Csetény - Csetényi Hírmondó, 2009 (17. évfolyam, 1-2. szám)

2009-07-01 / 1. szám

HÍRMONDÓ CSETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA -------------------------------­ XVII. ÉVFOLYAM 2009. FALUNAPI SZÁM Visszatekintés 2009. év első félévére A falunapi vígasságok előtt azt hiszem érdemes áttekinteni az ez évben településünkön történteket egy összegzésként a teljesség maximális biztosítása nélkül, függetlenül attól, hogy az első féléves gazdálkodásunk pénzügyi mérlege csak a harmadik negyedévben kerül a képviselőtestület elé, teljes számszaki feldolgozásban. Tehát az alábbiakban egy tényszerű tájékoztatót adok a lakosság és az olvasók részére, természetesen ha lesznek kérdések és észrevéte­lek, akkor arra választ fognak kapni majd az érdeklődők a későbbiekben a lehetőségek szerint. A jogszabályi előírásoknak megfelelően február közepén elfogadtuk a költségvetést, közel 300 milliós bevételi és kiadási főösszeget tervezve. A 2009. évi elfogadott költ­ségvetés részletes közzététele a Csetényi Hírmondóban is megtörtént már a korábbiakban. Az év elején volt részünk a hó­eltakarításban is, de komoly fennakadások a közlekedésben tartósan nem voltak. A lakosság 2/3 része eleget tett a hó eltakarítási, és síkosság mentesítési kötelezettségének, de voltak akik nem. Rész­ben azért mert nem itt élnek, vagy idősek és betegek, de sajnos többen vannak akik nem foglalkoznak a dologgal mint kötelezettséggel. Ezúton is felhívom a figyelmet, ha valakit az ingatlan előtti közterületen, főképpen járdán baleset ér, és az ingatlantulajdonos hanyagságára ez vis­­­szavezethető, akkor a Társadalombiztosító beperelheti az érintett ingatlantulajdonost és a bíróság akár többszázez­res nagyságrendű kártérítést is megítélhet a Társadalom­­biztosítónak a balesetet szenvedettre fordított költségek megtérülése céljából. Tavasszal és nyáron viszont nem hóhelyzet van, hanem gaz és a parlagfű jelentkezik, valamint a házak előtti köz­területeken megnő a fű, amelyek eltávolítása szintén közös ügyünk és lakossági feladat, beleértve a lakóingatlan terü­letét is (kert, udvar)! Többen ezt sem veszik komolyan, a jegyző felszólítása ellenére sem, ezért sok esetben az ön­­kormányzatra hárul ez a feladat is, ha ezt akarjuk, hogy a településünk esztétikai megítélése elfogadható legyen. Az esztétikai kép másik problémaköre a szarvasmarhák legelőre hajtása, amely állatok ürüléke az áthaladóknak és a faluban lakóknak is sok bosszúságot és kellemetlenséget okoz. Az állatok tulajdonosa próbálja összetakarítani az ürüléket, de ez sajnos nem mindig sikeres maradéktalanul. Mint már közreadtuk az elmúlt év végén nyertünk egy 85 millió Ft bruttó értékű Uniós pályázatot, csapadékvíz­elvezetés rekonstrukciójára, amelyhez 15% önerő, azaz kb. 13 millió Ft szükséges, és 85%-os, azaz 72 millió Ft a vissza nem térítendő támogatás. A munkálatok idén április végén kezdődtek el, a közbeszerezési eljárás lefolytatását követően, amelyet a balatonfüredi Kutas BBB Kft., mint fővállalkozó nyert el. A munkák során el kell végezniük az előkészítő gépi és kézi földmunkákat, az árkok mederlap­pal történő burkolását, több mint 4 km hosszban, de nem összefüggően, hanem ez a hosszúság több árokszakaszból tevődik össze. Továbbá a burkolást követő padkafeltöltési és tereprendezési munkálatok is beletartoznak a megálla­podásba. A pályázati projekt viszont nem tartalmazza az árkokon épített, illetve építendő az ingatlan megközelítésé­hez használatos hidak bontási és építési költségeit! A meg­lévő hidakat abban az esetben kell felszedni, ha a megfe­lelő víz­folyásszint a burkolt árokkal nem hozható elfogad­ható szinkronba, vagy a jelenlegi földárkokon meglévő hidak műszaki állapota nem megfelelő, és így használata veszélyes. Egy-egy híd építési költsége a nagyságától és az árokszelvénytől függően különbözik, de több tízezres, akár százezres nagyságrendű is lehet az anyag, a munka­erőigény és munkaidőigény függvényében. Az önkormány­zatnak nem kötelessége ezeket a hidakat saját költségén rekonstruálni, mivel a csapadékvíz elvezetés ugyan önkor­mányzati feladat, de kizárólagosan az ingatlantulajdonos érdeke az, hogy a telke megközelíthető és átjárható le­gyen. A képviselőtestületünknek ezen okból kifolyólag van egy olyan álláspontja, hogy az előbbiek miatt érintett in­gatlanok tulajdonosainak hozzá kell járulniuk az ingatlanu­kat és a közterületet összekötő hidak költségeihez a költ­ségek nagyságának függvényében. Az árokburkolások fo­lyamán az érintett ingatlantulajdonosok megkeresése és értesítése a kivitelező illetve az önkormányzat részéről meg fog történni. Kezdetben lassan haladtak az árokbur­kolási munkálatok, de már alvállalkozói brigádok bevoná­sával elfogadható ütemben halad a munka, ami kb. októ­ber végén fejeződik be előreláthatólag, de még az is elő­fordulhat, hogy a jövő évre is áthúzódik a kivitelezés, de maximum 2010. 06. 30-ig be kell hogy fejeződjön a támo­gatási szerződés szerint. A falu több pontján közlekedési korlátozásokra kerül sor időnként a gépi munkák végzése miatt, ezért kérjük a lakosság türelmét és azt is, hogy a balesetek elkerülése céljából mindenki fokozott körültekin­téssel közlekedjen gyalogosan és járművel is a saját és mások érdekében is. A munkák során a kivitelezővel több esetben vita alakul ki az egyeztetések során, mert nagyon nehéz dűlőre jutni úgy hogy az elkészült árkok vízelvezeté­si funkciója - vízfolyási szintek - az esztétikai szempontok, az út állagmegóvásának feltételei (padka kialakítás), a la­kossági észrevételek és a település önkormányzatának esztétikai elvárásai is maradéktalanul teljesüljenek, és összhangban legyenek. A kivitelező csak az eredeti tervet akarja megvalósítani a saját anyagi érdekeit elsődlegesen érvényesítve. írásunk a 2. oldalon folytatódik 2009. július 18-19-i falunapi rendezvényeink részletes programja a 3-4. oldalon található

Next