Budapest I. kerület - Várnegyed, 2021 (26. évfolyam, 1-22. szám)

2021-03-25 / 5. szám

magazin hívtak be sorkatonának. Leszerelés előtt apám megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem a Szabadság híd híd­­mesterének lenni, mert megüresedett az állás. Igent mondtam. A katonaság után kiléptem a kutatóintézetből, és akkor lettem először hídmester. Ak­koriban ismerkedtem meg az első feleségemmel, Gál Rékával, aki ma ismert képzőművész. Együtt felvéte­liztünk a Képzőművészeti Főiskolára, őt elsőre felvették, én háromszor pró­bálkoztam, de nem sikerült. Azonban bekerültem a Pannónia Filmstúdióba, ahol a hídmesterkedés mellett rajzol­ni kezdtem. Ez a munka egy idő után annyira jól ment, hogy otthagytam a Szabadság hidat. Előbb Dargay Attila stábjában, később más rendezőkkel is dolgoztam. A hetedik testvérben már animátorként dolgoztam. Tíz év után átmentem egy kisebb stúdióba, ahol reklámfilmeket és internetes animációkat készítettünk. Közben Rófusz Ferenccel leforgattunk egy filmet, amellyel animációs rendező­ként bekerültem a legnagyobb filmes internetes adatbázisra, az IMDb-be. Elindult a karrierem, megszülettek a gyerekek, és én az animációnál ma­radtam. 2004-ben édesapám hirtelen megbe­tegedett, és sajnos a betegség nagyon gyorsan el is vitte. Betegen előbb tőlem, majd a munkahelyétől kérte, hogy én vegyem át tőle a Lánchíd hídmesteri munkakörét. Teljesítettem a kívánságát, hiszen a családban ez a hagyomány, és korábban édesapám szinte minden műhelytitokra megta­nított. Bár annak idején 9 éven át a Szabadság hídon is örömmel dolgoz­tam, és arra is azt mondtam, hogy „az én hidam", de a Lánchídnál éreztem először igazán a sajátomnak ezt a mesterséget. A régi hídmesterek szép sorban nyugdíjba mentek, és egy át­szervezés után a fővárosi hidak átke­rültek a Budapest Közúthoz. Ma min­den hídmester két hidat felügyel, én pedig a Lánchíd mellé megkaptam az Alagutat. Fennállása óta hányszor újították fel a Lánchidat? - A híd teljes szerkezetét 1914-től két év alatt teljesen átépítették. A növekedésnek indult Budapesten a híd már nem bírta a terhelést. A régi lánchíd fagerendákból állt, és a korlátja is fából készült. A gya­logjárdát az úttesttől egy egyszerű korlát választotta el. A faelemeket acélgerendákra cserélték, a láncok is hosszabbak lettek, és beépítettek egy hossztartó merevítőt. A második világháborúban a németek a Lánchi­dat is felrobbantották, de a láncok 70%-át az újjáépítéskor meg tud­ták menteni. 1972-ben, Budapest centenáriuma előtt az Alagutat és a Lánchidat is teljesen felújították. Az Alagút csempeburkolatot, a híd új VÁRNEGYED • XXVI. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM, 2021. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK ■ 20

Next