Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2002 (12. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
10 XII. évfolyam 8. szám „ TANÚVÉDELMI ” Új identitás tanúknak, bűnbánó maffiózóknak • Melyek ezek a nemzetközi elvárások? Az európai uniós jogharmonizáció és a szervezett bűnözés elleni fellépés területén az uniós államok között érvényesülő európai joggyakorlat szempontjából e törvény megalkotásának kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítanunk. Az Unió - kötelező joganyagként - két állásfoglalást jelölt meg a csatlakozni kívánó államok számára. Ezek a következők: a Tanács 1995. november 23-i 95/C 327/04 számú állásfoglalása a tanúk védelméről a nemzetközi szervezett bűnözéssel szemben folytatott küzdelemben, valamint a Tanács 1996. december 20-i 97/C 10/01 számú állásfoglalása a nemzetközi szervezett bűnözéssel szemben folytatott küzdelemben a bírósági eljárás során együttműködő egyénekről. A tanúk védelmére vonatkozó tanácsi állásfoglalásban megfogalmazott célok elérését szolgáló konkrét megoldások kidolgozása az egyes tagállamokra hárul. A Magyarország által 2000 decemberében aláírt, az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény tanúvédelmi rendelkezései ugyancsak erőteljesen szorgalmazzák a tanúk fizikai védelmét, a veszélyhelyzetben lévő tanúk elköltöztetését, illetve a tanúkra vonatkozó információk, különösen a lakóhely bizalmas kezelését, a vallomástétel biztonságának elősegítését, ennek érdekében pedig a videokonferencia alkalmazását lehetővé tevő jogalkotási és egyéb intézkedések megtételét; az Egyezmény egyébiránt a tanúknak kétoldalú megállapodásokon alapuló külföldre költöztetését lehetővé tevő megoldások kidolgozását is megfontolásra ajánlja. Az Egyezmény értelmében a tanúvédelmi rendelkezéseket a hatóságokkal együttműködő szervezett bűnözői csoportban résztvevő személyekre is alkalmazni kell! •Amiként azt már Ön is többször hangsúlyozta: a magyar jogalkotás - a valóban hatékony tanúvédelmi szabályok kidolgozása terén - valójában „kényszerpályán”mozog. Gondolom az úgynevezett maffiás-ügyek kényszerére, kényszerítő erejére gondolhatunk! A társadalomra különös veszélyt jelentő szervezett bűnözés elleni harcban - kiváltképpen pedig a szervezett bűnözés önvédelmi mechanizmusának következményeként a tárgyi bizonyítás gyakran háttérbe szorul a személyi bizonyítás jelentőségéhez, nevezetesen a nyilatkozni kész tanúk, illetve az igazságszolgáltatással tevőlegesen együttműködő, tetteiket megbánó bűnelkövetők feltáró jellegű vallomásaikban rejlő lehetőségekhez képest. A bűnöző vállalkozások a tárgyi bizonyítás esélyeit leggyakrabban kudarcra kárhoztatják, de módszeresen, időt és energiát sem kímélve törekednek a személyi bizonyítás ellehetetlenítésére is. A titkos nyomozások, a büntetőeljárások tapasztalatai azt is nyilvánvalóvá tették számunkra: a bűnüldöző, illetve az igazságszolgáltatási szervekkel együttműködni kész, ámde komoly veszélyben lévő, illetve az atrocitásoknak kitett személyek valójában bizalmatlanok a jelenlegi, „hagyományosnak” tekinthető, pusztán az érintettek figyelemmel kísérésére, rendőri őrizetére, koncentráló védelmi rendszerrel szemben. Az igazságszolgáltatással a szervezett bűnözéssel szemben együttműködni kész tanúk, illetve a bűnüket utóbb megbánó bűnelkövetők tudniillik kétségbe vonják a jelenlegi védelmi rendszer alkalmasságát, hatékonyságát, arra utalva, hogy a büntetőeljárásokban résztvevők (fizikai) védelmét szolgáló jelenlegi szabályok, lehetőségek végül is személyes biztonságuk garantálására elégtelenek. Szándékunk ezért az, hogy a jelenlegi lehetőségeken messze túllépő, új jogintézményeket felsorakoztató szabályozás révén az igazságszolgáltatást segíteni kész tanúkat (sértetteket), illetve bűnüket megbánó bűnelkövetőket bátorítsuk az igazságszolgáltatással való aktív együttműködésre. A törvény által megteremtett védelmi rendszer - valójában kettős célt kitűzve -részint a veszélyhelyzetben lévő személyek hatékonyabb oltalmát, részint pedig a bűnüldözési, igazságszolgáltatási érdekek hathatós érvényesítését szolgálja. A törvény - a veszélyhelyzet mértékéhez, a védelmi szintek nyújtotta lehetőségekhez arányosan igazodó - kétlépcsős, kétfokozatú védelem modelljét teremti meg. A büntetőeljárásban résztvevők védelmére vonatkozó, végül is két szinten megjelenő közigazgatási szabályozás egy jogszabályba foglalását az egyes védelmi formák jogi és a joggyakorlatban megmutatkozó természete közötti hasonlóság, a két védelmi szintre vonatkozó szabályozás részbeni azonossága, az egyes védelmi szintek közötti sajátos viszony, e szintek szerves kapcsolódása, egymásra épültsége, átjárhatósága indokolta volna. Végül is - a jogelméleti viták eredményeként - az érintett személyi (fizikai) védelmére, illetve az érintett identitását is érintő, egyben a társadalmi reintegrációját is szolgáló programszerű védelemre vonatkozó szabályozás elkülönül. Ez azonban a szabályozás komplexitását, egymásra épültségét érdemben nem érinti! A törvényi szintű szabályozást az indokolta, hogy a program keretében alkalmazható egyes, különleges intézkedések (utalva itt elsősorban a személyazonosság-cserére) az érintettek legalapvetőbb jogait és kötelezettségeit érinthetik. A büntetőeljárásban résztvevők, valamint az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelmét szolgáló, jelenleg is érvényesülő szabályokat a komplex védelmi rendszer első fokozataként tekinthetjük. Hangsúlyozom ugyanakkor: a nyomozóhatóságok a büntetőeljárásban való részvételük meghiúsítása vagy éppen befolyásolásuk végett, illetve az eljárásban játszott tevékeny szerepük okán megfenyegetettek többségét az elkövetkezendőkben is jobbára e „hagyományos”, az érintettek fizikai védelmére koncentráló szabályok szerint, s nem pedig program keretében védelmeznék. A második szinten érvényesülő „Tanúvédel Program” valójában kiegészítené a jelenleg is igénybe vehető, elsősorban a fizikai őrizetre koncentráló védelmet. A program a konkrét büntetőeljárásokkal párhuzamosan vagy azt követően - a védelem második lépcsőfokaként - kezdődhetne, feltéve, ha a „hagyományos” védelmi formák már kilátástalannak mutatkoznának és a fenyegetett helyzetben lévő személy számára az áttelepítés, illetve a személyes biztonságát szolgáló, az érintett személyes adatainak kezelését, kivételesen pedig az identitását is érintő valamely különleges intézkedés válna szükségessé, továbbá az érintettet - éppen reintegrációja érdekében - szociális, gazdasági, egészségügyi, illetve humán támogatásban célszerű részesíteni, számára jogi támogatást indokolt nyújtani. A program személyi hatálya a büntetőeljárásban résztvevő a tanúkra, sértettekre és az igazságszolgáltatással együttműködő bűnelkövetőre terjedne ki. A programba egyben az érintettekre tekintettel más személyek, elsősorban a közeli hozzátartozók is bebocsátást nyerhetnének. A Tanúvédelmi Programba való belépés feltételeinek sorában szerepelne, hogy a védelemre okot adó büntetőeljárásnak kiemelkedő súlyú bűncselekményekkel kell összefüggésben állnia. A programot a rendőrség speciális egysége hajtaná végre; a részleg önállóan dönthetne a Program keretében igénybe veendő, vehető különleges intézkedések alkalmazása kérdésében. A rendőrségnek ugyanakkor nem lenne (de nem is lehetne) önálló döntési kompetenciája a védett személy identitását érintő kérdésekben (itt az ideiglenes, de különösen a végleges személyazonosság-cserére utal az előterjesztés). A program alapvető feladata az érintett megóvása, segítése, sorsának figyelemmel kísérése lenne. Az egység döntően szervezési teendőket látna el. Az egyéb, jobbára a védett személy szociális, gazdasági, egészségügyi, jogi, illetve humán támogatását, megsegítését szolgáló intézkedés megtétele érdekében jobbára más, az adott kérdésben szakértelemmel, kompetenciával, erőforrással bíró szervek, személyek közreműködését venné igénybe.