Kiskundorozsma - Új Dorozsmai Napló, 1997 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1997-07-28 / 1. szám
KÖZÉLETI LAP 1997. július 28. • I. évf. 1. szám a Dorozsmai Napló A SZÉLMALOM Bejegyzés a dorozsmai szélmalom vendégkönyvébe 1963 augusztus 26-án: „Napáldozatkor a malom melletti fűben testvéremmel, két kislányommal: Magduskával, Margitkával, kisfiával, Sanyikával! Eljöttünk, lehet, nem utoljára, megnézni annak a mását, amit Bordányban - Kistemplomtanyán - jó Nagyapám Ökrös József épített. Negyvenkettőben összeomlott, és mint gyerekek, megsirattuk. Azóta mindig fájó szívvel figyeljük, mikor látjuk a vitorláját vonatban, vagy uszás közben. Mindig könnyet csal szemünkbe a látása, kedves emléket idéz elő. Szeretnénk még nagyon sokáig látni, azért hoztuk el gyermekeinket is, ha már nem látták a Nagyapáét, lássák meg ebben, őt. Szeretnénk, ha vigyáznának rá, hogy sokáig láthassuk még! Hogy népszerűbbé tegyék, látogatottabbá és hogy a látogatók jól érezzék magukat, tegyenek közelébe otthonos kis vendéglőt, mert a látogatók sokszor csalódnak, többet várnak. Mikor csak lehet, újra és újra eljövünk ide.” Dinnyés Sándorné és két kislánya, Muskó Magdolna Királyhegyes, Jókai u. 73. Új lap - régi szerkesztőkkel Nem akartuk. Évek óta feszült, személyeskedő közgyűléseken számoltunk be a Dorozsmai Napló előző évi tevékenységéről. Vádaskodások, rosszindulat, irigység, politikai sandaságok szirtjei között hajóztunk. Az ezév eleji közgyűlésen, amikor egy rendkívül sikeres év után számoltunk be a „Baráti Kör” közgyűlésének, a korábbinál is méltatlanabb, bántóbb vádakkal kellett szembenéznie a szerkesztőségnek a Baráti Kör másik, évente, kétévente egyszer megjelenő tagjaival szemben. Azt mondtuk: nem veszekszünk. Kiléptünk a Baráti Körből - amely minden volt, csak nem baráti s a korábbi szerkesztőség úgy döntött: zaftos viták helyett csendesen új lapot indít, hirdetőit és olvasóit egyaránt tisztelve és támogatásukat kérve. Új névvel, a régi szándékkal, Dorozsmára figyelve, híreket, eseményeket rögzítve. S igyekezvén jobban, elmélyültebben tenni mindent, mint a korábbiakban. Az Új Dorozsmai Napló első számát tartja kezében az olvasó. * * * Az új lap támogatására egyesület alakult. Neve: Új Dorozsmai Napló Egyesület. Elnök: Szakácsné Molnár Mária. A vezetőség tagjai: Takács János, Vass József Felelős szerkesztő: Dr. Anderte Ádám Ellenőrző bizottság: Lukovics Gabriella, Móra Mihályné, Pálfi István Pénztárnok: Dr. Korsós Béláné Az egyesület a bírósági bejegyzés után június végén megkapta a lapindítási engedélyt. Erőszak, Dorozsma Mint lapunk vezércikkéből és az impresszumában szereplő nevekből látják, a Dorozsmai Napló volt szerkesztősége, békességet keresve, kivált a Baráti Körből és új lapot indít, abban bízva, hogy az olvasók és a hirdetők, az előző évek tapasztalatai alapján, velünk maradnak. A Baráti Kör megmaradt tagjai, új tagokat is toborozva, úgy döntöttek, továbbra is fenntartják a régi lapot, új stábbal. Ezzel mi számoltunk is: Dorozsma olvasói megérdemelnek két újságot; az persze kérdés, hogy a vállalkozók hirdetéseiből fenn tud-e maradni két lap. Ezt azonban a tapasztalás és a hirdetők fogják eldönteni. Amiért a fenti címet adtam ez írásnak, az azért történt, mert az új lapot indító (régi) szerkesztők közül többet névtelen telefonok fenyegettek meg arra az esetre, hogy az új lapot meg merjük jelentetni. A névtelen telefonáló olyan mint a terrorista, amely személyedben fenyeget, de nem mutatja meg arcát; a másként gondolkodni vagy cselekedni merőket pedig az erőszak fenyegetésével korlátozza szabadságában. És nemrégi spanyol tapasztalataim alapján írom le azt is: ha a dorozsmai óvónő lakását a törvény ereje nélkül lelakatolják, hasonló a helyzet. Az óvónő és fia tulajdonképpen túszok, akiket személyi szabadságukban korlátoznak, és vesztik azt el; nem mehetnek a lakásukba ruháért, nem vehetik magukhoz az egészségügyi igazolványt, hogy a gyereket orvoshoz vigyék, stb. Túszdráma zajlott Dorozsmán az elmúlt hetekben, legfeljebb az erőszak öltött arcot. Az erőszak veszélyes út: nem helyettesítheti a törvény erejét. S a törvény erejét kell szembe állítani az erőszakkal. Abban bízom, hogy a Baráti Kör új vezetői elhatárolódnak névtelenül fenyegető „szimpatizánsaiktól”. Dorozsma nem lehet az arctalan fenyegetés és az erőszak színtere. Anderle Ádám SZÁZ ÉVE... „Tisza Lajos az ünnep és vasárnapok kivételével, naponta délután 4 és 5 óra között ad kihallgatást a királyi biztosi hivatali helyiségekben. Zsótér-ház, első emelet.” ... „Dorozsma község részéről küldöttség járt ma Tisza belügyminiszternél. A község bajait élénken ecseteli a küldöttség szónoka, Zolnay Ferenc apátplébános, hivatkozva a már áprilisban beadott kérvényre, ismételten kérte a kormányt: először, hogy a Szegedre vonatkozó intézkedések Dorozsmára is kiterjesztessenek, másodszor, hogy a könyöradományokban aránylag Dorozsma is részesítessék; kérte harmadszor, hogy a község 15000 forint kamat nélküli öt év alatt törlesztendő kölcsönben részesíttessék. A kormányelnök megígérte, hogy a kérelem két első pontja okvetlenül teljesülni fog, mert e törvény elrendeli, ami a harmadikat illeti az összeg mérvére és a visszafizetési határidőre nézve nem nyilatkozott határozottan, de a segélyt megígérte.” (Szegedi Napló 1879 június 13.) Filo