Dömsöd - Dömsödi Hírnök, 2014 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2014-11-01 / 11. szám
Saját árnyékukat átlépve, önmagukat győzték le... Ezzel a címmel indítunk új sorozatot, melyben Szoóné Bodrogi Emőke rendkívül olvasmányos stílusban próbál rávilágítani arra, hogy neves íróink, költőink megrokkant egészségük, hányattatott sorsuk ellenére mily csodás irodalmi alkotásokat hagytak reánk örökül. Most Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján emlékezzünk reá. Radnóti Miklós (1909-1944) Vitathatatlanul az egyik legtragikusabb sorsú költőnk. Értelmiségi zsidó családból származik, eredeti neve Glatter Miklós, amelyet később Radnótira változtat, és 33 éves korában felveszi a római katolikus hitet. Ezen döntését nem befolyásolta politikai megfontolás. A zsidó törvények miatt előnyben már nem részesülhetett, ezáltal lelki igénye, meggyőződése okán döntött így. 1943. május 2-án történt a keresztelés feleségével, Gyarmati Fannival együtt. Ez azonban, mint említettük, nem adott menedéket, nem engedte elkerülni a sorsát. 1940. szeptember 9-én kezdte meg az első munkaszolgálatát. Ekkor még sárga karszalagot hordott, amint azt naplójából tudjuk. December 18-án került haza. Még 2 év telt el, amikor 1942. július 1-jén újabb behívót kapott. Barátai aláírást kezdtek el gyűjteni a kiszabadítása érdekében. Az akció sikerrel végződött, Radnótit április végén leszerelték. 1943-44 telén írt legszebb hitvallású verse saját magyarságáról és a haza szeretetéről szól: „Nem tudhatom...” (1944. január 17.) 1944. május 19-én megírta a „Töredék” c. verset, s ugyanezen a napon megkapta a harmadik behívóját. Az „Erőltetett menet” augusztus 29- én kelt, amikor már közeledett a szovjet hadsereg. Két turnusban indultak haza a Lager Berlin munkaszolgálatosai. Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az elsőbe, amely korábban indult. ,.(...Ó, bár ne tette volna... bár ne lett volna olyan emberséges...!) - sóhajt föl a tehetetlen utókor. De így történt, mert a történelemnek is megvan a maga „Eleve elrendelése”. A második csoportból mindenki megmenekült. Egész munkássága, a munkaszolgálatos versei széles skáláját mutatják a hazatérés makacs akaratának és a szerelem életben tartó erejének. A „Tétova oda” és a „ Levél a hitveshez” a költészet csúcsaira emelték a költőt. Szoóné Bodrogi Emőke XXIV. évfolyam 11. szám HETEDIK ECLOGA Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, megtöretett testünket az álom, a szép szabadító oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor. Rongyosan és kopaszon, horkolva repülnek a foglyok, Szerbia vak tetejéről búvó otthoni tájra. Búvó otthoni táj! Ó, megvan-e még az az otthon? Bomba sem érte talán? s van, mint amikor bevonultunk? És aki jobbra nyöszörg, aki balra hever, hazatér-e? Mondd, van-e ott haza még, ahol értik e hexametert is? Ékezetek nélkül, csak sort sor alá tapogatva, úgy írom itt a homályban a verset, mint ahogy élek, vaksin, hernyóként araszolgatván a papíron, zseblámpát, könyvet, mindent elvettek a Lager őrei s posta se jön, köd száll le csupán barakunkra. Rémhírek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben, szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sürü homályba bukót, a csodákat. Fekszem a deszkán, férgek közt fogoly állat, a bolhák ostroma meg-megújúl, de a légysereg elnyugodott már. Este van, egy nappal rövidebb, lásd, újra a fogság és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra rásüt a hold s fényében a drótok újra feszülnek, s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben. Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok, horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már újra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhet adó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben, 1944. július „Az örök világosság fényeskedjek nekik” „ Ti hoztatok nekünk ragyogó csillagot, ezüst holdat és izzó tüzű napot. Én mégsem fogok harangot kondítani... Mécsest se gyújtok minek? A FÉNYT nem lehet megvilágítani. ” Dömsöd, 2014 - Halottak napja Szoóné Bodrogi Emőke Balassi Bálint Csokonai V. M. Kazinczy Ferenc Kölcsey Ferenc Vörösmarty M. Petőfi Sándor Arany János Radnóti Miklós Ady Endre József Attila Szabó Magda Németh László Galgóczi Erzsébet