Békéscsaba - Csabai Mérleg, 2022 (32. évfolyam, 1-24. szám)
2022-05-05 / 9. szám
2 I Színes Meglévő iparterületek infrastrukturális fejlesztése Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a meglévő iparterületek infrastrukturális fejlesztése tárgyú projekt keretében a kerékpárforgalmi létesítmények kivitelezési munkái hamarosan folytatódnak. Érintett szakaszok: Dobozi úti és a Mokry u. és Szarvasi út között épülő kerékpárút. A kivitelező a Hódút Kft., melynek alvállalkozója a Galéria Invest Kft. Május első felében folytatódik a Dobozi úti kerékpárút felújítása a Gém utca és a Csabai út között, valamint kerékpárút épül a Mokry u. és a Szarvasi út között (a volt hadivágány nyomvonalán). A Dobozi úton a kerékpárút 2,25 méteres burkolatszélességű lesz a meglévő pályaszerkezet elbontását követően. 379 méter hosszon a kerékpárút nyomvonal korrekciójára kerül sor. A gerlai Holt- Körös hídon kerékpáros korláttal kiegészített vezetőkorlát épül a híd teljes hosszában, az átépítendő új, kiemelt szegélyen. A Mokry utcai közúti, gyalogos szintbeni vasúti keresztezés és a Szarvasi úti kerékpárút között közel 700 méter hosszon, 2 méter használati szélességgel épül kerékpárút közvilágítással, valamint a Makry utcában 1096 méter hosszúságú szakaszon kerékpáros nyomot festenek fel. A kivitelezés során részleges forgalomterelések, lezárások várhatóak. A felújítások befejezésére várhatóan 2022 november hónapban kerül sor. A kivitelező és alvállalkozója, valamint a beruházó Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a tervezett munkálatokról folyamatos tájékoztatja a lakosságot. A kivitelezési munkálatok alatt kérjük az érintetteket, hogy kövessék figyelemmel a tájékoztatókat, szíveskedjenek figyelemmel lenni a munkavégzés alatt létrehozott ideiglenes forgalomtechnikai kialakításokra. A munkavégzés során kérjük a lakosság megértését, türelmét és közreműködését. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kitűnően szerepeltek a Szakma Sztár Fesztiválon a Békés megyei tanulók A Szakma Sztár Fesztivál a magyarországi szakképzés legjelentősebb seregszemléje, amelyet immáron 15 éve rendez meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapesten, a HUNGEXPO területén. Ebben az évben rekordszámú, azaz mintegy 86 szakma képviseltette magát 250 versenyzővel. Ebből a létszámból Békés megye is jelentősen kivette a részét, hiszen 13 tanuló jutott be a 3 fordulós verseny döntőjébe. A 2021/22. évi Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai tanulmányi versenyek Békés megyei területi elődöntőjén 443 tanuló vett részt 36 szakmában - osztotta meg a részleteket Mészárosné Szabó Anna, a BMKIK szakképzési osztályvezetője. Már azt is nagy eredménynek tekintettük, hogy 125 tanuló a területi elődöntőben elérte a 60 százalékos eredményt, ezáltal már nem kell nekik írásbeli szakmai vizsgát tenniük. 23 tanuló jutott be a középdöntőbe és 13-an küzdöttek a minél jobb helyezésekért Budapesten. A 13 tanuló az útépítő és fenntartó technikus, a kiadványszerkesztő technikus, a magasépítő technikus, az asztalos, a nyomdaipari technikus, az autószerelő, az informatikai rendszer- és alkalmazás üzemeltető technikus és a szakács szakmát képviselte. Az asztalos tanuló a Gyulai Szakképzési Centrum szarvasi Székely Mihály Technikum, Szakképző Iskolából érkezett, a többiek valamennyien a Békéscsabai Szakképzési Centrumot képviselték. Szerda délben aztán megszülettek a végső eredmények, Békés megye még sosem szerepelt ennyire jól, az összes tanuló dobogón végzett, csak 1., 2. és 3. helyezések születtek. A döntőben az útépítő és fenntartó technikusok között 1. lett Török Tamás Miklós, 2. Gecse István, 3. Tóth Erik. Kiadványszerkesztő technikus szakmában 2. lett Fülöp Enikő, 3. Lévai Henrietta. Magasépítő technikusok között 3. helyen végzett Jámbor Sándor, az asztalosok között pedig 2. Lengyel Ferenc R Richárd. A nyomdaipari technikusok között az 1. helyen Nyemcsok Ágnes, a 2. helyen Kindli Kitti, a 3. helyen Szappanos Szabolcs végzett. Lévai Levente József 1. lett az autószerelők között. Az informatikai rendszer-, és alkalmazás-üzemeltető technikus szakmában Szőke Attila a 2. helyen végzett, míg Török Tamás szintén 2. lett a szakácsok között. Büszkeséggel tölthetik el az eredmények a tanulókat, a felkészítő szakoktatókat és a duális képzőhelyeket. Bennünket pedig örömmel tölt el az is, hogy ezekről a tanulókról nem csak mesélni tudtunk, hanem verseny közben is meg tudtuk őket mutatni annak a 442 általános iskolás tanulónak és kísérő pedagógusaiknak, akiket buszos kirándulás keretében a helyszínre vittünk. A gyerekek végigjárták a standokat, az élményszigeteken különböző játékokat próbálhattak ki, vagy éppen alkothattak valamit. Különösen nagy sikerük volt a körükben a szimulátoroknak. A verseny az Innovációs és Technológiai Minisztérium forrásával valósult meg. Csabai Mérleg - ingyenes városi lap, Békéscsaba. Megjelenik kéthetente 28 000 példányban. Felelős kiadó: Békéscsabai Médiacentrum Kft. Ügyvezető: Diós Zsolt. Főszerkesztő: Hegyi Boglárka. Tördelő: Máthé Csongor. Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 20-22. E-mail: info@bmc.media.hu, ertekesites@bmc.media.hu Telefon: 20/226-2920, 66/740-700. A lapterjesztésért felel: Bartyik István, telefon: 70/317-8206. M Látogasson el hírportálunkra! i hu Látogasson el hírportálunkra! Csabai Mérleg WENCKHEIM TURISTA- ÉS KERÉKPÁRÚT KIALAKÍTÁSA Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Wenckheim turista- és kerékpárút kialakítása tárgyú projekt keretében a kerékpárforgalmi létesítmények kivitelezési munkái 2020 augusztus hónapban megkezdődtek, majd több ütemben további szakaszokkal bővültek. A kivitelezéssel jelenleg érintett szakaszok: Gerla településrész, Békéscsaba- Szabadkígyós közötti földút, Ligeti sor-Sikonyi utca. A gerlai-pósteleki szakaszok forgalomba helyezése folyamatban van, a létesítményt csak saját felelősségre lehet használni. A Csabai utca Csalogány utca és buszmegálló közötti szakaszán a kivitelezés befejeződött, az útburkolat zavartalanul használható. A Szabadkígyós és Békéscsaba szakaszon folyamatban van a kivitelezés: Békéscsabáról a Kerekegyházi úton haladva, az út végétől, a korábban elkészült szakasz folytatásaként a Bányatavak felé az aszfaltozás is elkezdődött, Szabadkígyós Kastély utca felől Békéscsaba irányába ugyancsak készül az aszfaltozás. A középső szakaszon közműkiváltás után az útalap készítése van folyamatban. A teljes szakasz építésének határideje 2022 június eleje. A Ligeti soron elkészült a kerékpárút és a sétány építése. Az óvoda előtti parkoló átépítése befejeződött. A padkarendezés folyamatban van. A teljes szakasz építésének határideje 2022 június eleje. A kivitelezési munkálatok alatt kérjük az érintetteket, hogy kövessék figyelemmel a tájékoztatókat, szíveskedjenek figyelemmel lenni a munkavégzés alatt létrehozott ideiglenes forgalomtechnikai kialakításokra. A munkavégzés során kérjük az érintettek szíves megértését, türelmét és közreműködését. A fentiek mellett tisztelettel kérjük, hogy a projekt keretében elkészült, pihenést, kikapcsolódást szolgáló egyedi tervezésű létesítményekre (kilátó, komplex fedett pihenőhelyek, padok, asztalok) és a kihelyezett kerékpáros kellékek épségére vigyázzunk, hogy sokáig és minél többen tudjuk használni mindannyiunk örömére, megelégedésére. Amint az elmúlt hetekben jeleztük a Bányatavaknál lévő új kilátó megrongálódása, valamint a kerékpárjavító szerszámok eltűnése után, a kihelyezett értékes, egyedi tervezésű 4 db padot és 2 db asztalt ismeretlenek eltulajdonították. Továbbra is kérjük, hogy aki valamilyen információval rendelkezik a bútorokat illetően szíveskedjen jelezni a polgármesteri hivatalban. Ismételten kérjük Önöket, hogy vigyázzunk a környezetünkre, óvjuk közös értékeinket! Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata TB ” - SAROK Békés Megyei Kormányhivatal Hasznos tudnivalók az EU Kártyáról Annak, aki külföldi utazást tervez, az úti okmányok mellett fontos ellenőriznie az Európai Egészségbiztosítási Kártya (ELI Kártya) érvényességét is. Az EU Kártya ingyenesen váltható ki, kivéve, ha megsemmisül, megrongálódik, elvész, vagy ellopják. Az EU Kártyával az Európai Unió bármely tagállamában, valamint Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában és Svájcban is igénybe vehető az orvosi szempontból szükséges állami egészségügyi ellátás. A szomszédos Szerbiában átmeneti tartózkodás esetén sürgősségi ellátások vehetők igénybe. A szolgáltatás igénybevétele az adott ország állampolgáraival azonos feltételekkel és költségek megfizetésével, egyes tagállamokban ingyenesen, más esetekben pedig önrész megfizetésével jár.dául néhány országban, pélBelgiumban, Franciaországban, Luxemburgban az egészségügyi ellátások, gyógyszerek költségeit az ellátásban részesülő köteles megelőlegezni. Az orvosi ellátás szükségességéről az adott ország kezelőorvosa dönt. Fontos tudni, hogy az EU Kártya nem használható fel akkor, ha a biztosított valamilyen egészségügyi szolgáltatás igénybevételének céljából utazott másik tagállamba. A biztonság érdekében célszerű megfontolni utasbiztosítás megkötését is, mely alapján például a magánegészségügyi ellátás, az utazás során bekövetkezett esetleges káresemények is biztosíthatók. Az EU Kártya kiállítását a kormányhivatal egészségbiztosítási ügyfélszolgálatán, Békéscsabán a Luther u. 3. alatt és a kormányablakokban lehet kérni, mely a kiállítástól számított 36 hónapig érvényes. A kártya személyesen, vagy meghatalmazott útján - kiskorúak esetén a törvényes képviselő közreműködésével - továbbá postai úton, és Ügyfélkapun keresztül is igényelhető. Dávid Ferenc főosztályvezető, Békés Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Naponta 19.00 órától híradó, helyi hírekkel a 7.Tv-ni V* — i