatási tér­tartalmazza a rugalmas beiskolázás koncepcióját, ami figyelembe veszi a gyer­mekek általános érettségét, és a létező egyéni különbségeket. Tanköteles az, aki május 31-ig betölti 6. a szóbanforgó év életévét. Iskolába csak az mehet, akit az óvoda, vagy neve­lési tanácsadó javasol, tehát iskolaérett. Kivételesen felvehető az 1. osztályba az a május 31. és szeptember 31 között szüle­tett, kiemelkedő képességekkel rendelkező gyermek, de csak szülői kérésre. Hogy végül is ki kerül szeptemberben az iskolába, azt mindezek figyelembevételével az általános iskola igazgatója dönti el. Az egy osztályba kerülő gyermekek kö­zött így akár egy év korkülönbség is lehet. Ebben a korban azonban még 2-3 hónapos eltérés is jól mérhető fejlődési különböző­ségeket mutat. Ez a három hónap a tel­jesítmény és a magatartás érlelődésének szempontjából egy-egy lépcsőfoknyi különb­séget jelent. Sok felelőtlen szülő azt akar­ja, hogy gyermeke minnél előbb iskolába menjen, kudarcként, sérelemként fogják ------------------ 2-------------­fel, ha a szakemberek a gyermek érde­kében egy év felmentést javasolnak. Vannak olyan szülők, akik az óvónői és a bizottsági döntés ellenére iskolába adják gyermeküket. Ez nem csak az első évet, éveket nehe­zíti meg. Az iskolás életmód, a figyelem tartós lekötése, a rendszeres­ülés megfe­lelő testi, idegrendszeri fejlettséget igé­nyel, ha ezek a készségek nincsenek meg, akkor a gyermek fáradékony, nyugtalan lesz. Ez magatartásbeli problémákhoz vezethet és károsan hat a tanulási képessé­gekre. A gyermek ilyen esetben saját szín­vonala alatt teljesít, nem lesz képes együtt haladni a többiekkel, és a későbbiek során sem tudja behozni lemaradását. A szülők az első jelzést a problémákról többnyira megdöbbenéssel fogadják, azonban odafigyeléssel, közös szülői, óvónői munká­val számos probléma elhárítható, kiküszö­bölhető. A gyermek iskolaérettségét vitás eset­ben a Nevelési Tanácsadóban (Balassagyar­mat, Bajcsy-Zs. u. 6.) vizsgálják, adnak szaktanácsot a szülőknek. Ha a gyermeknél fogyatékosság gyanúja merül fel, (testi, szellemi) akkor javasolják az illetékesek a szakértői bizottság vizsgá­latát. Ezt Salgótarjánban a Tanulási Képes­séget Vizsgáló Intézet végzi. Minden szempontból jobb, ha a valóban fogyatékos gyermek a kisegítő iskolában kezd, ott a terhelés rugalmasabban alkal­mazkodik a gyermek szintjéhez, lassított ütemben folyik az oktatás. A gyermekek önbizalma így megfelelően alakulhat, nem lesznek lusztrációs problámáik m­int akkor, ha egyből általános iskolába kerülnének. A fent leírtakból kiderül milyen nagy a személyes felelősségünk gyermekeink, gyer­mekünk megfelelő időben való iskolakezdése iránt. Ez azonban nem korlátozódhat köz­vetlenül az iskolába kerülés előtti hónapok­ra! Jakus Juli

Next