Cibakháza - Cibaki Hírek, 1992 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
CIBAKI HELYI KÖZÉLETI HAVILAP Kedves Cibaki Polgárok! A naptári év fordulója mindannyiunknál egyfajta mérleg és józan előretekintés időszaka; a teljesség igénye nélkül ugyan, de aligha kerülhetjük meg gondolatainkban. Az 1991. év településünk történetében is emlékezetes dátum. Kulcskérdése volt, hogy a - több szempontból is kedvezőtlen - körülmények között meg tudunk-e kapaszkodni, egy hasonlattal élve: elérik-e majd vetés után a gyökerek azt a talajt, amelyet szívósan fogja az eredményes gyarapodás bázisául használhatnak? Bátran kimondhatom, hogy a vetés sikerült, a “gazda” nemhiába dolgozott, noha munkája még korántsem ért véget! Vegyünk szemügyre példaként két fontos területet! A Hivatal és az intézmények működését - ha szerényen is, de - biztosítani tudtuk, sőt a legnagyobb lemaradásokat (pl. az egészségügyben behoztuk. Ez egyáltalán nem kis dolog akkor, ha visszaemlékszünk arra, hogy hány országos nagyság borúlátóan megjósolta az önkormányzatok összeomlását! Vagy! Sokak által nem várt módon és számottevő mértékben tudtunk lépni a településfejlesztés területén. Lelkes emberek például kiszámolták, hogy Cibakházán hetven év alatt készült annyi burkolt út, mint az elmúlt egy évben. De “elültettük a fát” a gáz, a telefon, a szennyvíz, a környezetvédelem területén is, ami a jövő kulcsa lehet majd számunkra. Persze arról szó sincs, hogy megelégedettség lett volna úrrá rajtunk. Tudnunk kell azonban megszerzett értékeinkből, a célba vett jó vagy rossz irányról, ami biztatást, erőt és példát adhat a továbbiakban a község vezetéséhez. Jól tudom azt is, hány ellendrukker (!?) lesi, keresi a gyenge pontokat, s ha nem talál, akkor egyszerűen kitalál! De beszélhetnék - keserű szájízzel - a bizalom-megingatásra ma kiválóan alkalmas rémhírterjesztésekről, mert (igen sokan) kontroll nélkül fogadják azt. Aztán jócskán akadnak “hamis próféták”, akik előbb-utóbb elnyerik azt, amit valójában érdemelnek, de addigra micsoda károkat tudnak okozni! Hölgyeim és Uraim! Fogadjuk egészséges büszkeséggel az elmúlt év értékeit, és a régen várt egységgel vállaljuk az 1992. év feladatait Cibakházáért! Ezekkel a gondolatokkal kívánok településünk minden polgárának békés, boldog újesztendőt! Dr. Őze Sándor polgármester : Ez a képes üdvözlőlap is elmúlt 50 éves. Az autóbuszállomást és az intézőlakot ábrázolja. A felvételt Kaukál nevű fotós készítette, címe: Budapest, Alkotás u. 84. Intéző-Lak, Cibakháza.