Balassagyarmat - Városi Újság, 2000 (1. évfolyam, 1-5. szám)

2000-10-27 / 1. szám

„Piszok egy vadregény az életem” Beszélgetés Dr. Magyar Pállal, az 1956-os Forradalmi Bizottság halálraítélt titkárával 3. odal Lágyabb víz A HÉTEN INDULT A Ny­u­gat-Nóg­rád Vízmű Kft. 84 MILLIÓS VÍZLÁGYÍTÓ BERU­HÁZÁSÁNAK PRÓBAÜZEME. A háziasszonyok jól tudják, ha valóban hatékony mosást akarnak, a mosószerek adagolási táblázatá­ban a legnagyobb mennyiségekkel kell számolniuk. Azt meg a férfi­emberek tudják, hogy a vízkövese­­dés okozta meghibásodások vagy alkatrészcserék is gyakoribbak vi­dékünkön. Az országos szabvány szerint is éppen tűrhető értéken áll a dejtári kutak ivóvízének kemény­sége. Jövő januártól mindez megvál­tozik, hiszen az új, kalciummegkö­tő holland technológiának köszön­hetően közel felére csökken a víz­keménység. Üröm az örömben, hogy termé­szetesen megdrágítja a vizet a vi­lágszerte bevált korszerű eljárás. Ám ez az előzetesen számított 3-4 százalékos vízdíjtöbblet minimum 30-40 százalékos mosószermeg­takarítással társul. Ráadásul ennek az Ipoly folyó is örül majd, hiszen az illegálisan a csapadékcsatornákba vezetett nem kevés­­ pöcegödrök mosó­szerkoncentrációja is csökken. BSE labdarúgó csapatának szakvezetőjével 7. oldal Nincsen olcsó hulladékkezelés Partiban lenni az ország legtöbb csapatával B. oldal Végéhez közeledik a közel 500 millió forintos Interjú Kis Károllyal, az NB II-be feljutott beruházás megvalósítása Hét év után kapta vissza a város a Tünde Presszót Győzelem tízmilliós veszteséggel Ismét birtokba vehette értékes tulajdonát az önkor­mányzat, ÁM NEM BONTOTTAK PEZSGŐT A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN. A HÉT (!) ÉVIG TARTÓ JOGI CSATÁROZÁS ALATT TÖBB MINT TÍZMILLIÓ FORINTOS BEVÉTELTŐL ESETT EL A VÁ­ROS. Miért húzódott eddig a pereskedés? Kik a felelő­sök A VESZTESÉGÉRT? A TÜNDE-DOSSZIÉ MOST KINYÍLIK. Évtizedeken keresztül városunk vendéglátásának ékességeként mű­ködött a népszerű Tünde Presszó. Az előprivatizációs eljárás során az Állami Vagyonügynökség az üzlet­­helyiség bérleti jogát 1991. októbe­rében Bazsó Ildikó, fővárosi lakhelyű egyéni vállalkozó részére értékesítet­te. Az ingatlan a városi önkormány­zat tulajdonát képezte, így a vállal­kozó november 20-án bérleti szerző­dést kötött a Városgazdálkodási Vállalattal. A Tünde üzemeltetője nem soká­ig fizette a havi 63 ezer forintos bér­leti díjat, 1993­ augusztusára 1,3 milliós tartozása halmozódott fel. A VGV felszólítást küldött, ám a bérlő nem rendezte hátralékát, ezért '93. szeptember 30-an felmondtak neki. A VGV a bérleti díj tartozás ren­dezésére fizetési meghagyást bocsájtott ki. Bazsó Ildikó jogi kép­viselője, Dr. Tományi Csaba ellent­mondással élt a bíróságnál, mond­ván a vállalkozó azért nem fizet, mert korábban megegyezett a VGV- vel, hogy a presszó felújítási költsé­geit beszámítják a bérleti díjba. A VGV hangsúlyozta, csak a számlá­val igazolt munkák ellenértékét haj­landó figyelembe venni. A vállalko­zó nem mutatott be számlákat, ezért a VGV a Pesti Központi Kerületi Bí­rósághoz fordult az elmaradt bérleti díj megfizetését és a felmondás érvé­nyességének megállapítását kérve. Az eljárás során Bazsó Ildikó kifo­gással élt, a felmondás nem lehet ér­vényes, ugyanis ő nem kapta meg azt. A bíróság a vállalkozónak adott igazat, mivel a felperes nem tudta igazolni az ellenkezőjét. Az ítélet 1995. áprilisában született, a VGV április 30-tól újólag felmondott a presszót mindeközben változatlanul működtető Bazsó Ildikónak. A vállalkozó továbbra sem muta­tott hajlandóságot az ingatlan elha­gyására, ezért a VGV a bírósághoz fordult ennek elérése érdekében. Közben, egészen pontosan május 1- vel, Bazsó Ildikó apportálta a bérleti jogot a Gaszthof Ker Bt-be. A társa­ság tagja Bazsó élettársa, Primozics Gábor és maga Bazsó Ildikó, székhe­lye Szentendre, Papszigeti út 19. Ez­zel az időhúzó jogi lépéssel kimene­kült a bírósági végrehajtás alól, az el­járás innentől már nem ellene, ha­nem a Bt. ellen folyt. Időközben a felperesi oldalon is történt változás, a VGV átalakult (folytatás az 5. oldalon) Jól halad a megye legjelentősebb kulturális beruházása Miniplex a Madách moziból Évek óta nem történt olyan jelentős KULTURÁLIS BERUHÁZÁS MEGYÉNKBEN, MINT MOST A MADÁCH FILMSZÍNHÁZBAN. Rigó Zoltán vállalkozó az ország első MINIPLEXÉT HOZZA LÉTRE A VÁROSI mozgóból. December közepén a Me­seautó NYITHATJA MEG AZ ÚJJÁVARÁZSOLT SZÓRAKOZTATÓ KÖZPONTOT. Életben maradni énekelhetné a világhírű­­ musical címadó dalát Ri­gó Zoltán, merthogy a Madách Imre Filmszín­ház esetében is erről van szó. A honi filmforgal­mazók ugyanis a multip­lexeket létesítik előny­ben, vidéki kismoziknak nem biztosítanak premi­erfilmeket. Az országos bemutató után öt-hat héttel pedig már nem arathat bombasikert még a legnagyobb rek­lámkampánnyal kísért alkotás sem. A kihívásra a megye legjelentősebb kulturális beruházásával válaszol a városi mozgó gazdája. Olyan szórakoztató köz­pontot hoz létre, amely megoldhatja a gondokat. Miniplex a kulcsszó. A hetek óta tartó, várhatóan december elejére befejeződő mun­kálatok során teljesen újjávarázsolják az épü­letegyüttest. A nagyte­remben megemelt so­rokkal, kényelmesebb székekkel, az eddiginél is jobb minőségű hang­­berendezéssel várják a nézőket. A kamarate­rem változatlanul üze­mel, ám az emeleten megépül a harmadik, kilencven fő befogadá­sára alkalmas terem. Mellette lesz található a hangulatos söröző, amely délutántól éjfélig fogad­ja majd a vendégeket. A főbejárat mellett meleg­konyhás gyorsétkezde nyílik, több mint har­minc féle étket kínálva a falatozni vágyóknak. A közel harmincmillió forintos beruházás kü­lönböző hitelkonstrukci­ók segítségével valósul­hat meg. A szórakoztató centrum hat új munka­helyet is teremt. A ter­vek szerint december kö­zepén egy nagy érdeklő­déssel várt magyar alko­tás, a Meseautó díszpre­mierje nyithatja meg a Madách miniplexet a nagyérdemű előtt. Új közvilágítás az utcák felében A KÉPVISELŐ-TESTÜLeT OK­TÓBER 19-I ÜLÉSÉN DÖN­TÖTT ARRÓL, HOGY A KÖZTE­RÜLETEK FELÉBEN LÉVŐ, NEM RITKÁN 40 ÉVES, ELAVULT VI­LÁGÍTÓESZKÖZÖKET KORSZE­RŰ, ENERGIATAKARÉKOS LÁM­PÁKRA CSERÉLIK. A MINTEGY 36 MILLIÓ FORINTOS BERU­HÁZÁST AZ ELKÖVETKEZŐ ÖT ÉV ENERGIAMEGTAKARÍTÁSÁ­BÓL FINANSZÍROZZA MAJD A VÁROS. Balassagyarmaton 1907-ben gyulladt fel az első főutcai vil­lanylámpa fénye. Ám a város fej­lődésével sosem tudott lépést tar­tani a közvilágítás, hiszen vagy az új utcák megvilágításának kiépí­tésére, vagy a teljesen tönkre­ment eszközök kicserélésére jutott csak pénz. Míg 1974-ben 1469, addig 1999-ben 2019 darab lám­patest világított a városban. Huszonöt év alatt tehát mindös­­­sze 550 új lámpatestet helyeztek üzembe. Mi sem mutatja jobban az el­múlt évtizedek toporgását az ügy­ben, mint hogy a jelenleg meglé­vő fényforrásoknak több mint a fele cserére szorul, és a mellékut­cák legtöbbjében hagyományos, 60-100 wattos villanykörték pis­lákolnak a csupasz foglalatokban. Az ország városai között eme egyedülálló helyzet megszünteté­sére kezdte meg a város vezetése a tárgyalásokat az év elején. A két ajánlattevő cég között minimális finanszírozási különbség volt. Az önkormányzat végül a mi­nőségben is jobb és többfajta lám­patestet ajánló pályázatot támo­gatta. A döntést segítette az is, hogy a nyertes 117 hangulatos lámpát tervez a közparkokba, így a Palóc ligetbe is. Ezek a lámpák annyira újak, hogy először Balas­sagyarmaton kerülnek majd be­építésre. Ha a hatóságok és az időjárás is úgy akarja, az ajánlattevő sze­­­rint akár karácsonyra elkészülhet város történelmének első teljeskörű közvilágítás fej­lesztése. A gyorsaság nem csak a komfort­érzet, hanem a megta­karítás miatt is szükséges. Hi­szen az új világítás, a jelenlegi villanyárakkal számolva, évente 10 millió forinttal kerül majd kevesebbe a városnak.

Next