Bátaapáti - Térségi Krónikás, 2000 (3. évfolyam, 1-10. szám)
2000 / 1. szám
2000. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM BÁTAAPÁTI • BÁTASZÉK • CIKÓ • ERDŐSMECSKE • FEKED • MECSEKNÁDASD • MÓRÁGY • MŐCSÉNY • ÓFALU • PALOTABOZSOK • SZEBÉNY • VÉMÉND Haladni korral Fejlesztések a 2000. évben Sok vitát váltott ki a múlt év végén, hogy szilveszterkor ezredfordulót vagy csak dátumváltást ünneplünk-e. A kérdést mindenki ízlése szerint dönthette el magában, és már csak az egyesek által előre jelzett katasztrófától kellett félnie vagy önfeledten szórakoznia a nevezetes éjszakán. Szerencsére nem lett vége a világnak és a számítógépes rendszerek sem omlottak össze. Azonban csoda sem történt, így az önkormányzatok ismét hozzáfoghattak a települések költségvetésének kidolgozásához, az évről évre visszatérő problémákkal küszködve. Sokkal több pénz az idén sem áll rendelkezésükre, de valamennyi helyen igyekeznek azt a legésszerűbben felhasználni. Amennyiben erőfeszítéseiket siker koronázza, úgy bármikor is legyen az ezredforduló, a 2000. év beruházásait a XXI. század polgárai fogják élvezni. Bátaapátiban jórészt a tavaly elkezdett munkálatok befejezése maradt idénre. Egyrészt az ifjúsági és nyugdíjasklub felújítását kell befejezni, másrészt a bekötőutat kell teljes egészében aszfaltozni. Az utóbbi időben tapasztalható időjárás kényszeríti a falura a vízelvezető árkok rendbetételét. A csapadék zavartalan lefolyását gátolják a beszakadt partfalak. Az átázott árokoldalak bedőlését úgy fogják meggátolni, hogy 800 méter hosszan térburkoló lapokkal rakják ki a vízelvezetőket. A költségvetésből jut az iskolának is pénz. Az intézményben két terem parkettáját és a folyosó nyílászáróit cserélik ki. Az Apponyikúria felújítása is napirendre kerülhet, de ezt a tervet nagymértékben befolyásolja, hogy erre a célra pályázaton mekkora támogatást tud nyerni az önkormányzat. Bátaszéken a közgyűlés február 29-én - lapzártánk után - tárgyalta a költségvetést. Ekkor tartották a 2000. esztendő kiadásaival kapcsolatos vita második fordulóját. A térség legnagyobb településének ez évre tervezett beruházásaival a következő számunkban foglalkozunk. Cikón a szennyvízhálózat kiépítésén dolgoznak. Eddig a teljes beruházás 30%-a készült el. Az önkormányzat igyekszik még az idén, legkésőbb a jövő év első negyedévében átadni a rendszert. Ehhez az építkezéshez kapcsolódik a járdák felújítása. A csövek lefektetésekor megbontott útfelületet javítják ki, teszik ismét használhatóvá. A szennyvíz elvezetésének megoldása alaposan kiüríti a település kasszáját, ezért az idén csupán néhány állapotmegóvó munkálatot tudnak végezni a faluban. Jelentősek az iskolai javítások, ahol többek között a tornaszoba kap új arculatot. Feketlen pénzt kell áldozni a belvíz elvezetésére. Az árkok burkolása és a megfelelő útszegélyek elkészítése nem várathat magára. Járda- és útfelújításra is költ a község. A pincesornál tavaly elkészült hengerelt aprókőút felület lezárását fogják elvégezni. Májusra a polgármesteri hivatalt is szeretnék felújítani. A sportpálya és a játszótér bővítését is tervezik. A kerítés befejezése és új játékok vásárlása is szerepel az elképzeléseikben. Mórágy önkormányzata február végén fogadta el a költségvetést. Ezen cikk írása idején ez még nem történt meg, de nagy valószínűséggel az előzetes tárgyalásokon kialakított terveket hagyják jóvá a képviselők. Ide tartozik a kismórágyi faluház építkezésének a befejezése, valamint az általános iskola tetőterének kialakítása. Utóbbi megvalósulása egy hároméves beruházás végét jelentené, mellyel új termekkel gazdagodik az oktatási intézmény. A Kossuth utca felújítására és a községháza bővítésére is lehetőség nyílhat. Mőcsényben március elejére várható a költségvetés elfogadása. A Béke utca tavaly elkezdődött felújítása fontos feladat. Szintén lényeges a kultúrház teljes renoválása. Itt a vizesblokkok, a villamos hálózat és a színpad rendbetétele jelent kiadást, de a falak vizesedésének problémáját is meg kell oldani. A község pályázati pénzek elnyerésével szeretné gazdagítani kasszáját. Palotabozsok a napközi konyhájának felújítására szánja a legnagyobb összeget. A munkálatok során kicserélik az elektromos hálózatot és a fűtést, valamint az álmennyezetet és a padlót is. Árokrendezés során 1300 méter hosszan tisztítják ki a község vízelvezető rendszerét. Idén a kápolna felé vezető utat is javítják. A kézilabdapálya felpúposodott burkolatát szintén kicserélik és labdafogó hálót is felszerelnek. Nácsa J. A mórágyi iskola