Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2016 (26. évfolyam, 1-25. szám)
2016-05-05 / 9. szám
L. Modern Városok Program Ülésezett a közgyűlés Nálunk járt Bodrogi Gyulapp 2-4. oldal 156. oldal 1 11. oldal A végzősök köszöntése Kedves érettségiző Diákok! „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” A ballagás nem csupán egy iskola és a család, hanem egy település ünnepe is. Békéscsaba polgármestereként, Márai Sándor imént idézett gondolatának szellemében, szeretettel köszöntöm a középiskolai tanulmányaikat befejező fiatalokat. A ballagás arra figyelmeztet, hogy vannak dolgok az életünkben, amelyek velünk együtt múlnak el úgy, hogy sosem térnek vissza többé. Azért gondolom azt, hogy velünk együtt, mert az ember természetéhez szorosan hozzátartozik ez a tulajdonság, egyik nap sem vagyunk ugyanazok, mint akik előző nap voltunk. Elég, ha arra gondolunk, hogy minden egyes nappal többet tudunk a világról, hiszen minden nyitott szemmel végigélt nap új tapasztalatokkal gyarapít bennünket. Mégis, az ilyen kiemelkedő alkalmakkor érezzük leginkább az idő súlyát. Az ilyen pillanatoknak köszönhetően tudjuk igazán megbecsülni azt, ami velünk történt. Hiszen az életünkben történő jelentőségteljes dolgok értékét az adja, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek. Egy emlékezetes osztálykirándulás éppen azért felejthetetlen, mert a szívünkben őrizzük. Mit érne, ha újra és újra átélhetnénk ugyanazt az örömöt, amit egy sikeres verseny után éreztünk? Mit érne a győzelem, ha megismételhetnénk ugyanazt a bicikliscselt, amivel megnyertük az iskolai focibajnokságot? Azt hiszem, nem is kell több példát sorolni ahhoz, hogy megértsük: életünket az egyszeri és megismételhetetlen dolgok teszik igazán érdekessé, izgalmassá és felejthetetlenné. Végezetül Szabó Pál gondolatát fogadjátok útravalóul: „Eddig csak álmodtunk, terveztünk még,/ most valóra válhat minden, ami szép./ Az élet, a munka tárt karokkal vár,/ s hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll.” Kívánom, hogy valóban szép és sikeres legyen! Szarvas Péter polgármester Békéscsabán járt Orbán Viktor Több mint harmincmilliárdos fejlesztés jöhet A kormány 2015-ben indította el a Modern Városok Programot, melynek keretében a miniszterelnök egyezteti a megyei jogú városok önkormányzataival a települések hosszú távú fejlesztési terveit. Békéscsabára április 26- án látogatott el Orbán Viktor. A polgármester irodájában Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János miniszter, Nagy János államtitkár, Szarvas Péter polgármester, Hanó Miklós, Kiss Tibor, Nagy Ferenc alpolgármesterek és Vartara Gyula országgyűlési képviselő kétórás egyeztetést folytattak a fejlesztésekről. Ezt követően Orbán Viktor és Szarvas Péter a városháza dísztermében írta alá a Modern Városok Program Békéscsabára vonatkozó keret-megállapodását. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a 2010-es választás után 9,5 milliárd adósságtól szabadították meg Békéscsabát, 2010 és 2013 között pedig 65 milliárd forintnyi fejlesztés érkezett ide. Az ország nem úgy tartja számon Békéscsabát, mintha segítségre szorulna, ez egy kiaknázatlan lehetőségekkel rendelkező város! A következő 20 év fejlesztési iránya az, hogy Békéscsaba minél gyorsabban elérhetővé váljon. Helyre kell állítani az ország éléskamrájának státuszát is a térségben. Fontos a gép- és nyomdaipar megerősítése. Abból lehet valamit csinálni, amihez értünk, Békéscsabának ez a nyomdászat, ezért több mint egymilliárd forintból nyomdaipari tudás- és képzőközpont is létesül - mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az elképzeléseknek nem a tervek, hanem a pénzügyi lehetőségek szabnak határt. Szarvas Péter kiemelte, hogy ilyen lehetőség egy emberöltőben csak egyszer adatik, a város gondos gazda módjára bánik majd a fejlesztésekkel. A megállapodás eredményeként - az M44-es autóút megépítésén túl - a következő fejlesztésekre számíthat Békéscsaba, összesen több mint harmincmilliárd forintból: újraépítik a hűtőházat; létrehoznak egy zöldségszárító és egy paradicsomsűrítményüzemet; megújul a csabai piactér; nyomdaipari képző és tudásközpont alakul; fejlesztik a sportcsarnokot; 50 méteres versenyuszoda épül; itt lesz a röplabda-akadémia; tovább fejlesztik a CsabaParkot; komoly forrást kap a repülőtér; vízi utat alakítanak ki Békés, Békéscsaba és Gyula között. (A fejlesztések részleteiről a 2., 3., 4. oldalon olvashatnak). Varga Diána Orbán Viktor miniszterelnök és Szarvas Péter polgármester a városháza dísztermében írta alá a keretmegállapodást Harmadszor is bajnok a Békéscsabai Röplabda SE! Hibátlanul teljesített ebben a szezonban a csabai együttes Megvédte bajnoki címét, harmadszor is magyar bajnok lett a BRSE! A csabai lányok ellenfele az előző két évhez hasonlóan a Vasas csapata volt a döntőben. Sasa Nedeljkovic együttese 3-0-ás összesítéssel győzte le a fővárosi riválist. A BRSE zsinórban harmadik alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot! Sasa Nedeljkovic vezetőedző az idény kezdetén így fogalmazott: Kemény készülésen vagyunk túl, fizikailag és mentálisan is sokat követeltem a csapattól. A tétmeccseken folyamatosan építkezünk majd, a célokat kitűztük, amelyekért sokat kell majd dolgozni. A sok munkának meglett az eredménye. Megerősített kerettel kezdett a csapat, amely a bajnoki menetelés közben remekelt a CEV- kupában, veretlenül jutott el a Közép-európai Liga döntőjéig és megnyerte története első Magyar Kupáját is. Kilenc hónap munka után pedig jött az idei feladatok utolsó állomása: a bajnoki cím megvédése. A csabai együttes az idény közben ötször találkozott a Vasassal és mindannyiszor győzött. A fináléban rendezett három mérkőzésen tíz szettet játszott a BRSE, ebből kilencet meg is nyert. A csabai lányok a finálé harmadik mérkőzésén mintegy kétezer szurkoló előtt „örömröplabdát” nyújtottak és besöpörték a bajnoki címet. Egy kicsit izgultam a mérkőzés napján, de ilyen szurkolótábor előtt nem lehetett mást tenni, csak megnyerni a bajnokságot - fogalmazott a szurkolók gyűrűjében Soós Nikolett csapatkapitány. Az együttes a bajnoki címvédéssel és a kupagyőzelemmel a klub legeredményesebb szezonját produkálta. Mi pedig mit tehetnénk mást: köszönjük, hogy harmadszor is megtörtént a csoda, köszönjük, hogy idén is elkápráztatott bennünket a Békéscsabai Röplabda SE. Kovács Dávid Megvédte bajnoki címét a Békéscsabai Röplabda SE csapata