Csákánydoroszló - Csákánydoroszlói Hírlevél, 2007 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1. szám

Képviselő-testületi ülés 2006. november 16. A képviselő-testületi ülés első részében a csákánydoroszlói Civil Szervezet adott tájékoztatást a megalakulásáról és az eddig végzett tevékenységéről, továbbá ismertette az elkövetkezendő időszak tervezett feladatait, a szervezet programját. Ehhez kért támogatást az önkormányzat részéről, vissza nem térítendő támogatás illetve kölcsön formájában addig, amíg a pályázaton nyert pénzei nem folynak be. Az első napirend keretében a polgármester a lejárt határidejű határozatokról adott tájékoztatást és beszámolt a két ülés között történtekről. Ezután elfogadta a testület a 2007 évre szóló belső ellenőrzési tervet. A következő napirend során a testület 8 igen és 2 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy nem fogadja el a képviselők tiszteletdíjáról szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a képviselő-testület tagjai továbbra sem vesznek fel tiszteletdíjat képviselői tevékenységükért. A negyedik napirend során tárgyalt a testület az önkormányzati telek kialakításról. Több alternatívát is megvitatott a testület, és végül úgy határozott, hogy fel kell mérni a községben lévő magántulajdonú beépíthető telkeket, továbbá árajánlatot kell kérni, hogy mennyiért építenék ki a telkeket közművekkel. Ezután döntött a testület három ajánlat közül, akik az ÁMK élelmiszeranyag közbeszerzési eljárására adtak be ajánlatot. A nyertes a legolcsóbb ajánlatot tevő lett 300.000 Ft-os ajánlattal. A testület határozott arról is, hogy gyorsított eljárást folytat le mivel kevés idő áll rendelkezésre. A testület megválasztotta közbeszerzési eljárás bíráló bizottságát is Kozó József, Mukics Miklósné és Boldizsár László képviselők személyében. A képviselő-testület a különfélék között döntött arról, hogy a csákánydoroszlói Fő utca végén lévő 4 telket illetve lakóházat a szennyvízcsatorna rendszerbe bekapcsolja, ezért a VASIVIZ Zrt-től megrendelte a munka elvégzését 500.000,-Ft+ÁFA nagyságrendben. Döntött a testület arról, hogy 2000,-Ft/fő támogatást biztosít minden 65 év feletti csákánydoroszlói lakos részére. Határozott még a testület arról is, hogy összesen 100.000,-Ft. összeget biztosít a mikuláscsomagok összeállítására, minden csákánydoroszlói 14 év alatti gyermeket illetően. Ezután módosította az alpolgármester tiszteletdíját 150.000,-Ft/hó-ra költségtérítése pedig változatlan 30.000,-Ft/hó. Az alpolgármester írásban nyilatkozott, hogy a 150.000,- Ft tiszteletdíjat nem veszi fel csak a költségtérítést.

Next