Bátaapáti - Tett Hírlap, 2020 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2020-03-01 / 1. szám
TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ TÁJÉKOZTATÓ TÁRSULÁS A TÁRSADALMI ELLENŐRZŐ TÁJÉKOZTATÓ TÁRSULÁS INGYENES KIADVÁNYA. MEGJELENIK BÁTASZÉK, BÁTAAPÁTI, CIKÓ, FEKED MÓRÁGY, MŐCSÉNY, ÓFALU, VÉMÉND TELEPÜLÉSEKEN Járványveszély: mindenütt komolyan veszik TETT TELEPÜLÉSEK Lapunk megjelenésekor nemhogy kezdenénk kilábalni a koronavírus okozta, világméretű járványból, de éppenséggel haladunk a még fenyegetőbb állapotok felé. Legyen az a világ legnagyobb országa, avagy megyénk legkisebb települése: most mindenütt a COVID-19 okozta gondok adják a napi beszédtémát. Körképünkben a TETT települések polgármestereit arról kérdeztük: az általuk irányított községben, városban miként zajlik a küzdelem a járványveszéllyel? BÁTAAPÁTI, Krachun Szilárd: Önkormányzatunk az összes helybeli, hetven év feletti személyt értesítette arról, hogy segítünk akár élelmiszer, akár gyógyszer vásárlásban. Azt is kihirdettük, hogy ügyintézés céljából lehetőleg telefonon keressenek bennünket, mármint a hivatalt A bolt a korábbihoz képest csökkentett óraszámban tart nyitva. Aki tud, otthonról dolgozik. Kértük az időskorúaktól, hogy mint a legveszélyeztetőbb csoport tagjai, lehetőleg tartózkodjanak otthon. Bátaapáti kistelepülés, amúgy sem jellemző a csoportos mozgás, de mostanában a megszokottnál is kevesebben járnak az utcákon. BÁTASZÉK, dr. Bozsolik Róbert: - Az iskolák városunkban is bezártak, emellett szüneteltetjük a bölcsődei és óvodai ellátást is. A közművelődési- és sportlétesítmények bizonytalan időre felfüggesztették tevékenységüket. A polgármesteri hivatal munkatársai otthon dolgoznak, ezzel együtt a csak írásban benyújtható kérelmek átvételére portaszolgálatot tartunk fenn. A veszélyhelyzet kihirdetésétől a polgármester, azaz jómagam felelőssége az operatív irányítás. Az önkormányzati rendezvényeket augusztus végéig megszüntettük, több olyan nemzetközi szintű eseményünk is lenne, melyen ezrek tárulnának meg, ez pedig tartósíthatná a járványveszélyt. A hetven év felettieknek otthoni ellátást, vásárlást, ebédet, gyógyszert biztosítunk, bevonva ebbe a komoly munkába a Gondozási Központot és önkéntes csapatunkat. CIKÓ, Molnár Józsefné: - Önkormányzatunk koordinálja a gyermek- és szociális étkeztetést. Azaz, az ebédet egyik dolgozónk gépkocsival a helyszínre szállítja, úgy Cikón belül, mint Mőcsénybe és Grábócra. Az eldobható dobozba helyezett ételt munkatársunk az ellátott házának kerítésére helyezi. Az időskorúak számára bevásárolunk, szerencsére Cikón van jól ellátott élelmiszerbolt. Ugyanígy beszerezzük a gyógyszereket, ezekért Bonyhádra kell menni. Általános iskolánk bezárt, megkezdődött az otthoni, digitális oktatás, a gyermekek fegyelmezetten alkalmazkodtak az új helyzethez. FEKED, Tillmann Péter: A kormány törekvésével összehangban cselekszünk, helyi szinten végrehajtva a tennivalókat A községházán ügyeleti nyitvatartásra tértünk át, az ügyintézésben telefonos, vagy számítógépes megkeresést javasolva. Valamennyi, közeljövőben tartandó rendezvényünket töröltük, bezárt a könyvtár és nyugdíjaskult is. Azt is kértük, hogy a helyi vegyesbolt eladóterében egyszerre csak egy vevő tartózkodjon. Kihirdettük, hogy házi segítségnyújtással állunk a rászorulók rendelkezésére, legyen szó bevásárlásról, avagy gyógyszer beszerzésről. Ezeket a termékeket egyik munkatársunk házhoz szállítja, a kertkapunál leteszi a becsomagolt kenyeret és a tejet. Ugyancsak hasonló módon oldjuk meg a gyermekétkeztetést is, eleget téve az egészségügyi előírásoknak. Különösen figyelünk a veszélyeztetett korosztályra, kérve tőlük, hogy maradjanak otthon és lehetőleg senkivel se lépjenek közvetlen kapcsolatba. Önkormányzatunk mindezeken túl kéri a település azon lakóit, akik külföldi munkából, oktatási intézményből stb. az elmúlt tizennégy napban érkeztek haza községünkbe, helyezzék magukat önkéntes karanténba. Ezeket a nyomatékos kéréseket, előírásokat honlapunkon, illetve papír alapon is megjelentettük, magyar és német nyelven egyaránt. MÓRÁGY, Glöckner Henrik: - A járványveszély sajnálatos módon településünkön is érezteti hatását. A helyi boltban egyszerre három főnél többen nem tartózkodhatnak, a vásárlásra tíz perc jut személyenként. Iskolánk bezárt, a tanulók otthonaikban vannak és távoktatással sajátítják el a tananyagot. A gyermek étkezetetést önkormányzatunk biztosítja az igénylők számára. Ugyancsak gondoskodunk az az időskorúakról, illetve bármely más korosztály tagjáról, amennyiben egészségügyi problémái miatt nem képes ellátni saját magát. Gondnokunk egyelőre képes ellátni feladatát, de ha a rászórnak száma jelentősen megnövekedik, abban az esetben az önkormányzat dolgozói is segíteni fognak. MŐCSÉNY, Krachun Elemér: - A településen a hatvanöt év feletti személyek anélkül jutnak hozzá a számukra szükséges árucikkekhez, hogy elmennének a boltba. Az önkormányzat intézkedésének köszönhetően elegendő telefonon közölni az üzletvezetővel, hogy az időskorúnak mire van Bátaszéki utcakép. Egyaránt láthatunk szájmaszkot, valamint kesztyűt viselő helybelit