Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2007 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-31 / 1. szám

2007­ január 31. 3. oldal Gondolatok a magyar kultúráról a Magyar Kultúra Napján Január 22-ét 1989 óta ünnepeljük, mint a Magyar Kultúra Napját. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Him­nuszt, így legfontosabb nemzeti imánk szü­letése napján emlékezhetünk meg közös nemzeti kincsünkről. Az a tény, hogy e célra külön napot kel­lett kinevezni, egy kicsit elgondolkodtató is. A magyar kultúra az év minden egyes nap­ján az életünk része kellene hogy legyen. Az, hogy ennek napja van, figyelmeztetés: nem­zeti értékeink veszélyben vannak, jobban oda kell figyelni rájuk. A magyar kultúra nem különb és nem több, mint más nemzetek kultúrája, de szá­munkra a legfontosabb kellene, hogy legyen. Gondolataink és cselekedeteink alapja, nem­zeti azonosságtudatunk meghatározója, fennmaradásunk záloga. Felbecsülhetetlen örökség, amelyet eleink alkottak évszázad­okon keresztül, s melyhez (remélem) a mi nemzedékünk is tesz hozzá egy kicsit. Magá­ban foglalja irodalmi, zenei, képzőművésze­ti, építészeti és nem utolsó sorban népművé­szeti értékeinket, amelyek viharos történel­münk során keletkeztek. Természetesen ide tartozik szép magyar anyanyelvünk is, me­lyet szüleitől tanul a gyermek. A Magyar Kultúra Napja arra hívja fel a figyelmet, hogy felelősséggel kell bánni ezzel az örök­séggel és tovább kell adni a következő nem­zedéknek. Napjainkban ennek az örökségnek egy része már múzeumi tárgy, polcokon poroso­dó könyvhalmaz, romokban heverő vár, esetleg népi hagyomány amely régebben spontán hagyományozódott egyik nemze­dékről a másikra. Kultúránkat ugyanúgy elérte a globalizáció, mint az élet minden egyes területét. Elárasztanak az amerikai akciófilmek, a bugyuta szappanoperák. Di­vat a külföldit, az idegent majmolni, és szé­gyellni a magyart. Körülvesz bennünket egy silány, értéktelen tömegkultúra, amelytől a gondolkodni vágyó ember már fuldoklik. Ugyanígy silányul nyelvünk is. Feledés­be merülnek régi, ízes szavaink, szólásaink és közmondásaink. Még jó, ha kultúráltan szólunk egymáshoz. Divattá vált ugyanis néhány szaftos kötőszóval elintézni dolgo­kat, kiosztani a másikat. Sajnos a tömegtájé­koztatási eszközök is átveszik, illetve terjesz­tik ezt a divatot. Márpedig kultúránk leg­főbb hordozója a nyelv, amit ugyancsak óvni kellene. A Magyar Kultúra Napja nemcsak egy szűk, a magyar értékekért aggódó réteg ün­nepnapja kellene hogy legyen. Feladatokat ró mindenkire, alkotó és tanító értelmiségi­ekre, szülőkre és gyerekekre. A példamuta­tás nagyon fontos. Ha a gyerek azt látja, hogy szülei megnéznek egy jó magyar fil­met, elolvasnak egy szép verset, meghallgat­nak vagy elénekelnek egy magyar népdalt, esetleg mesélnek neki, talán ezt a kultúrát is megtanulja megbecsülni. Az ilyen gyerekből lesz majd a kulturális alkotásokat értő ka­masz, majd felnőtt. Értő közönség nélkül ugyanis veszendőbe mennek a legszebb alkotások is. A magyar kultúra megismeréséhez tarto­zik az is, hogy bebarangoljuk a Kárpát­medencét, felfedezzük annak szép tájait, meg­ismerkedünk az ott élő emberek életével. Ne felejtsük el, hogy a magyar kultúra nem csak a trianoni határokon belül született. Ezt a kultúrát gazdagítják az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai magyarok is. Kölcsey így kezdte a Himnuszát: Isten, áldd meg a magyart... Minden magyart, bárhol éljen is. Akár szűkebb hazánkban, akár kisebbségi sorban az elszakított területeken, akár távol innen, a történelem viharai által elsodortan. S legyen összekötő kapocs közöttünk a magyar kultú­ra és a tudás. MÉSZÁROSNÉ HORVÁTH ERZSÉBET December 21-én a Petőfi Sándor Művelő­dési Házban a Via Stellis keresztény kön­­­nyűzenei együttes koncertjén keresztül is készülődhettünk Adventben a Karácsonyra. A zenekar dorozsmai tagjával, az egyik ala­pítóval, Atlasz Henrikkel beszélgettem. - Mikor alakult a zenekar? - Karácsonykor négy éve, hogy először léptünk fel. Egy másik zenekarból váltunk ki hárman: Béni István, Körmöczi Zoltán és én, megalapítottuk ezt az együttest, majd csatla­koztak a többiek is. Kisebb változások történ­tek az­óta, de úgy érzem, most a legmegfele­lőbb az együttes felállása. A három alapító tag már kilenc éve együtt zenél. A zenekar vezető­je Tiboldi Ákos (gitár, ének), aki Bécsben utolsó éves orvostanhallgató és gyermekorvosként dolgozik Ausztriában, Béni István, Egér (szóló­gitár, ének) számítógépes szakember, Körmöczi Zoltán (dal­szerző, gitár) Orosházán tanít, én (Atlasz Henrik, fuvola) egy német vállalatot vezetek Magyarországon. A legnehezebb dol­ga ennyi férfi között azt hiszem az együttes egyetlen hölgyének van, Szabó Zsanett (ének) főápolóként dolgozik, énekével annyit kell bizonyítania, mint az összes hangszeresnek együtt. A kezdetek óta velünk van Kovács Zsolt (dob), aki műsírkő készítésével foglalkozik. Később lépett a zenekarba Sztupkai Gergő (basszusgitár), aki szociális munkás szakot végez a főiskolán, valamint Tóth Tibor (szintetizátor), aki szintén még tanul. - Miért a keresztény könnyűzenét választot­tátok? - Mindannyian vallásosak vagyunk, hi­szünk Istenben. Képzett zenészek vagyunk, kevés magyar zenekar választja ezt a műfajt, főleg profi szinten csinálni. Megjegyezném, hogy nem kifejezetten római katolikus zene­kar vagyunk, hiszen más felekezetű tagjaink is vannak: Szabó Zsanett pünkösdista, Sztupkai Gergő metodista, de ettől még ve­lünk zenélnek a katolikus templomokban is. - Nehezebb vidéki zenekarként ismertségre szert tenni? Hozzád szólok - Valóban nem könnyű. Évek alatt sok próbával, koncerttel, nem kevés szellemi, időbeni és anyagi befektetéssel értük el, hogy ma már Magyarország első három ilyen jellegű zenekara között jegyeznek. - Hol lehet titeket hallani? - Keresztény templomokba szoktak minket hívni, erkölcsileg, ideológiailag hozzánk közel álló vallásos fesztiválokon lépünk fel, például Solymáron a Gospell Fesztiválon, Apostagon, Kalocsán a Keresztény Könnyűzenei Fesztivá­lon, de Bécsbe is hívtak már minket, december­ben pedig a Vajdaságot kezdtük járni, havonta egy-két koncertet tervezünk adni, ez még szer­vezés alatt van. Nem pénzért zenélünk, csak az útiköltséget szoktuk elkérni. - Hogy fogad titeket a média? - Mivel a legjobb zenekarok között tartanak számon minket, egyre több kapcsolat alakul ki. Rendszeresen hallhatóak vagyunk a Petőfi Rádióban, az egri Katolikus Rádióban, a Pax TV-ben is láthatók vagyunk, ahol egy videó­­klipet tervezünk. Több demo kiadvány után nyáron megjelent az első nagylemezünk Hoz­zád szólok címmel, már régóta a közönség igé­nye is volt ez. Országhatáron kívülre is került, tudunk róla, hogy az Egyesült Államokban és Ausztráliában is vannak példányok. - Milyen temettek vannak? - Továbbra is szerepelünk ezeken a fesz­tiválokon. Most már minket hívnak, és már januárban lekötötték az időpontokat. Termé­szetesen továbbra is zenélünk templomok­ban, illetve a már említett vajdasági fellépé­sekre koncentrálunk. Mi a zene által az Úr igéjét közvetítjük, Istenről, Jézusról, Máriá­ról zenélünk, reméljük, hogy ezáltal mások is együtt imádkoznak velünk.­­ Köszönöm az interjút. ZSÓFIA

Next